Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)

1937-02-03 / 5. szám

2-ik oldal

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

<S>---------------------------------------------------------------FEBRUÁR

Alig léptük át az ujesztendő küszöbét és az első szobát már végigjártuk. Itt állunk a második szoba, február, küszöbénél. Február az emlékezés, a hősök hónapja. Amint átlépünk az uj szóbába, az emlékezés kincsesházának drágagyöngyei szelid fénynyel sugároznak felénk.

Megelevenedik előttünk az ifjúság nagy barátjának, Clark Ferencnek, emlékezete, aki ebben a hónapban, 56 évvel ezelőtt, indította meg a Christian Endeavor munkát. Felénk ragyog Lincoln glóriás alakja, Washington dicső jelleme. Mindkettőnek ebben a hónapban van születésnapja.

A hit és szeretet hősei közül mindenek felett megjelenik Jézus, töviskoronás Megváltónk, Aki a böjti Úrvacsora által igy szól: “Ezt csele- kedjétek az én emlékezetemre!

... Jöjjetek én hozzám!”

Február az emlékezés hónapja. Szent ez a hely, amelyen járunk. Vegyük le saruinkat és áhítattal, tisztelettel álljunk meg a nagyok emléke és Jézus előtt. Csendesedjünk el, emlékezzünk és ismerjük meg Isten jelenlétét, szeretetének megnyilvánulását embereken, eseményeken át.

A hit és szeretet hősei, Megváltónk által Isten hiv. Mossuk meg magunkat a Bárány vérében, hogy legyünk fehér, tiszta fehér, miként a hó. Álljunk be Isten munkatársainak sorába: “Hallom Jézus Hivó szavát—” S Vele menjünk egy uj, emberibb világ megépítésére! Február az emlékezés hónapja. Emlékezzünk!

Dr. U. F.

Szüntelen imádkozzatok!

írja Nt. Id. MURÁNYI JÁNOS

V.

A Jézus által adott minta-imádság első kérése ez: “Szenteltessék meg a te neved!” Isten mindnyájunknak édes Atyja : De különösen Atyja azoknak, a kik. vették a “fiuság lelkét,” mely által hatalmuk van arra, hogy — bármely népből, felekezetből, vagy társadalmi osztályból valók is — Isten gyermekei legyenek, Isten nemzetségéhez tartozzanak.

Mindenki, a kiben a jó érzésnek csak egy szikrája van, féltő szeretettel vigyáz és őrködik, hogy családjának és nemzetségének becsülete, tisztessége legyen és a család nevét, mely drága örökség, semmi folt ne érje.

Mennyivel inkább kötelességük azoknak, kik Isten családjához tartoznak, arról tenni bizonyságot egész életükben, hogy előttük az Isten neve: az ő Atyjuk neve szent, a melyet hiába ajkukra sem vesznek, könnyelműen és meggondolatlanul még ki se ejtenek, sőt vigyáznak, hogy ő miattuk mások se káromolják, sem képtelen esküdözésekre ne használják Isten szent nevét. Isten nevei, a melyek nem emberi képzelődés gondolatai, hanem a melyeket maga jelentett ki, az ő tökéletes lényét és munkáját jelentik. A Szentirás1 ban, Isten beszédében három ilyen kijelentést találunk:

1. A pátriárkák ősi korszakában élők értelmi felfogásának megfelelően az ő szent nyelvükön Isten a saját nevét igy jelentette ki:

“El Sadai — Mindenható Isten.”

2. Az Ószövetség tagjainak Mózes által szintén az ő szent nyelvükön nevét e szóval jelentette meg: “Jehova — Az örökké való.”

3. Az Újszövetség tagjainak azonban Isten az ő Fia által, a ki az ő dicsőségének visszatükröződése és a valóságnak képmása, minden nép számára és minden nép nyelvén, mint “Mennyei Atyánk” jelentette ki magát, a ki szeretetével gondot visel reánk, kegyelmével megvált és Leikével meg szentel bennünket. Vagyis: mint Atya teremt, fenn tart és igazgat mindeneket, mint Fiú, átalakit, ujjászül, megjobbit, megvált és mint Lélek, átalakító, ujjászü- lő, isteni erőket közöl a megváltott, uj és jobb élet erősítésére.

Mint mindennek, úgy Isten és neve, kijelentésének is megvan a maga történelmi fejlődése. Mert az egész világ, mely van Istenen kívül, fejlődő világ. Azért Isten az ő szent nevét is az emberi értelem fejlődése szerint jelentette ki. Az egész világ min- denség, az egész emberiség és az ember élete is, a mi kis világunk is: fejlődő világ. A fejlődés azonban, a melynek méretei be- láthatatlanok s amelynek végcélja az, hogy Isten legyen minden mindenekben, Isten változhatatlan törvénye szerint történhet. E fejlődésben mindent és mindenkit beállít Isten a maga idejében. Minden erőt. Minden népet. A fejlődés természetesen nem lehet rázkodtatás nélkül, mert a fejlődés kelti fel a lekötött erőket és neveli ki a küzdő erőket. Azért a fejlődés útja telve van véres romokkal, a melyek forradalmakról, csapásokról, szerencsétlenségekről beszélnek. És a fejlődésből Isten nem emeli ki az embert, ha százezrével pusztul is el, ha áradó folyamok lesznek is az embervérből. Vakmerő bűn és Istentelenség azonban azt gondolni és hirde/ni, hogy azok, kik elpusztulnak a fejlődés harcában vagy a pusztító szerencsétlenségek özönvizében, biinösebbek volnának, mint azok, akiknek életét Isten megőrizte. Nem bünösebbek. Mert mindnyájan bűnösök vagyunk. De az okos emberre nézve intő jel, hogy megtérjen a bűn széles útjáról az élet keskeny útjára, amelyen járva, szent lesz előtte Istennek neve.

Atyánknak nevét ne vegyük ajkunkra hiába; de annak szentsége áhitatos imádatra kényszeritsen bennünket. És amikor csak Isten neve elröppen ajkunkról, akkor szivünk mindig még jobban teljesedjék meg szent érzelmekkel, isteni gondolatokkal, erővel és készséggel mértékletesebb, igazabb és szentebb élet folytatására. Ezt pedig kövesse ellenállhatatlanul lelkűnknek és ajkunknak Istent dicsőítő éneke, ezt mondván: “Szenteltessék meg a te neved!” És ha igy szivük gondolatai, szánknak mondásai, életünknek cselekedetei Istennek kedvére valók lesznek s ha ennek visszhangja képen megértjük Atyánknak mennyből jövő szavát: “Ti bennetek örömöt találok”, akkor bizonyára közvetlenül tapasztalni fogjuk, hogy az ilyen élet a legszebb imádság és hallani fogjuk szivünk mélyén, lelkünk szentek-szentében az isteni intést: “SZÜNTELEN IMÁDKOZZATOK!”

A keresztség

írja NÁNASSY LAJOS (Folytatás)

Érdemes megismerkedni a magyarországi református Egyház másik hitvallásos könyvének: a II. Helvét Hitvallásnak hit- tani felfogásával is. E szerint a keresztsé- get maga az Ur Jézus Krisztus szerzetté. Az Egyházban csak egy keresztség van, a- melynek hatálya az egész életre kihat. A Krisztus nevében megkeresztelkedni azt jelenti, hogy bevétetünk és beiktattunk az Isten fiainak családjába, Istennek szövetségébe, hogy a Krisztus vére által bűneinkből megtisztittatva uj és ártatlan életet folytathassunk. A Szentlélek bensőleg szül- bennünket újjá, nyilvánosan pedig az áldások pecsétjét nyerjük a keresztség által. A viz elmossa a szennyet, felfrissíti és fel- üditi a testet, Istennek kegyelme pedig bensőleg és láthatatlanul megtisztítja a lelket.

A keresztség által elválasztatunk a világtól és Istennek szenteltetünk. A keresztség alkalmával megvalljuk hitünket és engedelmeskedést Ígérünk Istennek. — Krisztus szent seregébe soroztatunk be, hogy harcoljunk a világ, test és ördög ellen.

Későbben a keresztség eredeti formájához emberi pótlékokat tettek, mint pl. az ördögűzést, égő gyertyák használatát, olajat, sót, nyálat, de ezek nem szükségesek.

A keresztséget nők, vagy szülésznők nem szolgáltathatják ki, hanem csak az Egyház lelkészei.

Kárhoztatjuk azokat, akik azt állítják, hogy a hivők gyermekei nem keresztelhetek meg. Mert Istennek országa a gyermekeké, ők is benne vannak Isten szövetségében, miért ne volna nyújtható számunkra a szövetség jegye? Tehát nem vagyunk anabaptisták és velők nincsen semmi közösségünk.” (XX. fejezet).

Ilyen méltóságteljesen ir a II. Helvét Hitvallás a keresztségről. Megbecsüli azt, mint Krisztusnak látható igéjét. Benne nemcsak jelt és külsőséget lát, hanem Isten Lelkének titkos munkáját, amit közöl a megkeresztelendő leikével. így értvén a keresztségre vonatkozó helyes református tanítást annak megbecsülésére és értékének fentartására kell törekednünk. A régebbi időben szokásban volt tagadólagos és a keresztség fontosságát lefokozó téves magyarázattal szemben valljuk azt, amit régi források nyomán a Magyar Református Egyház számára 1930.-ban kiadott Istentiszteleti Rendtartás tanít az egyik keresztelési beszédben:” Szerzetté pedig Urunk Üdvözítőnk a keresztséget arra a végre, hogy e szertartás által vétessenek be az Ő követői külsőképen az Anyaszent- egyházba s egyszersmind a Krisztus által szerzett jókban való részesülés felől bizonyosokká tétessenek. Mert az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe megkeresztelkedni annyit tesz, mint a Szenthá- tomság egy Isten szövetségébe fölvétetni s a biinbocsánat és örök élet felől bizonyossá lenni. E szerint a keresztség jegye és pecsété a mi bűneinkből való megmo- sattatásunknak s örök életre való elpecsé- teltetésünknek is”.

Ugyancsak ebben az Istentiszteleti