Reformátusok Lapja, 1951 (51. évfolyam, 2-22. szám)

1951-02-01 / 3. szám

evewGeuceo eoo Re forms o cborc« KIÉ VAGY? Nem önmagadé. Nem te alkottad önmaga­dat. Sem testednek, sem telkednek nem te vol­tál a terem tője. E világba nem hoztál magaddal semmit, ki sem viszel abból semmit temagad- dal. Nincs semmid, amit te magad állítottál volna elő; sőt nincs semmi, amit nem kaptál volna mástól. ' ( Kitől? Uradtól. Ő adott mindent, amid van. Neki tartozol mindennel, életeddel is. Ami bir­tokodban van, az mind az Ő tulajdona. Rád csak ideiglenesen bízta, hogy legyen nálad, amíg a földön jársz. Te légy az Ő letéteményese, bizo­mányosa, — vagy ahogy könnyebben értjük: sáfára. A sáfár sohasem a magáéban gazdál­kodik; neki mindenről számot kell adnia, amit reá Ura bízott. A sáfár csak birtokos: az Ur a tu­lajdonos. A sáfár szegény, semmije sincs, ha magának akar élni; de a hű sáfár: minden az övé, ami Uráé. Nézz Jézusra, a tökéletes sáfárra. Istálló­ban születik, szegénységben él. Ácsműhelyben nő fel. Tanításaiért, csodáiért sohasem kapott semmit. Otthona sohasem volt; gyakran aludt kint az ég alatt. Bizonyosan gyakran éhezett. Amikor nem gyalog ment, a más hajóján, a más szamarán ment. Pénze sohasem volt; kis csapatának pénztárosa tolvaj volt. Mikor a so­kaságot megvendégelte, mástól kellett hozzá kérni a kenyeret meg a halat. Utolsó vacsoráját is kölcsönkért házban költötte el, és ami vérdí­jat Judás kapott érte, az rabszolgának az ára volt. Nem volt miből fogadni helyettest, így maga vitte keresztfáját, mert tanítványai is el­futottak mellőle. Egyebe nem volt, amiről vég­rendelkezzék, így anyját hagyta Jánosra; kö­penyén katonák osztoztak; békességét hagyta tanítványaira; bünbocsánatot adott a másik ke­reszten függő latornak; lelkét Istennek aján­lotta, akitől kapta, életét pedig a világnak hagyta. Kölcsönzött ruhákban, kölcsönzött sír­ba temették testét. Mi pedig apostolával együtt mondjuk: “Hála legyen az Istennek ezért a kibeszélhetetlen adományáért; mert bár gazdag volt, mi érettünk szegénnyé lett, hogy mi az O szegénysége által meggazdagodhatnánk.” Min­den igazi sáfárságnak ez a titka. Jézus azért jött, hogy betöltse a törvényt. Mi pedig megszegtük mind a tíz parancsolatot is, tetejébe még a tizenegyediket is, amiben Isten tizedet kíván mindenünkből. Megszegtük Jézus két főparancsolatát is. Pedig a zsoltáríro igazat mondott: “Tökéletes az Isten törvénye.” Ha betartottuk volna: nem jutott volna vilá­gunk mostani szomorú sorsára. De mi még mindig megtarthatjuk és meg­menthetjük! lelkünket. Helyesebben el sem veszíthetjük, ha hű sáfárok módjára visszabo- csátjuk annak rendelkezése alá, akié. Egész életünkkel és minden vagyonunjkkal együtt. Mert mindez az Övé, a kegyelmes Istené. És ez nékünk mind életünkben, mind halálunkban egyetlenegy nyereségünk és fővigasztalásunk. DICSÉRET Én Istenem, ki tündöklő világok Ezer szemével nézel szerteszét, A tengerek zúgását fönt vigyázod S a zümmögő bogárka halk neszét. S míg lábaimnál rózsák illatoznak, Selymes mezőkkel erdők harmatoznak: Szívünket is, míg fölkel uj napod, Virrasztó gonddal betakargatod. Hol a himnusz, az angyalok karával Mely zengené neved dícséretét? Esengő lelkem forró sóhajával Galambként szárnyal, én Atyám, feléd. Derengő hajnal sugarát kiönti, A Mindenség Királyát így köszönti; Én bizodalmám csak Beléd vetem, — Nincs ennél zengőbb hálaénekem! BAJA MIHÁLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom