Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)

1954-02-15 / 4. szám

12 REFORMÁTUSOK LAPJA a lelkészi fizetések rendezéséről, és az egyházkerület hi­vatalos intézkedését kérik ebben az ügyben, a legújabb egyházkerűleti és zsinati intézkedések értelmében. Vége­zetül részletesen beszélgettek az evanstoni világgyűlésre várt magyarországi és jugoszláviai egyházi kiküldöttek fo­gadásának sokat vitatott problémájáról. Tudvalevőleg az országos Lelkészegyesűlet őszi közgyűlésén Ligonierban azt az álláspontot fogadták el egyetemes irányelv gya­nánt, hogy a gyülekezetek szószékét nem nyitják meg e vendégek előtt, amit nemcsak gyülekezeteink, hanem ép­pen e kiküldöttek érdekében tartanak szükséges óvintéz­kedésnek. Azóta azonban mindig erősebb lesz az a fel­fogás, hogy ez az álláspont nem vonatkozhatik a kikül­döttekkel való egyéni érintkezés korlátozására, sőt ca- nadai lelkészeink között már is mozgalom indúlt oly irányba, hogy igenis gyülekezeteikbe is meghívják őket látogatásra és ha tehetik, igehirdetésre. (E kérdés tár­gyalására is vissza fogunk térni.) Az értekezleten résztvevő lelkészek, kiknek sorában ott volt a Magyar Egyházkerületbe visszatérni készülő newyorki egyház lelkésze, Kovács Imre is, a Chinatown egyik éttermében ebédeltek meg és rettentően hideg, szeles téli alkonyaton oszlottak szét, azzal, hogy a febru­ár utolsó és március első napján tartandó egyházmegyei gyűlésen Woodbridgen újra találkozni fognak. UJ REKORDOT TÖRT EGYHÁZUNK KÖZADAKOZÁSA 1941 óta, amikor két közegyházunk egyesüléséből elő­állott az Evangéliumi és Református Egyház, az azóta el­telt 13 éven át kivétel nélkül minden évben emelkedett tagjainak missziói adakozása. így történt az idén is: ki­lencvenezer dollárral nagyobb volt egyházaink missziói a- dakozása, mint a múlt esztendőben. A végösszeg 2,766,470 dollárt tett ki, ami az Egyetemes Zsinat által kért há­rom milliós költségvetést 92 százalékban fedezi. Har­mincnégy egyházkerületünk közűi csak kettő volt olyan, amelyiknek az adakozása nem emelkedett. Szép emel­kedést mutat a Magyar Egyházkerület missziói adako­zása: ez évben emelkedett először az 50 százalék fölé és pedig egészen 66 százalékig! A tőle kért 23,000 dollár­ból 15,178 dollárt befizetett. A Világsegély terén még szebb eredményt mutat: 76 százalékot, vagyis a tőle kért 3,833 dollárból 2,925 dollárt fizetett be. Világsegély­ben 24 egyházkerületünk adott be 100 százaléknál na­gyobb összeget, egészen fel 230 százalékig! Ha Magyar Egyházkerületünknek nem is sikerűit elhagynia az ő meg­szokott 34.-ik helyét, százalékszámai tekintélyes emelke­dése mégis nagy mértékben vigasztaló és felemelő. Ha eddig eljutottunk, tovább is el tudunk jutni! A tavalyi Egyetemes Zsinat a következő három évre évenként 3,758,490 dollárban szabta meg az Egyház misz- sziói költségvetését. Ez körülbelül egy millió dollárral nagyobb összeg, mint eddigi rekord-adakozásunk. Magyar Egyházkerületünktől is jóval nagyobb összeget vár Egy­házunk, mint az elmúlt évek leszállított összegei. Nem volna abban semmi lehetetlenség, hogy száz százalékban megadjuk az egész összeget, csak követnünk kellene azok­nak a gyülekezeteknek a példáját, amelyek minden hó­napban beküldik a tőlük kért összeg egy-tizenketted ré­szét. így nem érzik nagynak a megterheltetést. Ha jól emlékszünk, már három ilyen gyülekezetünk mutat­ja ezt a jó példát. Kövessük mindnyájan! AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL Ellentétes hírek a vasfüggöny mö­gül. — Niemüller Márton, aki a múlt év végén Magyarországon is látoga­tást tett, amiről már beszámoltunk olvasóink előtt, bejárta keleti Né­metország városait is és azt a hírt hozta onnan, hogy a gyülekezetek és lelkészek sokkal szabadabban vég­zik munkájukat, mint két évvel eze­lőtt. Lipcsében a zsúfolásig megtelt székesegyházból ahol prédikált, hang­szórók vitték beszédét egy másik zsúfolásig megtelt templomba, vala­mint az egyetem egyik termébe; az útcákon ezerek várták és énekelték a himnuszt: “Dicsérjétek az Urat!” Drezdában hasonló dolgok történtek: 1400 egyetemi hallgató jött őt meg­hallgatni, kik gyakran félbeszakítot­ták beszédét tapsaikkal. — Ellen­ben Dr. Dibelius berlini püspök­nek, aki karácsonykor Stalinvárosba ment, egészen más fogadtatásban volt része. Stalinváros az Odera partján épülő vasipari központ, me­lyet 25,000 lakosra terveznek; hét­ezerén már ott vannak. A város­házának óriás nagyterme van és van ott egy olyan iskola is, amely­ről azt mondják, hogy a legnagyobb egész Németországban. A püspök­nek azonban nem engedték meg sem a városháza, sem az iskola ter­meinek használatát, sőt a városban lévő vendéglőknek is megtiltották, hogy ott beszélhessen. Ezt az utóbbi tilalmat aztán az egyik vendéglőre nézve mégis visszavonták és a jeles püspök ott beszélt néhány száz fő­CARTERET (FE) Lelkész: Daróczy Sándor Kicsi városkában erős gyülekezet­nek nagy súlya és jelentősége van. Kivált amikor olyan kiváló lelké­sze van, kit Lelkészegyesűletünk a múlt ősszel méltán ültetett elnöki székébe; a független egyháznak is volt már esperese. Múlt évi mun­kájáról terjedelmes jelentést adott ki a gyülekezet félhavi értesítője, az Egyházi Újság, mely immár ti­zedik évfolyamában jár az egyház- község tagjaihoz. Ebből tudjuk, hogy ezeknek száma a választói névjegyzékben 761. A múlt év anyakönyvi adatai: 16 keresztelés, bői álló hallgatóság előtt, akiket csak élőszóval tudtak összehívni, mert a harangok használatát sem engedték meg. — Vájjon mi az oka annak, hogy ilyen különböző módon bánnak ezzel a két férfiúval? 10 konfirmálás, 7 esketés, 8 teme­tés, 1 áttérés. Istentiszteletet 203- at tartottak, és pedig angol nyelven felnőttek számára 53-at, gyermekek számára 37-et, magyar nyelvem délelőtt 54-et, délután, illetve este 59-et. A gyermek-istentisztelete­ken megjelentek 2139-en, átlag hat- vanan, a felnőttek angol Isetentisz- teletén 5165-en, átlag 97-en, a ma­gyaron délelőtt 4268-an, átlag 79- en, és a délutáni, illetve esti alkal­makon 3502-en, átlag 59-en. A reggeli és délelőtti Istentiszteletek átlagos látogatottsága 236 volt. Az Isten házában a 20-3 alkalommal 15,074-en jelentek meg. Azért kö­Qyülekezetek (ER: Evangéliumi és Református Egyház. — PR: Presbiteriánus Egyház. — FE; Független Egyház. — AR: Amerikai Református Egyház. — SP: Déli Presbiteriánus Egyház. — UP: Egyesült Presbiteriánus Egyház. — CP: Canadai Presbiteriánus Egyház. — Ön: Önálló gyülekezetek.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom