Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-02-15 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 3. Látjuk már, hogy a “végső harcot” csak kipróbált, hűségesen megőrzött fegyverekkel lehet megharcolni.. Lazaság, haszontalanság nem való hitvallók unokáihoz. “TARTSD MEG, AMI NÁLAD VAN!!” Ha meghaladtad őseid állás- foglalását, akkor írd le, írd meg legalább a szíved falára hited új megfogalmazását: ez a te üzeneted. 4. Tanítva intesz, hogy “meg ne botránkoz- tassuk ’a hitben kicsinyeket’”.. “így aztán, amikor az atyafiak ellen vétkeztek, és az erőtlen lel- kiismeretüeket megsértitek, a Krisztus ellen vétkeztek.” (I. Kor. 8:11-13). ígérem, sokak nevében ígérem, hogy a botránkozók és botránkoztatók — s ezek között vagyok én is, — el fognak hallgatni. A magam nevében kérem szíves bocsánatodat, mert erre NEKÜNK VAN SZÜKSÉGÜNK, S NEM NEKED!! 5. Lezárt koporsód üzenete hozzánk az, hogy addig keressük az áldozatos, szenvedő szíveket, amíg időnk van.. “Áron is megvegyétek az alkalmakat, mert a napok gonoszak..” Roncsolt szívedet igazán csak a Krisztusnak mutattad meg.. De sokszor kopogott az írógép késő éjszakákon a perth-amboyi paróchián! Jöttek az írások, kemény hördülő, férfias írások, feddő sikoltó írások. Nyitva volt a kapu: egy vergődő, nehéz terheket viselő szív várta, hogy megvigasztaljuk, hogy megbátorítsuk, hogy jobban szeressük. Nem arra várt, hogy vele mindenben egyetértsünk. Nem. Azt várta, hogy megszorítsuk sokat munkálkodó kemény kezét, hogy néha testvéri köszöntéssel köszönjük meg aggodalmas, kemény tusakodását.. Egy elkésett levél kopogtat gyarló szavaimmal az özvegy szíve ajtaján: “Károly, gyere visz- sza! Majd meglátod, sokan szeretnek még azok között is, akikre nem számítasz!!” Földi síkon nem térsz vissza többé. DE A MENNYEI UTÓN VISSZA-TEKINTESZ: MUNKATÁRSAID, BARÁTAID, ELLENFELEID, NÉPED FAJTÁD FELFIGYEL: “ÁLDJON MEG TITEKET AZ ÚR.. TI IS TARTSÁTOK MEG, AMI NÁLATOK VAN!' DR. VINCZE KÁROLY Irta: Kecskeméthy László lelkészünk, a Magyar Egyházkerület titkára Meg kell adnom neki azt, amit ő is megtett volna nekem, ha történetesen engem szólított volna haza a Gazdánk előbb: a végtisztességet. A “tisztességtétel” különben nemcsak kedvelt szava, de szigorúan megtartott gyakorlata is volt életének. Mikor szomszédságába költöztem, “annak rendje és módja szerint” papi feketében és főgondnokának a kíséretében tett nálam “tisztelgő” látogatást. Merev önvédelemnek látszott ez előttem, de később megértettem, hogy élete fő ambíciójának szerves tartozéka volt: az úriember szerepet maradék nélkül akarta betölteni. Utolsó látogatásom halála előtt harmadnappal volt nála Kóré Ferenc társaságában. Ferinek, noha több, mint egy éve ismerte már, most, mikor tiszteletét tette nála, ajánlotta fel barátsága jobbkezét, “amint illik az úriemberek között”. Lelkészegyesűleti elnöksége alkalmával, amikor e sorok Írója titkárként működött mellette, Dr. Újlaki Ferenc azzal adta meg neki a lelkésztársai elismerését, hogy köszönetét mondott azért “az úri modorért”, amellyel elnöki tisztét betöltötte. Mint munkatárs is tisztességet tudó, tiszteletet adó, de ugyancsak tiszteletet követelő volt. Öröm volt vele együtt munkálkodni. Főesperesi hivatalát is az azt megillető méltósággal viselte. Tetszett neki az a magaslat, ahova feljutott és bele is illett abba. A főesperes és az úri ember volt a világ felé forduló arca. Vendégeit a magyar házigazda bőkezűségével látta el minden alkalommal s ajtaja kilincsét ezért nagyon sok ember nyitotta ki életében. Ezzel azonban igazi és őszinte emberszeretet is párosúlt: barátot és idegent hetekig, hónapokig tartott szállóvendégként házában és öröme akkor volt teljes, amikor barátokkal szórakozott tengerparti nyaralójában. Gazdag volt életének ez az oldala. A második mozgató erő életében lelkes magyarsága volt. Nagyon szerette “származása földjét és annak népet”. Állandóan figyelemmel kísérte az óhazai eseményeket és azokra nyilatkozataiban hatásosan reagált. A magyar parasztban, mondotta, volt egyetlen bizalma a magyar jövőt illetőleg és nem a sokszor idegen származású politikusokban. Az a magyar föld- mives réteg, amelynek ő egyik öntudatos és büszke fia volt, története viszontagságaiban megtanult szenvedni, tűrni és bizonyos fur- fanggal védekezni is. Ez a paraszti ész és fur- fang biztosan megmenti a magyar népet jelenlegi szorongatott állapotából is, mondotta több ízben. Egyházpolitikai harcaiban, tisztének és egyházának érdekeit védő küzdelmeiben ő maga is ezt az “észjárást” és módszert alkalmazta, amit ellenfeleinek nagyon nehéz volt kivédeni. Sok ellenszenvet és gyűlöletet kapott érte, de a diadal reményében ő ezt mindig hajlandó volt megkockáztatni. — Szerette a vezetői állá-
