Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-03-01 / 5. szám

6

REFORMÁTUSOK LAPJA

erdő bokrai alatt, tizenkettes csoportokban imádkoztunk, Igét tanulmányoztunk. Magával ragadó volt, mikor egyik-másik helyről felcsendült az ének: “Amint vagyok, sok bűn alatt, de mert hallom hivó szavad... Bárány Jézus... jövök!” Hitnek, uj életnek, erőnek forrása volt.

Itt a böjti időszak. Most vezessük be a magunk életébe, családunk körébe, Mesterünk tanácsát: “Menj be a belső szobába... ”

Paál Gyula

Princeton fájó pontjai

“Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el; hanem lemondunk a szégyen takargatásá- ról, mint akik nem járunk ravaszságban, és nem hamisítjuk meg az Isten igéjét.” (2. Kor. 4:1-2.)

Amint ma íróasztalom mellé ülök, hogy újra visszatérjek Princetonhoz, áldott emlékezések születnek szívemben. Tegnap volt a körzeti lelkészi konferenciánk Springdalen. Mennyi tanulás és kölcsönös építés és épülés fűződik ehez a kis lelki közösséghez! Dr. Szabó István egyházkerületi elnök van közöttünk látogatóban s még ő is megjegyzi, hogy ennek a lelkészi körnek “tudományos” hírneve van. Már ez is eredmény. De tudom, hogy nemsokára már más lesz a hírünk. Azért i- mádkozom, hogy valamikor “zarándok” embereknek, “zarándok lelkipásztoroknak” hívjanak bennünket. Az úton Nagy Lajossal beszélgetünk s ő megjegyzi: “Gyula, milyen utat tettél meg te is! Még pár éve tele voltál lélektannal — és most...” De Lajos is erős, tanulnivá- gyó, jófejű pap belekóstol már, Kálvin szerelme mellett, a mély lélektan mély forrásaiba. Elnézem ennek a kis közösségnek a tagjait. Harangi Laci nagyon sokat tanuló lelkész, akinek tiszteletreméltó tudása már egyetemi előadásokban is érvényesül; hatalmas értelmi anyagát most már csak az érzelmek világában kell átgyúrnia és megemésztenie. Itt van Szőke István, a komoly, é- pítve tanuló és haladó lelkész. Igaz barát, akinek nyugalma mögött érző és kereső lélek késői lobogása jön. Itt van Elek Áron. Még mindig van benne valami exal- tált-depressziós Szabó Dezső-i véglet-lendűlés, de már ő is a “Szent Történet” felé közeledik. Itt van Vitéz Feri, akinek gazdag lelkében Sárospatak magvetését érettebbé neveli a “kisebbségi” sors-keret és vándor-élet; a- kinek lelkében egy egészen ritka-magyar eredőjű kálvini misztika nyiladozik. Csak az a veszély, hogy “kis- gondok” mellékzöreje rontja lelkének-szívének termő nyugalmát. Itt van Wesselényi Miklós és Szabó Jenő, akik “elmennek”, pedig talán ezután kaptak és adtak volna közösségünknek. Itt van új elnökünk, Toókos Károly, az idősebb lelkészi gárda tagja, aki azonban tanúl- ni ma is kész. Itt van Bernáth Árpád, akinek néha naiv, néha éleseszű megjegyzései mögött meghúzódik a pesti theológiának valamikor legjobb fejű diákja, aki theológiáját az élet síkján érvényesíti sikeresen. Vagyunk néha többen is, akik majd előbb-utóbb közénk szoknak és észreveszik, hogy nekik is és nekünk is kölcsönösen szükségünk van egymásra.

S kezdődik a gyűlés. Milyen gazdag és milyen merész! Kétnyelvű gyülekezetekben küzködő vándor-lelkipásztorok, akik emlékeznek arra, hogy elődeiket “Tisz- teletes és Túdós” név illette. Akik a mindennapi élet gondjai mellett is mernek “álmokat álmodni”. Vagy talán mi vagyunk a nagy menekülők? Igen, mind a kettő. S mind a kettő fölött az Isten kegyelme munkálkodik. Nagy Lajos Dániel könyvét magyarázza. Dánielét, akinek nemcsak értelme, de érzelmei és “tudat-alatti” énje is izmosán vallásos. Szőke István értékes angol ismertetést ad Evanston I. osztályának reportjáról: BÁR FELEKEZETEK SZERINT SZÉTESÜNK, “KRISZTUSBAN” EGYEK VAGYUNK. Komoly eszmecsere. Ez a report a mi életünket is ugyancsak érinti! Hiszen mi vagyunk azok, akik lelkes érdeklődéssel elmegyünk a nagy konferenciákra, de aztán csak “úgy neki ” s mondogatjuk megint a “régi mondókánkat”. Pedig a “kulcsok hatalmának” okos vagy oktalan, felelőtlen használatával jövendő nemzedékek előtt nyithatjuk meg vagy zárhatjuk be “az útat”. Elek Áron ad színes bevezetést az ó-testámentumi tudományok új, konstruktív theoló- giai orientációjáról. A “Szent Történet” perspektívájából nézzük az ótestámentumot is. Az ótestámentum is üdvtörténet, melyben Istennek hatalmasan átütő, üdvösséget munkáló “cselekedetei” vannak megírva. — Nincs több időnk. Pedig Nagy Lajos még kész egy Kálvin részlet-tanulmánnyal és Harangi Laci is kész visszatérni Márk evangéliumához. Vacsora után egy fiatal orvos, Dr. Carpenter, tart nagyon érdekes előadást a theológiai-lélektan és az orvosi tudományok új találkozásáról. S amint a vacsora után barátságosan elbeszélgetünk, szívemben boldog bizonyság éled: ÉRDEMES, ÉRDEMES!

Érdemes megjárni a nagy konferenciák zarándokúját! Isten igéjéből mindig új és teremtő igazságok törnek elő. Érdemes és gyönyörűséges a kereszt tövében “élő találkozásban” egymásra találni. Ilyen közösségben még gyarlóságainkat is megvalljuk, őszinte, gyógyító bűntudattal. — S ebben a hangulatban térek visz- sza Princeton gyönge pontjaihoz, az Ige figyelmeztetése mellett: “ez a kincsünk pedig cserépedényben van. (2. Kor. 4:7).

3. Régi bűnök és mulasztások vetülete sötétült fel annál az éles vitánál, amely a nagygyűlés elé került jelentések egyik legfontosabbikával kapcsolatban keletkezett. Az Egyház Belső Életének Megújhodásáról volt szó. Péter püspöknek is e tárgyról kellett volna előadást tartania. Az ő távolmaradása és az első előadónak is csak szabadelőadása (mind a kettő hiányzik a nagygyűlés jegyzőkönyvéből) közreműködhetett abban, hogy csak a Dr. Taylor ismételt és hangsúlyozott felszólalására vették fel a “családi és egyéni áhítatok tartását” az Egyház megújulását munkáló főeszközök közé. A United Presbyterian Church sajátosan kitermelt élő kegyessége ezen a ponton jött nehézkességünk segítségére.

4. A konferencia egyik legfájóbb mozzanata a feminista vita minden előkészület nélkül történt felújítása volt. A Victorian Age polgári repressziói törtek fel, a- mikor Principal Glen egészen meggondolatlanúl felvetette a nők egyházi szolgálatának kérdését, belevéve a nők lelkészi szolgálatra való ordinációját. Ez volt az e- gyetlen pont, ahol érezni lehetett a Nagy Konferencia retrográd visszaesését: itt még mindig a 19. század régi szólamai hangzottak el úgy a férfiak, mint a nők részéről.