Reformátusok Lapja, 1951 (51. évfolyam, 2-22. szám)
1951-06-01 / 11. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA kém ezt Isten adta és most én az ö dicsőségére adom. Aztán jönnek a többiek, ezer, kétezer, ötezer dollárral, nem az önzés pénzével, de azzal a pénzzel, amelyet áldozatos lelkek glóriás fénye ölel körül, Istennek pénzével. Toledo magas tornyát túlhaladja a gyülekezet hite, lelki élete, ékesen világit cselekedete. Detroit uj orgonája, három uj harangja, templomának uj dísze szorgos munkáról, áldozatra kész szivekről beszél. Nagy eseménye a három “Szabadság-harang” felavatási ünnepe. 10 lelkész, polgármester, tanácsosok, előkelőségek és 2,000 ember vett részt az ünnepen. Cleveland West Side Kálvin Terme egy szent név hordozója, amely névre büszke a gyülekezet és kiéli azt kálvinista volta tisztaságában, hite gyakorlásában. Egy cent adósság nélkül építette fel s az áldozathozatalban e téren uj példát adott. Mily magasztos lelkek, mennyire nemes szivek vannak az egyházmegye gyülekezeteiben! Ashtabula-Conneaut, Columbus, Buffalo uj lelkészeket nyert, akik felé és gyülekezeteik felé nagy reménységgel tekintünk és tudjuk, hogy a múló hónapok folyamán bekapcsolódnak abba az építő, Krisztus szive szerinti adakozó árvákat, aggokat, elesetteket segítő munkába, amelyben a Tóparti Egyházmegye első helyen áll nemcsak a Magyar Egyházkerületben, hanem a többi magyar református közösségekben is. Dayton uj gyülekezete a Magyar Egyházkerületnek s ezen keresztül az egyházmegyének. Most jöttek haza — magyar testvérek közösségébe. Isten hozta őket. Testvéri kezet nyújtunk feléjük, hogy együtt haladhassunk Krisztus nyomdokain szent célunkért. Az egyházmegye gyülekzeteiben 3,718 tag van. A múlt évben 175 keresztelés, 218 konfirmálás és 92 elhalálozás volt. Az egyházmegye gyülekezeteinek vagyoni értéke $1,515,000.00. Adóssága $102,860.00, amelyből 100,000 dollár az Első Egyházé, amiből e sorok Írásakor már $20,000-t kifizettek. Tartalék alapokon van 49,860.00 dollár a gyülekezeteknél. Ez utóbbi összegben nincsen benne a gyülekezeti forgőtkéken levő összeg, amely biztosan szintén közel van 80-100,000 dollárhoz. Az egyházmegye gyülekezetei Bethlen Otthonunk segítésére adtak 3,003 dollárt. Az apportionmenti adakozás folyton növekvőben van és Isten segítségével e téren is igyekszünk eleget tenni kötelezettségeinknek. A múlt évben apportionmentre $3,955.75-t adtak gyülekezeteink. Toledo 100 százalékos volt. Egyházkerületi tagsági járulékát minden gyülekezetünk befizette. Igyekszem színes, szép, Istennek és embernek tetsző virágbokrétát kötni a hit cselekedeteiből. Mélyre eveztem, hogy a drága gyöngyöket megtaláljam. íme ezeket az egyházkerület színe elé helyezem a Tóparti Egyházmegye részéről. Daróczy Mátyás, egyházmegyei elnök. Kováts Margit EGY KICSI, FEHÉR HÁZ... "Enyém az ezüst és enyém az arany, — ezt mondja a seregeknek Ura." Aggeus 2:8. Kényelmes, jó homokösvényen vígan gurult a kerékpárom. Jóval kívül volt a városon a telep, ahova igyekeztem. Két oldalt fiatal nyírfák szegélyezték az utat; mellette virágok nyíltak, pipacsok, szarkaláb és fehér margaréták. Fölöttem kis szürketollu pacsirta énekelt. Olyan szép is a természet! Az a félóra nem tűnt fel hosszúnak. Célomhoz egyre közelebb jutottam. Azt az embert mentem meglátogatni, aki elveszítette mind a két lábát. Ő volt az, aki bizonyságot tett előttünk, hogy nagy békességet talált és nagy boldogságot az Ur Jézusban. Meg akartam lepni, hogy meglássam, vájjon otthonában is olyan békességes-e? Nem volt könnyű megtalálni, mert utcanevek és házszámok sehol sem voltak; nem is találtam meg másképpen, minthogy kérdezgettem: hol lakik az a szegény ember, akinek hiányzik a két lába? így már mindenki tudta, kiről van szó. Pár perc múlva szemben álltam vele. Egy kis ház előtt valami gorombára gyalult deszkát sze- gezgetett. Igen megörült, mikor meglátott, barátságosan üdvözölt, hellyel kínált meg. Csak azt sajnálta, hogy felesége nincs otthon, — de hát valakinek kenyeret kell keresni, mondotta. Kérdésemre, hogy mit csinál, mosolyogva felelt: ajtót készít a házára, mert házat építettek a feleségével. Közben egészen titokzatosan mosolygott. — “Igen,” mondotta, “egyelőre nem kapok semmiféle segélyt sehonnan, feleségem meg nem tud annyit keresni, hogy a lakbért kifussa. Volt egy kis telkünk. Régebben terveztünk rá egy kis fehér házat, piros cseréppel, muskátlival az ablakban, — akkor még egészséges voltam. Ennek az álmunknak most már örökre vége! De a telken van most is egy kicsi ház, az a mienk. Oda csinálom az ajtót. Ha készen leszek az ajtóval, be is költözünk. Olyan kevés kell. az embernek, ha megelégszik azzal, amit az Isten adott.” Aztán kért, hogy menjek el vele és nézzem meg, hol fognak ők lakni. Boldogan, mint egy gyermek, indult el velem, hogy megmutassa a büszkeségüket. — Már nagyon sok házat elhagytunk, jóformán nem is volt előttünk több ház, és mi még mindig mentünk. Egyszerre egy veremhez értünk, — megállóit, — azt mondja örömmel: “ez a mi házunk! Feleségemmel csináltuk. Ő ásta a földet, én meg lapátoltam. Négyünknek van benne férőhely. Félig-meddig már be is pakoltunk.” Kerékpáromat lefektettem a földre s egészen közel mentem a földkunyhóhoz. Ajtaja még nem volt rajta s igy kívülről is jól tudtam látni. Az egész egy körülbelül négy méter hosszú és négy méter széles üreg volt, körülbelől két méternyire leásva a földbe. Teteje gerendákból és gallyakból volt összerakva, földdel fedve. Lépcsője is földből csinált lépcső volt. Le is mentem. Mikor leértem, megborzadtam; nemcsak azért, mert pont akkor esett az ágy tetejére egy nagy béka a “tetőről”, hanem összeszorult a szivem attól a gondolattól, hogy ebben az élők számára berendezett sirveremben fognak lakni az én testvéreim: emberek, akiket Isten saját
