Reformátusok Lapja, 1952 (52. évfolyam, 19-22. szám)
1952-12-15 / 22. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA PAÁL GYULA AKIKTŐL TANULNUNK KELL! Reformációi cikkemben röviden érintettem a protestáns alapelv szerepét vallási vonalon. Tillich Pál professzor megfogalmazására ismét fel- hivom olvasóim figyelmét: MI PROTESTÁNSOK PRÓFÉTAI KÖTELEZETTSÉGÜNK ÉRTELMÉBEN MINDENKOR KÉSZEK VAGYUNK — HA HITÖRÖKSÉGÜNKHÖZ HÍVEK VAGYUNK — ÜGY A KULTÚRA, MINT A VALLÁS MINDENKORI INTÉZMÉNYEINEK ÉS TEKINTÉLY-HORDOZÓINAK MEGÍTÉLÉSÉRE; MEGTARTÁSÁRA VAGY ELVETÉSÉRE!! Nem hideg, elvont elvről, okoskodásról van itten szó. Több ez mint elv; több ez mint életstilus; joggal nevezném ezt a protestántizmus élet-lüktető, élet- buzditó, élet-sürgető hajtóerejének. LEGSZEBB ÖRÖKSÉGÉT, ÉLET-FELELŐSSÉGÉT ÉS HITVALLÁSÁT TAGADJA MEG AZ A PROTESTÁNS, AKI EZT FELADJA. Nemcsak vallásos, de politikai és társadalomerkölcsi sikon is átütően döntő jelentősége van ennek a protestáns, prófétai haj tó-erőnek. R. Niebuhr politikai és társadalmi kritikáját ez elv alkalmazása emeli bátor prófétai magaslatokra. Evangéliumi Református Egyházunk nagy fia, R. Niebuhr, theológiai vezető szerepe amerikai s talán világ-viszonylatban is egyedülálló. Ha Tillich Pál Amerika legnagyobb filozófusa, Niebuhr Reinhold kétségkívül a legnagyobb theoló- gusunk. Joggal nevezik őt az amerikai Barthnak. Fosdick a Religious Book Club 25 éves jubileuma alkalmával figyelemre méltó tanulmányt végzett. Szerinte a Club 328 alaposan megválogatott könyvéből 30 nevezhető reprezentatívnak theológiai sikon. A harminc könyvből három Nie- buhré. Könyvei, cikkei, alkalmi Írásai mindenkor eseménynek számítanak. Rövidebb írásait mi első sorban közegyházunk Messenger-jében és Niebuhr saját lapjában a Christianity and Crisis- ben olvassuk. Csak illő alázattal mer a gyakorló lelkipásztor könyveihez és Írásaihoz nyúlni. De kinek a kezét fogjuk meg, ha nem Niebuhrét?! Kitől tanuljunk theológiát, ha nem tőle? Niebuhr nem frázisokban, hanem organikus életstílusban, szivének lüktetésében kálvini theológus. Egy évvel ezelőtt betegsége alkalmából az imádságok milliói szálltak az egek Urához, hogy tartsa meg közöttünk Niebuhrt, akinek nagy, de beteg szive csaknem felmondta a szolgálatot. A robbantóan kihívó niebuhri gondolkozásból csak egy töredéket választok ki főképpen reformációi cikkem folytatásaként és .Barth professzorhoz írott levelem megvilágítására. R. Niebuhr a totalitáriánus abszulutumok, zsarnok-igazságok korában rámutat nemcsak a politikai, de a vallási totalitáriánus álláspont kísértéseire is. Joggal hangsúlyozza, hogy csak Isten abszolút. A mi theológiai és erkölcsi tételezéseink és érték-skálánk már viszonylagosak s mint ilyenek, mindenkor Isten megítélő kegyelme mérlegén állanak. Itt rögtön látjuk, hogy Tillich Pál filozófiai beállítású protestáns alapelvét hogyan vezeti vissza Niebuhr theocentrikus theológiai tétellé. A theológiai tétel azonban feszülő élet-magatartássá válik számára a hamis abszolutumok bálványimádó világában: “We must fight their falsehood with our truth, but at the same time fight the falsehood in our truth. “Igazságunkkal kell harcolnunk hamisságuk ellen, de ugyanakkor harcolnunk kell a mi igazságunkban lévő hamisság ellen is.” Niebuhrt ez a csodálatosan érzékeny önkritikája megmenti a farizeus, dogmatikai falazástól és tekintély-imádattól. Nemzetközi sikon pl. az előbbi mondat azt jelenti, hogy a viszonylagos, demokratikus igazság jegyében harcolunk a kommunista-totalitáriánus hazugság ellen, — ugyanakkor azonban alázatosan bevalljuk, hogy a mi igazságunk is viszonylagos. Látásunk részleges, határolt, nem tökéletes. Mert emberek vagyunk és nem Isten! A niebuhri gondolkozás theológiai síkra vetíti a mély-lélektan tanítását az ember ambivá- lens, kétarcú beállítottságáról. Bizony erényeink is kivizsgálandók. Értelmi igazságaink fitogtatá- sa, “tárgyilagos tudományoskodásunk” sápadt ismételgetése közben meg kell tanulnunk, hogy' még az úgynevezett “tárgyilagos” igazságaink, sőt még theológiai rendszerünk is érzelmileg irányított, érzelmileg színezett. A suta ember theo- lógiája is suta, a torzított érzelmű embernek erkölcsi tételei is torzítottak. A romantikus ideálizmus “fekete-fehér”, “jó és rossz”, “tiszta erkölcs” és “csupa bűn” naivan szószátyár kategóriáit töri össze Niebuhr. Ez az egzisztenciálisan kritikai gondolkozás már nem hisz önámító “keresztes- háborúkban”. De érzékeny protestáns, kálvini lelkiismerete az Istenfélelem-imádat, szerénység, bünbánat és hála jegyében vállalja feladatát. Ezt a lelkiséget konkréten Lincoln közelíti meg legjobban. Az ilyen ember magatartását a bátor erkölcsi határozottság jellemzi a mindennapi döntések és feladatok végzésében. Közegyházunk református, ága a 19.-ik században a mercersburgi iskola tagjaiban Amerika- szerte vezető szerephez jutott: F. A. Rauch, J. W. Nevin és Philip Schaff nevei tényezők, komoly tényezők voltak a maguk korában. Ezt a tradíciót folytatta G. W. Richards, a lancasteri Theológiai Szeminárium illusztris elnöke. Ennek a theológus él-gárdának méltó utódai: Reinhold Niebuhr, Richard Niebuhr és Elmer Homrighau- sen. Nagy veszteség számunkra, hogy közegyházunk e férfiaknak a teljes szolgálatát előttünk ismeretlen körülmények miatt elvesztette.
