Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-01-01 / 1. szám
Volume LV.. Number 1. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., Jan. L 1955. Dr. Újlaki Ferenc AZÉRT IMÁDKOZOM, HOGY... Az újévre indúlásnál szívem meleg szere- tetével kívánom: adjon Isten mindnyájunknak boldog új esztendőt! Negyven évig dolgoztunk együtt. Majdnem minden templomunkban prédikáltam. Együtt imádkoztunk, tanácskoztunk, tervezgettünk. Együtt épitettük egyházunkat, Egyesületünket, Bethlen Otthonunkat, magyar életünket. Együtt örültünk, szomorkodtunk. A négy évtizedes együttélés után, Pál apostollal együtt, bizonyságot teszek: “ti a szivemben vagytok”, “atyámfiái, akiket én szeretek s akik után vágyódom, örömöm és koronám”. Mit adjak tinéktek az újévre indúlásnál? Azt szeretném adni, ami életemnek legnagyobb, legboldogitóbb értéke. Azt, ami igaz testvéri, baráti közösséget, erőt, békességet, életet adott. Ami életemnek formálója, vezetője. Azt, amit Pál apostol így fejez ki: “azért imádkozom, hogy Krisztus lakozzék a ti szívetekben”. Lakozzék — Krisztus — a ti szívetekben! Sok szépet alkottunk mi itt. Egyházakat szerveztünk, gyönyörű templomokat építettünk. Megalkottuk a testvérszeretet csodálatos eszközét: Egyesületünket, Bethlen Otthonunkat. Ezek megalkotásában Isten munkatársai voltunk. Sokat dolgoztunk, sok áldozatot hoztunk. De én úgy érzem, velem együtt sokan látják úgy, hogy életünk új korszakához érkeztünk. Úgy hallom, hogy az Úr így szól hozzánk: “többre bizlak ezután! Barátom! ülj feljebb!” Az új korszak, a többre bizatás, életünkben a feljebb ülés: a belső embernek, a lelki háznak kiépítése, az által, hogy lakozzék Krisztus a mi szívünkben! Mi lehetőség van életünkben, otthonunkban, gyermekeinkben? mi lehetőség van templomainkban, egyházi, egyesületi életünkben, csak akkor tudjuk meg igazán, ha Krisztus lakozik szívünkben, az Ő rendelkezésére adjuk át. A kő, tégla, homok, cement, fa, csak anyag addig, mig eljön az építőmester és otthont, templomot, iskolát, gyárat épit belőle. A szavak csak szavak, mig nem jön a költő és lélekemelő mondattá fűzi össze. A márvány csak hideg kő, mig nem jön a művész, mint Michelangelo, aki az útszéli porban heverő márványt műtermébe vitette és csodálatos szépségű angyalt faragott ki belőle. Mi lehetőség van életünkben, milyen áldás fakadhat belőle itt, óhazai, a világban szétszórtan élő testvéreink, Isten Országa javára, azt akkor látjuk meg csodálkozva, örvendező boldogságot érezve, ha szívünkben lakozik Krisztus és neki adjuk, át a vezetést. Az új esztendőben kezdjük meg az életünk új korszakát: a belső ember, a lelki ház építését az által, hogy Krisztus lakozzék a szívünkben. Induljunk el a legnemesebb, legboldogitóbb vállalkozásra. Kezdjük azzal, hogy fogadjuk be Őt. “íme az ajtó előtt állok . . . aki megnyitja az ajtót — bemegyek ahoz . . .” Fogadjuk be Jézust életünkbe mindennapi társnak. Vezessük be az egyéni és cSaládi áhítatot. Beszélgessünk vele, hallgassuk amit Ő mond, az imádkozás, bibliaolvasás által. Használjuk a “Csendes P'ercek”-et, “Upper Room”-ot mindennap. Adjunk alkalmat az élet Művészének, hogy alakítson, formáljon, hozza ki belőlünk az Ő akarata szerint való embert. Tartsunk ki és akkor lassankint azt tapasztaljuk: kiábrázolódik bennünk a Krisztus .... “élek többé nem én — Krisztus él én bennem. Az élet nékem Krisztus és a meghalás nyereség!” A Krisztussal lakozó ember élete, otthona, egyháza, szeretteinek élete, megszépül, örömmel, bővölködő élettel teljesedik meg. Új esztendőre, életünk új korszakára indúlásnál Jézus szól: “többre bizlak: barátom, ülj feljebb!” Elfogadjuk-é a megbízatást? a megtiszteltetést? '
