Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-02-15 / 4. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA a Te sokszoros kegyelmeddel, hiszen Te nem akarod, hogy a Te munkád én hennem hiábavaló legyen. Hogyan is tudnám elviselni ennek az életnek a nyomorúságait, ha a Te kegyelmed és irgalmad nem erősítene meg engem? Ne fordítsd hát el tőlem a Te orcádat, ne halogasd a hozzám való ellátogatásodat, se ne vond meg a Te vigasztalásaidat én tőlem, nehogy az én lelkem a kegyelem vize nélkül úgy kiszáradjon mint a kopár föld és hasznavehetetlen legyen a Te számodra. Taníts hát engem, Uram, hogy teljesítsem a Te akaratodat, és alázatosan és méltóképpen járjak Te előtted, mert egyedül Te vagy az én értelmem és minden bölcsességem. Te vagy az, Aki úgy ismersz engem, amilyen vagyok, és aki ismertél engem mielőtt e világot teremtetted volna és mielőtt engem ebbe béhoztál volna. Te vagy az Atya Bölcsessége, Téged illet örökkétartó öröm és dicsőség! Alázatosan könyörgök Hozzád, hogy az én testem és lelkem, az én szívem és nyelvem, és minden Te teremtményeid, Téged dicsérhessenek és áldhassanak mind örökkön örökké! (Az imádságot Kempis Tamás irta, ötszáz évvel ezelőtt) AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL Fehér holló: Biblia-kolostor. — Belgiumban a Maredsous apátság Bibliakiállítást rendezett, melynek kalauzkönyvét a kolostor egyik szerzetese készítette el. Több szempontból érdekes ez a kiadvány. Először is, dacára a Mária-évnek, egy szó sincsen szövegében Máriáról és a képek között sincs róla egyetlen kép sem. Másodszor, ami ennél még fontosabb, egy szó sincsen az egyház hagyományairól, ellenben a Bibliáról mindenütt úgy beszélnek benne, mint a hitben “egyedüli” tekintélyről. Harmadszor, ami legfontosabb, Jézus Krisztust mondják a Biblia középpontjának. Krisztus nélkül a Biblia érthetetlen volna. Jézus a Biblia történelmi és hittani középpontja, a megígért, várt, elnyert és imádott Megváltó, aki a teljes igazság, mert a maga személyében jelenti ki Istent. És végül, ami reánk nézve az előbbieknél is még inkább meglepő, a Biblia terjesztéséről szóló leírásban teljes hitelt ad a protestántizmus kezdeményező munkájának, a reformációtól kezdődőleg, és főként az u- tóbbi 150 év alatt. Nagy elismeréssel emlékezik meg a Brit és Külföldi Biblia-Társulatról és az Egyetemes Biblia-Szövetségről, mely 23 különböző nemzet Biblia-Társulatait foglalja magában. Sőt a Biblia-fordítások között is megemlékezik a protestáns Biblia-fordításokról, köztük még Lutheréről is. Valóban ritkaság! De ritkaság az a tény is, hogy 1950 óta ez az apátság már öt ízben adta ki a Bibliát, amiből eddig 123,000 példányt adott el Belgiumban. Bibliai kalauzt is adtak ki és egyéb kiadványokat, amikkel a Biblia olvasását sürgetik. Hálát adunk érte Istennek! Ez a belgiumi apátság Párisban is tart fenn Biblia-árúházat, és nagy része van abban, hogy a Bibliát végre a franciák is olvasni kezdik. Ugyancsak nagy szükségük van rá! A francia nemzet vallástalansága. — Az amerikai kongregácionálisták egyik kiküldöttjének jelentése szerint Franciaország negyvenkét millió lakosából legfeljebb hat és nyolc millió között van az egyháztagok száma. Valószínű, hogy a népességnek egynegyedrészét még meg sem keresztelték, de legalább négy-ötöd részének semmi kapcsolata az egyházzal. A francia gondolkozók és írók minden figyelmüket az ember életkörülményeire fordítják. Az ember nyomorúsága, rendeltetése, az emberi élet értelme képezi a fegyelmezett ész érdeklődési körét. Az egész francia élet csak emberi, lázadó, reformokat sürgető, sőt forradalmi hangulatban mozog. A római katholikus egyház becslése szerint kerülbelől négy millió egyén végezte el a “húsvéti kötelességét” (náluk ennyiből áll a keresztyénség?). A protestánsok száma az egész országban nem több egy milliónál; hogy ebből tényleg hányán vesznek részt az egyházi életben, azt nem lehet megállapítani. A nemzet végzete ott fordúlt ebbe az örökös tragédiába, amikor kiölte, vagy kiűzte magából a hugenottákat. A nagy forradalomban aztán — már hívő vezetés hiányában — teljesen elfordult nemcsak a királyságtól, hanem az egyháztól is (akkor már csak a római egyház volt a színen egyedül). Később a római egyház lassan visszanyerte a polgárságot, de nem az ipari munkástömegeket. Ezek között először 1871- ben indult meg a McAll misszió, hogy evangelizálja a nemzetet. 1925- ben megjelent a gyárakban az első “gyármunkás lelkész”, a svájci Bré- mond; 1942-ben követte az első római katholikus pap, Montuclard lyonsi dominikánus barát; Párisban 1943-ban Godin apát indított hasonló munkát, mit akkor még a párisi bíboros-érsek is támogatott. 1953-ban azonban Róma beszüntette a gyári-munkás-papok munkáját, azzal érvelve, hogy meg kell őrízniök papi jellegüket. Pedig ekkor már a szépen fellendült munkában több, mint száz pap dolgozott, mint egész-idejű gyári munkás, akik megpróbálták rávenni a gyárakban dolgozó munkásokat, hogy “együtt gondolkozzanak” a köztük lévő kérész, tyénekkel és úgy próbálják megoldani életproblémáikat. Ezek nemcsak együtt dolgoztak, hanem együtt is laktak és éltek munkástársaikkal. Róma eltiltó végzésének, amely az egyháztagok színvonalára fokozta le őket (?), csak a többség engedelmeskedett; egy tiszteletreméltó kisebbség még ma is ott van a gyári munkások között. Reméljük, hogy megmaradnak abban a felfogásukban, hogy keresztyénnek lenni fontosabb, és több, mint a római egyház papjának lenni, — mert így közel járnak a mi protestáns felfogásunkhoz, ami az “egyetemes papság” elvét vallja. Nekünk ma csak kevés ilyen munkás, lelkészünk működik Franciaországban. Az egyik feleségével együtt az ország közepén városról-városra jár a truckján, amiben élnek és kézimunkájukkal keresik meg a mindennapi kenyerüket, mint egykor Pál apostol a sátorcsinálással. A másik evangélista-lelkész az ország déli részében jár tanyáról tanyára és ébresztőórákat javít a konyhákban, míg közben az evangéliumot magyarázza. Pá- ris kapuiban sátorokban tartanak e- vangelizáló összejöveteleket, amiken lelkészek és diákok bibliai jeleneteket adnak elő, énekelnek és olvassák a Bibliát. A reformáció kiirtása íme visszadobta ezt a szerencsétlen nemzetet a reformáció korába! Most ott kell kezdeniük, ahol más nemzetek négyszáz esztendővel ezelőtt kezdték a sötétségből a világosságra felébredésüket. — És hogy mindez nem tartozik mi reánk? Dehogy is nem! Ez (Folytatása a 14. oldalon)
