Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-12-01 / 21. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA a perctől kezdve ez a tizenegy ember az Ő Lelkének várományosa, és amikor ezt is veszik: Isten Országa emberek testében valósult meg; most már reájuk illik, ami előbb még csak jóslat volt: “Isten Országa bennetek van!” Azóta mindig itt van. Nem intézményesen, nem emberi ész által alkotott szervezetben. Nem az egyház az Isten Országa, ámbár bizonyos, hogy Isten Országának tagjai mind ebben élnek: “aki hisz és megkeresztelkedik, idvezűl”. Az egyháznak azonban, sajnos, olyan tagjai is vannak, akik “nem örökölhetik Isten Országát” (I. Kor. 6:9-11; Ef. 5:3-5). Ezeket nem vetheti ki magából, mert a konkollyal együtt tiszta búzát is kitépne, és különben sem az intézménynek a tiszte, hogy bárkit is megváltson vagy kárhoztasson. Az uj szövetség egészen egyénivé tette a váltság problémáját: senki sem idvezűl- het másként, csak saját hite alapján és úgy, ha az Úr Krisztust leikébe befogadja és általa éli Isten Országát: az Ő uralma alatt él. Nincs tehát “idvezítő egyház”, — még ke- vésbbé van “egyedül üdvözítő egyház”. Idvezítő csak egy van és az Jézus Krisztus. Amelyik keresztyén az egyháztagságába vetné bizodalmát és az egyháztól várná megváltatását, ugyanúgy járna, mint az ótestamentum zsidója: kívül- maradna az Isten Országán, kiesnék a kegyelem szövetségéből. Isten Országába csak Krisztus vihet. Testvér, ha még nem dőlt volna el életednek e legnagyobb problémája: siess, használd azt a kegyelmi időt, amit még élsz és tedd Úrrá Krisztust életed fölött és így légy részese, élő tagja Isten Országának. Aminek áldott napjai megint elközelítettek: itt az ADVENT, jön a megváltás. Ki hozza? Jézus Krisztus, akinek a születése ünnepéhez készülődünk. Jer hát, áldd érte Istent és énekeld boldogan velünk a szép adventi énekeket! “Tarts meg bennünket ez Országban, melyet Ő köztünk állított; adj részt abban a boldogságban, melyet a földre szállított. Majd éltünk végével bocsáss el békével, hogy oda térjünk, hol az Ő hívei száma közt Mennyei Or- száglást érjünk!” AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL A japán egyház nagygyűlése. — A japán keresztyénség történetében eddig a legnagyobb egyházi gyűlést tartották meg a fővárosban, Tokióban, szeptember hónap vége felé. Nem kevesebb mint 2300 lelkész és egyházi kiküldött vett részt ezen a gyűlésen, amelyen az egyház misz- sziói munkáját tárgyalták három csoportra oszolva: az egyház misz- sziója, az evangélizáció módszerei, a helyi egyházközség erősítése. Minden keresztyén egyházközség küldhetett képviselőket erre a gyűlésre és minden jelenvolt hozzászólhatott mindegyik problémához. Kagawa is ott volt s szép számmal voltak külföldi vendégek, köztük Dr. Leber is, a presbiteriánus egyház külmisz- sziói főtitkára. A keresztyénség bejövetelének századik évfordulójához közeledve, a gyűlés kifejezte Isten iránti háláját, egyszersmind azonban fájdalmas meglepetését afölött is, hogy az evangélium ez évszázad alatt oly lassú haladást tett az országban. Bűnbánattal ismerték be, hogy ennek oka nemcsak különleges társadalmi és vallási körülményeikben rejlik, hanem abban is, hogy nem végezték nagyobb buzgó- sággal az evangélizálás munkáját. Rámutattak arra is, hogy ez idő szerint az országban működő 2625 egyházközség közűi (amikből 1462 tartozik az egyesült japán egyház kebelébe, a többi azon kívül áll) csak 256 egyházközség működik az ország 8376 falvában (a többi mind a városokban), és ezeknek a tagságába összesen csak hatezer tag tartozik, ami azt jelenti, hogy a vidéki lakosság minden tízezernyi csoportjából csak 15 tartozik a keresztyén gyülekezetekhez. Hetvenöt évvel ezelőtt még a keresztyén egyházközségek kétharmada a vidéken működött. Ami azt mutatja, hogy a keresztyén egyházak munkája nem tartott lépést a változó társadalmi viszonyokkal: főként a jobbmódú középosztályra fordította figyelmét és elhanyagolta a falusi valamint a gyármunkás rétegeket. A kommunizmus viszont pontosan ezen néposztályokra vetette ki hálóját, és egyik támadó-fegyveréül használta ki a kapitalista amerikai egyházaktól érkezett nagyösszegű missziói segélyek emlegetését. A szeptemberi gyűlésen igen értékes határozatokat hoztak és jó célkitűzéseket végeztek, amik közt ott van az is, hogy minden egyházközség igyekezzék nemcsak önfenntartóságra, hanem a gyöngébb egyházak segítésére is. Amikor Róma uralomra jut: rögtön leveti álarcát. — Amikor már az Egyesült Államok megkötötték azt a sajnálatos katonai szerződést Spanyolországgal, azóta két roppant jelentőségű esemény történt. Az egyik a falangista névvel nevezett náci-hajlamú politikai párt nyílt kiállása, amely most már szabadon hirdeti, hogy Washington nem a katonai bázisok miatt kötött szerződést Franco kormányával, hanem azért, mert jóváhagyja a diktátor- ságot. Még jelentősebb esemény a Franco diktátor nyilatkozata a Rómával kötött konkordátumról. Kijelentette, hogy katholikus nemzetben az állam legfontosabb kötelessége a hit kérdésének biztosítása. Ezért a római katholikus egyház nemcsak teljes szabadságot nyert szent céljai érdekében, hanem ezek kifejlesztésére minden szükséges támogatást is megkap. Nem-katholi- kusok is gyakorolhatják ugyan vallásukat, de csak annyiban, amíg ez össze nem ütközik Spanyolország katholikus egységével. “Ez a más hitvallások irányában való türelem azonban nem jelenti azt, hogy szabadságuk volna azok terjesztésére, mert ez vallásos viszálykodásokat vonhatna magával és megbontaná azt a biztonságot és egyhangúságot, amit a vallásos igazság élvez most országunkban.” — Franco diktátor előtt semmit sem számít a 20,000 protestáns. Lehet, hogy ki próbálja majd tessékelni őket, hogy az egész nemzet “egyhangúlag” Rómáé legyen. De mindezt csak akkor mondják, amikor Washington már aláírta a katonai szerződést, ami nekik sok millió dollárt jelent! Az idei Nobel-dijak. — Minden keresztyén embert mélyen érdekel és meghat a Nobel-díj bizottságnak az a döntése, hogy a múlt évi békedijat Dr. Schweitzer Albert afrikai (Folytatása a 12. oldalon.)