Reformátusok Lapja, 1951 (51. évfolyam, 2-22. szám)
1951-02-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 — Erdélyország legszebb ékessége a fejedelem ő nagysága bölcsessége, híveinek szeretete. A palotának s mindez egész országnak úrnője pedig nem más, mint Lorántfy Zsuzsánna fejedelemasszony édesanyánk ő nagysága, kit Úristen ő szentfelsége sokáig éltessen. Harsant az éljen, mintha egyetlen száj kiáltotta volna. A követ zavartan nézett széjjel s két tágranyitott szemben visszatetszést látott. Báthory Zsófia nem értette, de kitalálta a latin szavak jelentését. Belesápadt, aztán felpirult. Hátravágta fejét és remegő térddel vonult vissza. Croissy utána nézett. Diplomáciai ravaszságokban kifinomult agya azt tanácsolta volna, hogy siessen utána s nyerje meg szövetségesnek. De nem akarta elhamarkodni a dolgot. Ráér majd Fogarasban is! Nehéz volt megtalálnia mondanivalója bevezetését. Aztán, valami rajtaütésszerű hirtelenséggel támadott: — Nem hiszem, hogy Fogarasba mehessek. Királyom gyors választ kér, hajlandó-e Erdély- ország újra megtámadni az osztrák császárt? Megbizatásom szerént mindegy, akármelyik fejedelemtől viszem a választ. Határozzon gyorsan nagyságod, hogy indulhassak tüstént vissza. Bisterfeldius szorongást érzett. Maga is tudta, hogy a fejedelem sokszor gyanakodott fiára. Szerette volna inteni hajdani tanítványát, legalább egy pillantással. De, mire a figyelmet magára irányíthatta volna, már meg is felelt Rá- kóczy György: — Nékem ilyesmire felhatalmazásom nincs. Bisterfeldius uram jobban esmérheti atyám szándékát. Megkönnyebbülten nézett a franciára a professor. — Csak azt mondhatom, hogy a fejedelem ő nagyságától utasításom vagyon, Fogarasba kisérni kigyelmedet. Rosszat sejtett a követ. Ismerte már az öreg fejedelem csavaros észjárását. Tudta, hogy minden szavát háromszor is mérlegre teszi, mielőtt kimondja. Legszivesebben visszafordult volna, hogy másnak engedje át a keservesnek Ígérkező tárgyalást. De akkor már György intésére megtárultak a palota faragott szárnyasajtajai. Hangszerek zendültek a karzaton ülő zenészek kezében. Csodálatos drágaságokkal rakott pohárszékek, földig érő, aranyszélü alsó abroszokkal le- teritett asztalok hívogattak. A magyar pompa és magyaros bőség megmutatta dús értékeit a francia követnek. S az ifjú Rákóczi fejedelmi volt friss szellemének gazdagságában, lenyűgöző kedvességében. Méltóságos volt, mikor újra meg újra elhárította magától a cselvető kísérleteket. Bárhogy fáradozott is a francia király embere, nem tudta elérni, hogy az örökös kapzsiságát, vagy gyülölségét felidézze a szép, ifjú arc vonásaiban. Croissy felhagyott a kísérletezéssel. Az ifjú fejedelem füstösképü cigánya lépett mögéje. Álla alá szorította huros szerszámát. S mint György esküvőjén Wesselényi Ferenc, úgy most a francia követ is megismerte Tokaj drága nedűjének mámorát, szivébe kúsztak az ismeretlen zene borongós hangjai. Nem csodálkozott a neki- busuló rendeken. Az sem lepte meg, mikor a friss dallamra egymásután ugrottak a terem közepére a szakállas, komoly nézésű magyarok. Forróság lepte el. Még inkább hevült arra a gondolatra, hogy az ősi öltözeteket viselő erdélyi urak bársony- és brokátdolmányban, sőt Kemény János panyókára vágott prémes mentében járja a gyors táncot. Elviselhetetlennek érezte az asszu erejét, a terem hőségét, küldetése első sikertelenségét. Ledobta magáról selyem frakkját. Ingben vegyült a táncolok közé. Gyors eredmények helyett reggel hatig járta a táncot. Csak a sápadt téli reggel eszméltette rá, hogy eltelt egy nap és nem végzett semmit. Fogarasban még gyakrabban kellett ráébrednie erre a valóságra. Az öreg fejedelem nem zárkózott el tervétől. Hajlandónak mutatkozott a tárgyalásra. S ettől kezdve napokon keresztül méregette a fegyvereket a gyors észjárású francia és a minden szavát megfontoló magyar. Szemben ültek, hol a tárgyalóteremben, hol az egyik irószobában. Volt úgyis, hogy az étkező palotában cserélődtek halk szavak. De bárhol váltottak is szót, a követ mindig magán érzett egy mély, lelkileg ható pillantást. Lorántfy Zsuzsánna rendszerint ott volt, ahol ura beszélgetett. S ha nem volt ott, akkor is érezte a követ, hogy láthatatlanul is jelen van. Az el-elbággya- dó fejedelem csak az ajtó felé tekintett. Szinte azonnal tárult és halkan besuhant az asszony. Néha csak megállt ura mögött. Néha végig is simított fehérlő üstökén. De volt úgy, hogy csak átment a szobán és máris felfrissült a fáradt szem, megélénkültek a petyhüdt vonások. Asztalra csapott Rákóczy György és erőre kapott törődött hangja is: — Bizony mondjuk, örömest indulnánk császár ellen. De nékünk nem lehet bizodalmunk sem a svékushoz, sem kigyelmed urához, mig régi adósságainkat meg nem fizetik. Ha Krisztina királyné és Lajos király maga kezével ád írást, ám megbontjuk a linczi-békét. De különben maradunk mind magunk, mind országunk nyugodalmára.... Croissy még várt. Próbálta kitudakolni, nem jön-e Fogarasba az ifjú fejedelem? Még nem adta fel a reménységet, hogy Báthory Zsófia utján megpuhitja ezt az örökké ismétlődő ellent- állást. De a fiatal pár nem jelentkezett. Útban voltak már Váradra. Vitték magukkal az átkot, melyet nem Isten, hanem emberek adtak rájuk. A Világnak szüksége van az Egyházra, Az Egyháznak szüksége van Reád, Testvér, Neked pedig szükséged van a REFORMÁTUSOK LAPJÁRA!
