Reformátusok Lapja, 1949 (49. évfolyam, 1-8. szám)
1949-01-01 / 1. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA Levelek a fogolytáborból 4. Különös zászlóavatás (E hosszabb levélben az “európai magyar”, akinek már több Írását olvasták testvéreink e lap hasábjain, két tételt fejteget az ő barátja, “az amerikai magyar” számára. Az egyik az, hogy a német népnek nincsen humorérzéke, tehát a kínai bölcs szerint nem alkalmas arra,, hogy a világ sorsát intézze. A másik tétel az, hogy a régi Európában állandóan azt vetették gúnyosan az Újvilág szemére, hogy fiai bármennyire találékonyak, törekvők, munkabírók, jóindulatuak, talpraesettek, stb., — de egyetlen dologhoz végképpen nem értenek: a lélektanhoz. — Az európai magyar e két tétel igazolására mondja el negyedik levelében az alábbi jellemző történetet.) A bajorföld egyik kis jelentéktelen mezővárosában néhány napja tartott az amerikai megszállás. A változás riadalma még nem ülepedett le teljesen. Az emberek a függönyök mögül lesték, hogy mi történik az utcákon? Az utcákon azonban nem történt semmi különös. Illetve semmi olyan, amit a náci propaganda váltig Ígérgetett. A fegyvertelen férfiakat nem hajtották el csapatostól, a védtelen nők nyugodtan őrizgethették erényeiket, ha kedvük tartotta, és az utcákra szökdösött gyermekeket sérelem legfeljebb annyiban érte, hogy a narancs és csokoládé mellé egy-egy barátságos barackot is nyomtak fejükre a tréfáskedvü amerikai katonák. Néhány erősebb idegzetű lakos, aki az utcára merészkedett, értetlenül mesélte szájtátó hallgatóságának, hogy a sörgyártól az iskoláig vezető utón, oda és visza jártában, senki föl nem tartóztatta, nem igazoltatták, sőt még meg sem lincselték, pedig megbízható német hírforrások szerint ez közkedvelt amerikai népszokás. Több amerikai katonával is találkozott, ezek szemmellátha- tóan ügyet sem vetettek rá; sőt a megszállók közül azok, akiket nem kötött le az őrségállás a régen zajos, de most már elcsendesedett SS székház előtt, most vidám labdázással töltik idejüket: a főtéren football kaput emeltek^ ami kétszer olyan magas, mint a németországiaké. A kapualj rej tekén összeverődött hallgatóság fejcsóválva fülelte az elképpesztő rémhireket. Sehogysem fért a fejükbe, hogy halálmegvető bá- torságu felfedező társuk életben maradt; de az sem, hogy hogyan lehetne az amerikaiak foot- ball-kapuja kétszerte magasabb a németországiakénál. A meghökkentő híradás mindig több embert csalt elő rejtekhelyeikről. Álmélkodva tapasztalták, hogy milyen messze járt a valóságtól a hat éven át rájuk sugárzott náci-propaganda. Ennek dacára a lakosság bátorsága nem állandósult. Úgy érezték, hogy mindez vihar előtti csend és lassan készültek a legrosszabbra, ami embert érhet. Idős családapák hagyatékoztak, a tehetősebbek végrendeletet szövegeztek azzal a lemondással, hogy hiába úgyis minden: itt kő kövön nem marad. A szegények utolsó értékeiket rejtegették. Családtagok egymástól bucsuzgattak. így telt el néhány nap a várakozás feszülő rettegésében, mig egyszer a déli órák természet- ellenes csendjét felverte a hagyományos kürtszó, mi közérdekű hirdetményt jelzett. Csendesen gyűltek a főtérre a megbújt emberek, arcukon az alázat és félelem alig titkolt vegyületével, és akár egy gyászszertartás résztvevői, komoran állották körül az amerikaiakat és a polgármestert. A hirdetmény a szokott általánosságokat tartalmazta. A lakosság őrizze meg rendjét és nyugalmát. További intézkedésig tilos a gyülekezés, nyilvános helyek látogatása és besötétedés után az utcán tartózkodás. Nem lesz élelem-rekvirálás, sem vagyonelkobzás, sem hadisarc. Mindenki folytassa munkáját nyugodtan. Csupán az utolsó pontban tért el a hirdetmény a megszokott szövegtől. Hangzott pedig a következőképpen: “A volt “SS” székház irattárának és raktáranyagának felülvizsgálata véget ért. A megszálló katonai hatóság rendelkezése szerint e megszűnt intézmény minden vagyontárgya szétosztásra kerül a város lakossága között. A szétosztáson bárki részt vehet, délután 3 órakor.” Az összeverődött tömeg hangtalanul hallgatta végig a felolvasást. Egy percig döbbenten állott, azután csendben oszladozni kezdett. Már az utcán izgatottan suttogtak egymás között az ismerősök meg házszomszédok, és a vélemény megegyezett abban, hogy valami csapda rejlik a hirdetmény utolsó pontja mögött. A békésnek tetsző családi házakban heves vitákra vezettek a hátralévő órák, de végül is mindenkiben győzött a szereznivágyás mohó ingere. Mikor végre elérkezett a három óra, fekete tömeg sötétlett az “SS” ház előtt. Mindenki feszült izgalomban várta, hogy feltáruljon a rejtett csodák ajtaja, mely mögött a múlt hatalmának ösz- szezsákmányolt, mesebeli kincseit sejtették. Pontban három órakor félreállottak az amerikai katonák, feltárultak a hatalmas szárnyas ajtók és furcsa látványban részesült a szereznivágyók mohó serege. A bejárattól kezdve, a lépcsőkön és a folyosókon a múlt rendszernek nemrég még szent érinthetetlenségben lengő horogkeresztes zászlói feküdtek szétterítve, gyűlölettől izzó cinóbervörös színükkel szinte tüzesen lobogták: ’’Itt vagyok, taposs rám, ha mersz!” — A tömeg megtorpant egy pillanatra. A kisértés azonban sokkal nagyobb volt, sem hogy a 12 év óta jegyrendszer pórázán nevelt nép elviselhette volna. Először halk moraj hallatszott, majd megindultak a lábak és a tömeg lökdösődve, üvöltve, káromkodva, egymást szaggatva-tépve torlódott be a kapun a náci hitvallás szentélye felé. Ormótlan csizmák, foltos lábbelik taposták, rúgták a volt istenek bukott szimbólumát s nehány heveskedő még a köpéstől sem riadt vissza. Benn, a házban, lassan elcsitult a szerteáradó tömeg. Künn a ház előtt, az elnémult utcán nehány amerikai katona álldogált s csendesen mosolygott. Valószínűleg azon, hogy ők lám nem értenek a lélektanhoz.
