Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-04-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 lök, és mindjobban meggyőződésemmé vált, hogy anyaszentegyházunk vezetése Isten Urunktól bővleim megáldott kezekben van. Jól esett látni és érezni azt a megtiszteltetést, amiben a Világszövetség tagjai részesítették egyházunk első tisztviselőjét. Lehetetlen azonban, hogy kiváló előadásának legalább zárószavait ne ismételjem olvasóink előtt: “Tisztára lehetetlenségnek tartom, hogy a keresztyén egyház történetének e pillanatában ökumenikus megmozdúlásra csak gondolhatnánk is anélkül, hogy ne gondolnánk ugyanakkor a mi nagy református hitvalló családunkra is, mely olyan sokat adott a maga erejéből és tudásából arra a célra, hogy ezt a még nagyobb keresztyéni megmozdúlást szilárd alapokra fektesse. Kevesebbek volnánk emberinél, ha nem ragaszkodnánk erősen azokhoz a hagyományokhoz, amelyek olyan drágák előttünk. És kevesebbek volnánk az isteninél, kevesebb volna az odaadásunk Krisztus Urunkhoz, mint ahogyan azt éppen ezek a nagy hagyományok tőlünk megkívánják, ha megengednők, hogy e hagyományokhoz való ragaszkodásunk megkárosítaná kötelességeinket ama nagy EGYHÁZ iránt, mely summájában nagyobb, mint az alkotó egyháztestek, mert nem arannyal sem ezüsttel, hanem Krisztus Urunk drága véréval vásároltatott meg és alapja az örökkévalóságban van lefektetve. Ezen eljövendő nagy Egyház az Ő egyháza, nem a mienk, és megvalósításához a különféle egyházak kell hogy egyengessék az útat, még ama nagy és drága tradíciók árán is. Ebben úgy Princeton, mint Evanston megegyeztek.” A konferencia egyik legkiemelkedőbb pontja az a mély szántásé vita volt, mely Dr. Blake előadása után indúlt meg. Ő ugyanis azt javasolta, hogy a Világszövetségben tömörült egyházak számára rövid, tömör és modern világunkban hasznosan helytálló hitvallást készítsenek és ennek megszerkesztésére theológusaink- ból tíztagú bizottságot válasszanak. Dr. Mackay, Dr. Lloyd és Dr. Wagner ellenezték az indítványt, attól félve, hogy az ilyen dogmatikai kérdés felvetése nem szolgálja az ökumenikus mozgalom célját, hanem inkább egyenetlenséget okozhat az ilyen hasonnemü összetételű testületben; különben is elvégezte már ezt a feladatot Kálvin János négyszáz évvel ezelőtt az Institúciókban. A jelenlevő theológusok többsége azonban határozottan támogatta Dr. Blake javaslatát; azt hangoztatták, hogy ha Kálvin tételeit nem is lehet vitatni, mégis szükség van egy tömör, rövid, mindenki, által könnyen érthető hitvallásra, amely református hitünket összesíti. A bizottságot meg is választották. Szép társadalmi események is játszódtak le a gyűlés ideje alatt. Ilyen volt a díszes fogadás a kormányzó palotájában, ahol a kormányzó csoportról csoportra menve, néhányunkat kitüntetett megszólításával, köztük engem is. Mikor hallotta, hogy magyar származású vagyok, élénk érdeklődéssel kérdezősködött az Egyesült Államok magyarsága felől és engem nagyon boldoggá tett, amikor hangsúlyozta, hogy a kanadai magyar polgároknak igen jóhíre van és nagyban hozzájárúinak az ország fejlődéséhez. Másnap lunch volt a Chateau Laurier gyönyörű épületében, ahol a főváros polgármestere (egy szellemes hölgy), az Egyesült Államok kanadai nagykövete, az országgyűlés és a kormány tagjai szólaltak fel. Gyűléseinket a főváros legrégibb templomaiban tartottuk. A kanadai egyházak hölgyeinek szolgálatkészsége nem ismert határt: autóikon vittek bennünket szállodáinkból a gyűlésekre, fogadásokra, mindenhová. Visszafelé útaztomban egymás mellett volt fülkénk a vonaton Dr. Elsőn lelkésszel, akivel éjfélutánig elbeszélgettem és rengeteg érdekes adatot tudtam meg tőle országunk elnökének lelki és egyházi életéből. Ritka élmény volt. Nem zárhatom be töredékes jelentésemet anélkül, hogy a magyar résztvevőkről is megemlékezzem. Lelkészi karunkat öt lelkésztestvér képviselte, ami 80 delegátus között aránytalanúl nagy szám. A Független Egyházat Béky Zoltán főesperes és Urbán József esperes képviselték; a mi Evangéliumi és Református Egyházunkat Dr. Vassady Béla professzor és jómagam (szobatársak voltunk, az én igazi lelki épülésemre!); a holland református egyháznak pedig az egyik képviselője ifj. Babinszky Béla lelkész volt. Urbán József esperest felesége is elkísért. Tudom, hogy a gyűlés valamennyiünk számára nagy lelki áldás volt; tegye azzá Urunk a Világszövetség minden egyházára nézve! A KELETI EGYHÁZMEGYE GYŰLÉSE Február 20-21. napjain tartották a trentoni egyház templomában. A vasárnap esti megnyitó Istentiszteleten Kecskeméthy László woodbridgei lelkész hirdette az igét, utána pedig Beretz Árpád wallingfordi lelkész mutatta be az evanstoni világgyűlésen felvett szép képeit. A közgyűlést Beretz Árpád egyházmegyei elnök, jegyzőkönyvét pedig Babos Sándor egyházmegyei jegyző vezette. Legérdekesebb tárgya az elnök kimerítő jelentése volt az egyházmegye előző évi mozgalmas életéről, amelyben a vasárnapi iskolai tanítók konferenciája, a lelkészek értekezlete és szószékcseréje, valamint az első virágvasárnapi konferencia voltak a legnagyobb események. Az utóbbinak roppant sikerén felbuzdulva, a mozgalmat tovább folytatják: az idei virágvasárnapi konferenciát Woodbridgen rendezik meg. Nagyban készülnek a connecticuti egyházak Dr. Wagnernek, Egyházunk elnökének pünkösti látogatásához is. A gyülekezetekről a lelkészek tettek jelentést, mit a gyűlés tagjai szintén nagy érdeklődéssel hallgattak végig. Több javaslatot terjesztett be
