Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-01-01 / 1. szám
Az 1947. év április havában megbízatást kapott a konventtől, hogy látogassa meg az összes magyar menekült-táborokat Németországban. Münchenben kezdte el és ott roppant meg az élete. Súlyos betegség támadt szívére; nem bírta elviselni, amit ott látott és tapasztalt. Sokáig volt nagyon súlyos beteg. Sárika hűségesen ápolta; hívei pedig odajöttek betegágyához, hogy ott is hallgassák igehirdetését, amikor már lábbadozott. Nagyon nehezen jöhetett ki Amerikába is. Mikor már megvolt az alkalmuk, hogy jöhetnek, őt betegsége miatt visszatartották, úgy hogy Sárika csak egyedül jött ki és ment dolgozni Mrs. Houston — volt khínai misszionáriusnő — mellé, aki kezességet vállalt értük, sőt később még nagy anyagi felelősséget is, mert Margitot csak így eresztették be. Itt aztán nem sok idő múlva megint rátört a betegség. És ekkor mutatkozott meg, hogy milyen csodálatosan gazdag az Isten kegyelme, amivel erre a hűséges szolgálóleányára gondot viselt. Soha nem látott emberek lettek barátaivá, soha nem ismert ápoló-intézetek egész sorába vitték; gyülekezetek, kik sohasem hallottak felőle azelőtt, álltak mellé és segítették. Egyik üdülőhelyről a másikra került és az elképzelhető legjobb orvosi és egyéb kiszolgálást kapta. Pedig sohasem kért semmit; mindig azt mondta, hogy majd a jó Isten gondot visel rá. És gondot is viselt; jobban, mint ahogy mi valamennyien együttvéve tudtunk volna! Gondviselésének eszközeiül használt fel egy sereg férfit és nőt — orvosokat, ápolónőket, lelkészeket, magasrangú egyházi hivatalnokokat — legfőképpen pedig Bálint Lajos new-brunswicki lelkészt, aki e két nővérnek igazán önfeláldozó pátrónusa lett. Odaálltak melléje a new-brunswicki magyarok, lakásról gondoskodtak számukra és azt be is rendezték. Később, South Norwalkra átköltözésük után, hasonlóan jók voltak hozzájuk az ottani testvérek is. Mindegyik helyen bibliaköröket is szervezett és vezetett. Evange- lizáló szolgálatokat végzett nemcsak e két gyülekezetben, hanem távolabbi egyházakban is, egész heti munkával. A legutolsó ilyen hetet passaici egyházunkban töltötte, nagyon boldogan. Mélyen meghatott, mikor arról a tervéről írt, hogy ezután is összeköttetésben akar maradni azokkal a beteg testvérekkel, akiket ott meglátogatott: rendszeresen levelezni kívánt velük. — Mindig így szőtte jó szíve terveit: sohasem állott meg annál a gondolatnál, hogy vájjon lesz-é ereje vagy tehetsége azoknak kiviteléhez; ha meglátta a szükséget, bizonyosra vette, hogy Isten majd gondoskodik a szükségnek ellátásáról. Pedig egészsége és ereje állandóan fogyott. Két olyan súlyos operáción ment keresztül itt Amerikában, hogy az orvosok nem győztek csodálkozni életben- maradásán. A végképpen elnyűtt gépezet aztán végre is megállóit: a szívbillentyűk már öt évvel ezelőtt is csak félerővel működtek. Bizony kegyelmi idő volt ez az öt esztendő, amit néki és nekünk adott Istenünk. Halálát nem előzte meg ágybafektető betegség. Orvosához indúlt, autóbuszon; el is jutott hozzá és tőle még a kórházba, de pár perc múlva megszűnt dobogni az elfáradt szív. Temetésén megjelent a con- necticuti lelkészi kar, Böszörményi István egyházkerű- leti és Beretz Árpád egyházmegyei elnökök, Keeske- méthy László egyházkerűleti és Babos Sándor egyház- megyei titkárok, Bálint Lajos new-brunswicki és Vitéz Ferenc perth-amboyi lelkész és Bell Lajos evangélikus lelkész, Hartó András helybeli lelkész és e sorok írója. Nagyon szép, megható és bensőséges volt szolgálatuk. Csighy Marietta missziós nővér kartársai nevében búcsúztatta, a lelkészek a gályarabok énekét énekelték. REFORMÁTUSOK LAPJA A temetőben kegyetlenül hideg szél fújt, de ragyogott a nap. Egész életét példázta: nehéz küzdelmekkel teljes élet, de fölötte és rajta keresztül súgárzott Isten szeretete. És most a REFORMÁTUSOK LAPJA olvasóihoz és előfizetőihez fordúlok, komoly kérő szóval. Csaknem hat esztendőn keresztül szolgált minket Urunknak ez a hűséges szolgáló- leánya. 1949 januárjában jelent meg lapunkban első verse, aminek “Lelkem fájdalma” volt a címe és amiben arról írt, hogy szenvedéseiből formálódik ki a drága gyöngy: Urához való szerelme. Most már megvalósúltak e szép versének utolsó sorai; “Ha egyszer ott állok szent trónod előtt, Megnyílott lelkemből kihull majd a gyöngy. Átalvert kezedbe veszed, Mesterem, — Ragyog a szenvedés, a sok gyötrelem!” Mióta köztünk élt, csakugyan sok gyötrelem és szenvedés volt a sorsa. De nemcsak az övé, hanem hűséges nővéréé is, aki nemcsak vele, hanem egészen neki élt. Most ez a temetés újabb terheket ró Sárikára. Mindnyájan tudjuk, hogy milyen szörnyű költségeket jelent itt a temetés. Margitnak nem volt mert nem lehetett biztosítása. Rajtahagyjuk az egész temetési költséget nővérén? Akinek úgyis most volt élete legszomorúbb karácsonya. Connecticuti egyházaink népe, meg a new- brunswicki is, már is hozzáfogtak, hogy megkönnyítsék a magára maradt nővérnek a terhét. Bizonyosra veszem, hogy lapunk olvasói között is lesznek sokan, akik egy-két dollárral szívesen áldoznak kedves írójuk emlékének. — Lapunk készséggel fogja nyugtázni az adományokat, amiket akár kiadóhivatalunkba, akár egyenesen Hartó András lelkész címére (21 Lexington Ave., South Norwalk, Conn.) küldenek be olvasóink, akiknek ezt a jóságát előre is hálás szívvel megköszönjük. TÓTH SÁNDOR szerkesztő. KOVÁTS MARGIT utolsó bizonyságtétele lapunk adventi számában: “Mint a közelgő karácsony szent ünnepére készülő Advent, úgy élteti telkemet a feltámadás biztos remény» sége! JÉZUS ÉL! — Megyünk egy boldogabb élet felé, mert az Élet, a mi Urunk Jézus Krisztus legyőzte a haláltV* li
