Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-02-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 4 • “Az Egyház tagjai józan, igaz és istenfélő életet éljenek és hűségesen munkálkodjanak azon, hogy MÁSOKAT IS KRISZTUSHOZ HOZZANAK. Cselekvő részt vegyenek az Egyház életében és munkájában; fáradhatatlanul készen álljanak arra, hogy az egyháznélkülieket az Egyház hatása alá hozzák.” Egyházunk alkotmánya tehát erre minden tagját elkötelezi. Ez alkotmány értelmében csak az az egyháztag, aki ezt meg is teszi; a többi csak névleges egyháztag. Már pedig micsoda ez a munka? Evangelizálás és misszió. Ez tehát mindnyájunk személyes kötelessége. Ki parancsolja? Az Úr Jézus Krisztus. “Elmenve tegyétek tanítványokká a népeket, megkeresztelve őket az Atya, Fiú és Szentlélek nevébe és tanítsátok őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam nektek.” Teszik ezt az egyháztagok? Legtöbben nem. Miért nem? Hogy mernek szembeszállni úgy az Úr Krisztusnak a parancsolatával, mint az Egyháznak a rendelkezésével? — Azt felelik, hogy ez nem az ő feladatuk, hanem a lelkészeké, misszionáriusoké, evangélistáké. Lám a keresztelést is csak ezekkel végezteti az Egyház. — (Bizony kívánnám, hogy inkább a keresztelést is minden keresztyén végezné, csak hogy az evangelizálást is mindnyájan végeznék!) Hogy mekkora tragédiát jelent az Egyházra nézve ez a kötelességmulasztás: azt igazán megrázó módon szemlélteti az a hittani fejtegetés, amit az Egyházak Világtanácsa készített az evanstoni gyűlésre, az EVANGELIZÁCIÓ tárgykörének tárgyalási alapjáúl. Olvasóink ebben a számunkban találják ezt a fejtegetést, mit fontosságára tekintettel csaknem teljes szövegében adunk, sőt ennek fele még következő számunkba is átnyúlik. Kérve-kérjük minden egyes olvasónkat, hogy tűzzék ki maguk elé komoly feladatúi ennek a fejtegetésnek az elolvasását. Lelkészeink bibliaköreikben tehetik ta- núlmány tárgyává ezeket a fejtegetéseket, sőt igehirdetésük számára is bőséges anyagot találnak bennük. Egyházi életünk legégetőbb problémáit tárgyalja ez a hat fejtegetés, melynek nemcsak az a célja, hogy az evanstoni világgyűlésre felkészítsen bennünket, hanem az is, — sőt ez a főcélja! — hogy alkalmasabbakká tegyen mindnyájunkat a keresztyén ember legfontosabb feladatainak teljesítésére. A Világgyűlést nem azok számára tartják, akik majd részt vesznek rajta, hanem az egész keresztyén- ség számára. Pontosan azt keresik meg, hogy mit hibáztunk el vagy mit hanyagoltunk el, és hogy mimódon hozhatjuk helyre tévedésünket vagy mulasztásunkat. Ezért tartjuk olyan nagyon fontosnak e hittani fejtegetések kimerítő ismertetését. A mi életünkre is vonatkoznak azok, amint ezt mindenki meg tudja állapítani. AZ URNÁK KEDVES ESZTENDEJE Irta: Kecskeméthy László lelkészünk Minden év végén számadásra hiv bennünket a gazdánk, bárki legyen is az: munkaadó, önmagunk, vagy a Mindenható Isten. Lemérjük ilyenkor, hogy mennyire jutottunk anyagiakban vagy lelkiekben: növekedtünk vagy visszaestünk, előre haladtunk vagy meghátráltunk? Minden gyülekezet elkészíti a maga mérlegét: pontosan vagy pontatlanul, de a mérleget az asztalra helyezzük. Emberi életösztön az, hogy a hibákat, mulasztásokat, bajokat hamarább felejtjük, a jóeredményt meg lehetőleg nagyítva sokáig melengetjük keblünkben. Jól van ez igy — feltéve hogy a torzítás nem haladja meg a valóság 15%-t, se jobbra, se balra. Ellenkező esetben a bajok fejünkre nőnek és maguk alá temetnek, az erények pedig csak félrevezető délibábbá válnak. Az egyházi mérleg elkészítése éppen olyan nehéz, mint maga a lelki munka: a titkok és titkolódzás világában járunk s csak néha-néha villan fel egy lámpafény, melynek a világánál kivehető a jóság vagy gonoszság körvonala egy-egy lélekben vagy az egész gyülekezet életében. De még ilyenkor is nehéz a mérés, mert a mérleg egyik csészéjében anyagi súly van s azzal kell mérnünk a lelki kincset. Abszurdumnak látszik ez, de nincs máskép. Harmad- kézből hallottam egy ember megjegyzését, amit a templomozás után tett feleségének: ez a prédikáció megért nekem ötven dollárt. Ötven dollárt érő lelki táplálék! Hogy is fejezhetnénk ezt ki máskép? Megpróbálunk példát adni rá. A koreai szerencsétlenek segítésére a Baráti Kör két nagy csomag ruhaneműt küldött; a városi nőszövetséggel kapcsolatban pedig még két nagy csomagot küldtek a nőegyletek tagjai; a világsegélyre kért összeget jóval felülhaladta a hívek adakozása; a missziói adakozás is az előző évek lendületével emelkedett; a sáfárkodás: a munkaidő és tehetség szolgálatba állítása az iskolai munkában és egyleti munkákban szintén dicséretes volt; az adakozás is lépést tart a buzgalommal. Mindezekből méltóképen pattant ki a szeretet nagy ünnepén a gyülekezeti élet legszebb virága: a szegényeinkről való megemlékezés. Külön perselyezést tartottunk s abból három gyönyörű ajándékcsomagot vásároltunk elaggott, magános asszonytestvéreinknek, a negyedik családot pedig a fennmaradó összeggel segítettük. Az ajándékozás legáldottabb része azonban a szeretet, amit nem lehet csomagban küldeni. Vállalkozott is azonnal öt “testvér” a szeretet-misszió betöltésére, a csomagok személyes kézbesítésére. Egynek azonban elfoglaltsága akadt az utolsó pillanatban, azért maga helyett egy csomagot küldött, hogy azt az ő nevében adjuk át egyik asszony-testvérünknek.
