Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-02-15 / 4. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA WASHINGTON GYÖRGY Kétszázhuszonhárom esztendővel ezelőtt született, Virginiában,, a Potomac folyó partján, a- hol hetvenöt esztendővel azelőtt Angliából jött dédapja megtelepedett. Még csak kilenc éves volt, amikor apja, Ágoston meghalt, sok gyermekkel hagyva özvegyen második feleségét, a- kinek viszont György volt az első gyermeke. Tizenkilenc éves korában már őrnagyi rangban szolgál az egyik virginiai kerületben, mint parancsnok. Az angol-francia háború kitörésekor, 22 éves korában, már alezredes, egy évvel később Braddock tábornok hadsegédje- Nem sokkal később Virginia egész haderejének parancsnokává nevezték ki és ebben a minőségben fordított három évet a gyarmati katonaság megszervezésére. Huszonhat éves korában ő vezette a DuQuesme erőd elleni expedíciót. A következő évben megnősült, elvette az ország egyik leggazdagabb özvegyét, Custis Márthát. A következő tizenhat évet mountvernoni pompás birtokukon töltöttte és a közéletben való szereplése a virginiai törvényhozó testületre szorítkozott, melynek tagja volt. Mint ilyet küldték el az 1773.-ik évi williamsburgi összejövtelre, ahol azt a híres elvet mondták ki, hogy az adóztatás elválaszthatatlan a képviselettől. A következő évben összehívott kongresszusba Virginia állam képviselőjéül küldték ki, hiszen már ekkor úgy ismerték az egész országban, mint “a virginiai hazafit”. A következő évben egyhangúlag őt választották meg az akkor induló függetlenségi harcra a tizenhárom gyarmat egyesült haderejének főparancsnokává. Ebben a minőségében vezette végig az egész függetlenségi harcot. Ennek diadalmas bevégzése után lemondott és ismét visszavonúlt mountvernoni birtokára. Négy évvel később azonban, amikor az akotmányozó kongresszus összeült Philadelphiában, mint Virginia kiküldöttjét, őt választották meg ennek elnökévé, majd az új alkotmány elkészülése és életbeléptetése után, az új Egyesült Államok első elnökévé. 1789 április 30.-án iktatták be hivatalába, amelyre négy év múlva megint egyhangúlag választották meg. Az 1797. év március 4-én hagyta ott magas állását, miután elutasította magától a harmadszor való jelöltetést, a nemzethez az előző év szeptember havában, tehát a jelölések előtt, intézett híres búcsú-szózatában. Rövid betegség után 1799. december 14.- én halt meg Mount Vernonban, a Potomac partján, ahol született; ott van a sírja a part oldalán. Kitűnő katona és bölcs államférfiú: csodálatos gondviselése Istennek, hogy egy személyben adta ez akkor születő nemzetnek pontosan azt a két tehetséget, amire ennek a legnagyobb szüksége volt. Mint aki jól ismerte úgy az angol, mint az amerikai haderők gyöngeségét, niem anynyira kockázatos csatákban, mint inkább a hadi felszerelésének és utánpótlásának alapjaitól a- múgy is távoleső ellenségnek a kifárasztásában és elgyöngítésében kereste és találta meg a győzelem titkát. Államférfiúi bölcességének bizony- ságáúl elég elolvasnunk a nemzethez intézett búcsúszózatát, amit politikai végrendelete gyanánt is tekinthetünk. Sokszor szoktak rá hivatkozni külpolitikánkkal kapcsolatban és emlékeztetnek arra az óvására, hogy az egymással gyakran viszálykodó európai nemzetekkel ne kössünk a mi békességünket és előhaladásunkat veszélyeztető szövetségeket. A történelemből tudjuk, hogy az első száz esztendőben be is tartotta a nemzet első elnökének ez iránykitüzését, amit később Jefferson! és Monroe elnökök is megerősítettek; a változás a McKinley és főként az első Roosevelt elnök idején, a századforduló korában következett be, amikor Amerika is belépett a nagyhatalmak sorába, hogy aztán a világháborúkat végigverekedve, mint legerősebb katonai hatalmasság kerüljön szembe a történelem most folyó legnagyobb válságával. Washington “végrendelete” azonban nemcsak külpolitikáról szólt. Bölcs tanácsokat adott az ország egységeitek, az új alkotmány és a reá é- pített törvények tiszteletben tartásának a szükségessége felől; minket pedig különösen érdekel az a tény, hogy tisztán látta és erőteljesen hangsúlyozta a vallásos élet és erkölcsiség jelentőségét a nemzet jövőjének biztosítása érdekében. Az emberi boldogság legfontosabb oszlopainak nevezi ezt a két erőtényezőt és azt mondja, hogy a- zokat mint a polgári kötelességek legelemibbikét kell tiszteletben tartania nemcsak a vallásos embernek, hanem a politikusnak is. Könyvet lehetne írni arról, mondja, hogy mily szorosan összefügg az egyéni és a közjóiét ezekkel. Hol volna a vagyonnak, a becsületnek, az életnek a biztonsága, ha vallásos gondolkozásunkból kihagynék az esküt, ami az igazságot kereső bíróságok nyomozásának is az eszköze? És azt ne higyjük, hogy erkölcsiséget fenntarthatunk vallás nélkül is! Bármilyen jó hatása van is a műveltségre nevelésnek, úgy a józan ész, mint a tapasztalat óva int attól, hogy a nemzettől erkölcsös életet várjunk, ha nem volna meg benne az •ennek alapjáúl szolgáló vallásos élet! Bizony, ma is jó volna megfogadnunk a nemzet másik nagy fiának, Lincoln Ábrahámnak a tanácsát, aki 1862. február havában elnöki kiáltványban hívta fel az ország népét arra, hogy tartson emlékünnepélyeket a Haza Atyjának a születésenapján és úgy ünnepelje őt, hogy minden ilyen ünnepélyen olvassák fel “az ő halhatatlan Búcsúszózatát”. E felhívásnak engedelmeskedünk, mikori első elnökünk életének és búcsúszózatának e rövid vázolásával próbáltunk segíteni olvasóinknak február 22,-ének méltó megünneplésében.
