Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-08-01 / 15. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Amerikai Magyar Reformátusok Lapja Journal of the Reformed Hungarians of America Founded in 1900 Published semi-monthly Official organ of the Hungarian Reformed congregations and their Hungarian Synod Editor and publisher: ALEXANDER TÓTH, D. D. Hungarian Secretary of the Board of National Missions of the Evangelical and Reformed Church 55 N. West End Avenue, Lancaster, Pa. All correspondence, articles or subscriptions are to be sent to the address of the editor and publisher. Co-editors: Rev. Barna Dienes, A. M. Rev. Géza Takaró, D. D. Prof. Geo. S. de Rényi, M.D. Rev. Francis Újlaki, D. D. Art editor: Árpád Tarnóczy Publication office: EXPERT PRINTING CO. 103 Hazelwood Ave., Pittsburgh, Pa. Subscription rates: In the United States: $2.00, in Canada: $2.50, elsewhere $3.00. — Ten cents a copy. Entered as second class mail matter June 4, 1938, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the Act of March 3, 1879. Acceptance of mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized June 4, 1938. SINKA ISTVÁN Sinka István költészete egyedül áll a magyar irodalomban: őseredetiségével, a müveit, tudós költészet csiszoltságát sokszor nélkülözve is, megcáfolhatatlan mélytüzü lírájával és megcáfolhatatlan művészetével. Sinka István legfőbb érdeme, hogy azt a magyar mélyréteget, cselédnépet, tudta megörökíteni, amelynek még büszke a fejtartása, tisztaság és lelkiismereti nyugalom él a lelkében. Ennek a népnek páratlanul álló müvészénékese Sinka István, kinek termelése nemcsak a magyar Urának, a magyar művészetnek az ügye, de bizonyítéka a legalul élő magyar nép kemény, tiszta és jobb jövőt követelő sorsának. E néhány sorból álló jellemzést a budapesti Református Elet hasábjairól vettük át, aminthogy ennek az országos jelentőségű vallásos lapunknak a közléseiből ismertük meg Sinka István verseit. Büszkén nevezzük őt népköltőnek, hi- hiszen nemcsak hogy arról ir, de ő maga is annak a fia, azért ismeri olyan jól, és azért tudja megszólaltatni akkora hűséggel. Most közölt nagyobb verse azt bizonyítja, hogy tehetsége más irányban is tud nagyot alkotni. Allegória ez a vers, és pedig a javából. Az a műfaj, amelyhez tartozott Tompának A gólyához irt költeménye, amiért annyi üldöztetést kellett elszenvednie az osztrák elnyomatás alatt. Minden magyar könnyen megérti ezt a verset is, amelynek különösen érdekes vonása, hogy a tisztán faji tárgyat vallásos mezbe öltöztetve adja elénk; igy minket kétszeresen érdekel. (Sinka nekem földim: csökmői születésű, vésztői .lakos volt. Édesapám vésztői születésű volt s Csökmőn is lakott.) (T. S.) A kos: a szivetek ereje, a lélek és a gondolat: az a jól megtartó jelleg, amit még ki se mondanak. Úgy terem az, mint az illat: népedből, e szent edényből e tájak síkjára omlanak. — Ha te nem e jegyben állnál, jobb lenne fel se ébredned odakint a bodzafánál, mert — nem volna értelme élned! Arcod azért lett sárgaréz, s felerészben fehérüveg, hogy lásd: nem illik egy testre semminemű idegen rész — az arc tükör és nem süveg. Emlékezz jól az esetre! Népednek nincs két félarca. Értük volt a nagy kos harca. Néked ö csak megmutatta e rossz részt... és amig küzdött folyton a lelked kutatta. Fel is vett a szarva közé s visz magával mindörökké. Kőruhád nagy parancsolat: erősen a népedért áll s nevesd, hogyha veres lovat kínálnak, vagy mezőszinüt. A szarv: arany gyertyatartó, néped szép álma és lelke — mondta, s kiáltott a kosnak s fejirül a csontszarut a csillagok közé emelte. Látod, — szólott újra hozzám s mennydörgőit lent a rét velem — kedvellek. E gyertyatartó az én bizonyságtételem. Odaadom a kezedbe, őrizzed benne a lángot, — járjad néped pusztáit, de sáros ne legyen a lábod, még a halálod árán se. Óh, nagy angyal, suttogtam: én, lám, a legkisebb vagyok a kicsik közt... Add inkább a gyertyatartót azoknak, kik a földi mérlegen nagyok. Engemet meg, ó, bocsáss el utamra ... és ha meghalok kinn a tarlón: kinjaimra dobj egy jéghideg csillagot. Mert, lásd, rettent a nagy parancs, a kőruha, mit rámszabott. Te is indulsz országodba s a gyertyatartót itthagyod, hogy őrizzem Szent Mihálynak s örüljenek az angyalok. Hallgatott csak a nagy angyal, s vasingének a fényiben eltűnt... Én meg ottmaradtam állva a táj sötétjiben. sírva és felmentetlenül. * Azóta óránkint várom, hogy egy napon Mihály maga jön el... jön és eljön vele majd az angyalok kara. És szólít, s ha jól szolgáltam, országába visz haza. S kinek csak bus fillére volt, utazva fel az ég fele látom: Mihály vissza int és tündöklik sirom éjjele. SINKA ISTVÁN.
