Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-12-01 / 21. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA magyarázzák és hibásan használják az Ő Igéjét, mint sem hogy megfossza a keresztyéneket a maguk szabadságától. Az a gondolat azonban, hogy minden ember teljesen szabadon a maga külön értelmezését adhatja a Bibliának, egyáltalán nem alapvető protestáns felfogás. Vannak a protestánsok között, akik így hiszik azt, mások azonban másképpen gondolkoznak. Maga a józan ész is kétségtelenül azt a felfogást tartja leghelyesebbnek, hogy a Biblia igazságait legteljesebben a SzentLélek segítsége által és az Egyház közösségében érthetjük meg. Először is azt kell szem előtt tartanunk, hogy az igazi keresztyén ember nem valami elszigetelten álló magános egyén. Nagyon is lényeges jellege az, hogy tagja az Egyház közösségének. A Bibliát tehát ő úgy magyarázza és értelmezi, mint ennek a közösségnek egyik tagja. Azoknak az erőknek, amelyek az Egyházban működnek, ő nem fölötte, hanem alatta áll. Minekelőtte ő maga olvasni kezdte volna a Bibliát, már mások tanították azt neki és magyarázták ő előtte. Ő is együtt hallja a többivel, amint prédikálják és kifejtik a Bibliaosztályokban és Biblia-tanúlmányozó csoportokban, és neki is megvan az alkalma arra, hogy a többiekkel együtt ő is elvitatkozhassék fölötte. Már a kátéban is elmagyarázták előtte annak értelmét, és annak az izenetét veszi magához a hitvallásokban és különböző hittételekben. Ezért mi úgy tartjuk, hogy a Bibliát helyesen és a maga teljességében csak az Egyház élő közösségében érthetjük meg. De van ám még egyéb mondanivalónk is erről. Mi igenis hisszük azt, hogy a Bibliát Istennek SzentLelke ihlette. Azt is hisszük, hogy a Biblia értelmezését is ugyanaz a SzentLélek teszi teljessé. Amikor a keresztyén ember a Bibliát az Egyház közösségében olvassa, a SzentLélek megvilágosítja az ő értelmét és elvezeti őt az igazsághoz. Azt állítjuk, hogy az írások önmagukat magyarázzák meg a SzentLélek megvilágosítása alatt, ami azt jelenti, hogy ha valamelyik részlet homályos vagy önmagában véve nem teljes, azt más részletek kiegészítik és megvilágosítják, és hogy az egész Biblia értelmének a kulcsa Istennek az Ő örökkévaló szeretetéről és üdvcéljáról Jézus Krisztusban való kijelentése. Végezetül, mi azt is hisszük, hogy bár mások bölcsességére és meglátására is gyakran rászorulunk, mégis bármelyikünk, mind a tanúit, mind a tanúlatlan, kielégítő értelmet szerezhetünk a Biblia izenete felől mindnyájan. Vagyis mi protestánsok NEM hiszünk abban, hogy az Egyháznak bármikor is joga lett volna valamilyen HIVATALOS értelmezést formálni és hagyni reánk a Biblia felől, és még kevésbbé hisszük azt, hogy a SzentLélek vezetése fölött még valami külső, emberi tekintélyhez lehetne vagy kellene fellebbezni. Hadd iktassuk ide, amit a mi saját hitvallásunk, a Második Helvét Hitvallás mond erről a kérdésről, mindjárt a Hitvallás elkezdő szavaival: “Hisszük és valljuk, hogy a szent prófétáknak és apostoloknak az ó- és uj-testamen- tomi kánonikus könyvekben foglalt írásai az Istennek valóságos és tulajdon beszéde, és hogy azoknak hitelre méltó volta ő magoktól vagyon, nem pedig az emberektől. Csak azt ismerjük el a Szentírás igaz értelmű és helyes magyarázatának, mely magából a Szentírásból vétetik és más hasonló vagy különböző több és világosabb szentírásbeli helyekből megmagyarázta- tik. A hit dolgában támadó kérdéseknek eligazításában nem szenvedünk más ítélő bírót az Istenen kivűl, ki a Szentírásban megtanít arra, mi légyen igaz és mi nem igaz, mit kelljen követni és eltávoztatni?” Következő fejtegetésünkben arról fogunk beszélni, hogy mi a különbség a római katholi- kus meg a protestáns Biblia között. Mint már említettük, a római egyház csak a saját maga Bibliájának az olvasását engedi meg hívei számára. Nagyon lényeges okainak kell hát lennie erre a megszorításra. Előre is felhívjuk rá olvasóink figyelmét. “Én vagyok az, aki veled beszélek” “Mondá néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő, aki Krisztusnak mondatik; mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. Mondá néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek.” (János 4:25, 56.) Két áldott kéz nyújtott felém egy újszülöttet: Adj enni néki. — Uram, nincs tejem. — Van — hallom a fenséges hangot. Mire gyorsan feltártam keblemet és a szívemhez tartott gyermek szájához tettem a mellemet. Összecsucsorított ajka édes mohósággal kapott a mell után s a felpattant bimbóból kipirúltan szívta az anyatejet. Ámúltan néztem, hogy az imént még apadt mell duzzadtan feszült a parányi száj felett és ömlött belőle a tej. Ha ki-kicuppant ajka közűi, míg lélekzetet vett, azalatt is sugarakban
