Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-09-14 / 37. szám
REFORMÁTUSOK Entered as Second Class Matter at the Post Office at Akron, Ohio, on 15th I I September, 1936. . VOL. XXXVIII. ÉVFOLYAM____________ AKRON, OHIO, 1937 szeptember 14 No. 37 szám Kozák tánc vagy imádság? Az elvilágiasodott Egyház Az oxfordi konferencián, mely ez év júliusában zajlott le, újra meg újra szóhoz jutott a világ egyházainak őszinte bünbá- nata: nem az a baj, hogy az egyháznak minduntalan hadakoznia kell az evilági hatalmasságokkal, hartem sokkal inkább az, hogy maga az egyház is elvilágiasodott s önmaga fölötti biztonságának emberi eszközökkel való megszerzése közben, valósággal eladta és kiszolgáltatta magát ennek a világnak. Megrázó szavakkal hangsúlyozta ezt a távoli Kelet keresztyénéinek szemszögéből az egyik kínai képviselő: Dr. Koo is. “A Nyugat — mondotta többek között — csak most kezd ráeszmélni kultúrájának elvilágiasodott voltára. Mi azonban a Keleten már régebb idő óta gyanítottuk ezt.” A kínai keresztyének egész világosan látták azt a folyamatot, amelynek a nyugati u. n. keresztyén kultúra mindinkább áldozatává lett. A nyugati ember egyéni és kollektiv öniste- nitése szükségszerűen párosult a mindinkább meggyökerező elméleti és gyakorlati materiálizmussal. Az önérdek mozgatja a Nyugatot s nem pedig az önfeláldozás és a szolgálat lelkíilete. Az amerikai és európai keresztyén- ség a távol Kelet keresztyénségéhez való viszonyában, ime, kezd elérkezni a második stádiumhoz. Eddig a Nyugat egyházai küldöttek misszionáriusokat a Kelet számára, most pedig már mind erősebben a Kelet keresztyénéinek evangéliumhirdetése állítja ítélet alá a Nyugat egyházait. Valóban, nem tanácsos és nem is evangéliumi lelkiiletre való, ha bármelyik keresztyén egyház az “idősebb testvér” ön- áltatásával kelleti magát. Isten Lelke és Igéje nincs hozzákötve egyetlen földi egyházi organizációhoz sem s épp ezért nem okvetlenül és nem minden időben a nagy történelmi múltra visszatekintő többségi egyházak képviselik magát az egyháznak a tiszta lényét. Az oxfordi konferencia egyik legnagyobb áldása, hogy világviszonylatban mozíogva rámutatott azokra a pontokra, amelyeken különösen a nyugati keresztyén egyházak elvilágosodása szükségszerűen bekövetkezett. Ezek közül itt most csak egy néhányról teszünk említést. Az egyház legfőbb kötelességének, az evangélium hirdetésének (teljesítése közben bátortalannak és megalkuvónak bizonyult. Nem merte minden alkalommal kérlelhetetlen őszinteséggel megvallani, hogy az evangélium valamennyi fennálló társadalmi és gazdasági rendnek, minden lehetséges államformában és nevelési rendszernek felette álló, konkrét személyes hatalom. A megítélés és megbocsátás egyetÖröm töltötte meg Ahasverus király szivét, hogy három évi uralkodása sikeresnek Ígérkezett és amikor mind a 127 tartomány felvonulása jól sikerült Susán városában, meglehetős nyugodtsággal zörgetett be Vásti királyné lakosztályába s kérő szavakkal igy szólt feleségéhez: — Nem tudtalak rábírni, hogy csak egyszer is végig nézted volna a szép felvonulást, pedig minden szem téged keresett a királyi emelvényen, de ha már semmi érdeklődést nem akarsz kifejteni alattvalóimért, szeretettel kérlek, jelenjél meg azon az ünnepi lakomán, melyet a tartomány fejedelmeinek készítettem. Nagyobb lesz a tekintélyem, ha téged is ott látnak és én magam is boldogabb leszek. Vásti királyné soha sem érezte magát jól, ha királyi férje megjelent a gyönyörű len isteni tényezője, amelynek szolgálatára itt a földön kifejezetten az egyház kapott megbízatást. Az egyház elvilágiasodását mutatja az is, hogy az egyházaknak az államokhoz és egymáshoz való viszonyát a legtöbbször még mindig önző politikai és hatalmi célok határozzák meg. A többségi egyházaknak a kisebbségi egyházak elnyomására való törekvése is gyakran jelentkezik. Céljaik megvalósítására nem átallják még az államhatalom evilági eszközeinek az igénybevételét sem. Más szavakkal: a világ keresztyén egyházai még mindig nem tudnak az evangélium szellemében gondolkozni és cselekedni. Az elvilágiasodás jelei közül még csak egyet említsünk fel. Az egyházak nagyon sokat beszélnek arról, hogy a fennálló államformák adják meg és biztosítsák nekik a legdrágább kincset: a szabadságot. Közben pedig mindinkább elfelejtik, hogy az egyház igazi szabadságát az állam sohasem adhatja, de sohasem is veheti el. Az istenfiak szabadsága u. i. felülről jövő, kegyelmi ajándék. Ennek megszerzése céljából az egyháznak nincs szüksége a világhoz való egyoldalú alkalmazkodásra, az államhatalom tényezőivel való önző szövetkezésre. Külső szabadságát ideig-óráig gúzsba kötheti ugyan, de ezt a belső, lelki szabadságát soha meg nem szüntethetik. Mert ezt csak egy valaki veheti el az egyháztól : t. i. saját maga. Az egyház elvilá- giasodása épp ezért annyit jelent, hogy az egyház nem fogadta be és nem hirdeti a felszabadult lélek bizonyságtevő ujjongá- sával az örök evangéliumot: Ahol az Urnák lelke, ott a szabadság. palotában és szinte gúnyoló és lenéző szűk szavakkal válaszolt férjének: — Már többször mondottam, hogy nekem kiálhatatlan az a munka, amelyet végeztetek Máskülönben engem sem te, sem a királyságod nem érdekel. Anyámnak kellett a korona, neked kellettem én s nekem kellett az élet. Igen, Vástinak kellett a királynésággal járó dicsfény és hódolat, de Ahasvérus király csak akkor nyelt nagyot és akkor látta tisztának az egész dolgot, amikor Vásti már felesége lett. Tehát rombadőlt előtte a szépnek ígérkező jövő és elborult szívvel, félig megbénulva a fájdalomtól hagyta el felesége lakosztályát, amikor látta és hallotta Vásti kijelentéseit. így történt tehát, hogy mikor a nagy lakoma megkezdődött és a király bánatában jól beborozott, minisztereit erélyesen ekképen utasította: — Ti voltatok a házasság közvetitő- malmok, mert az országnak hercegi rangból kellett királyné, tehát menjetek és hozzátok el Vásti királynét! Hadd lássuk szépséges bájait! Hadd táncoljon, ha már nekem nem is akar! Lehet, hogy még nektek sikerülni fog őt visszahozni a magas és keskeny hídról, amelyen a királynésággal járó pompa és dicsfény övezi. Sikertelennek bizonyult a király által küldött meghívás is és Vásti szinte kacérkodó, gőgös szavakkal illette a minisztereket még pedig ilyen hangon: — Igaz ti tettetek engemet királynévá, mert a ti jövőtök is érdekelve volt, de ti már annyira belerögződtetek királyotokkal az ország vezetésének munkájába, hogy királynétokra csak néha pislogtok, mint a bagoly és én gondoskodtam egy olyan estélyről, amely az én életemre felejthetetlen marad. Barátnőimnek rendeztem egy műsoros estélyt, ahol szép vizslaszemü legények fognak mulattatni. Hiú volt Vásti, de hát ne Ítéljük meg, mert kicsi korában az édes anyja nem vette fel a térdére és kis kezeit nem kulcsolta össze imára. Tehát nem volt élő Isten és nem volt hűség és szeretet a pogány szivében. Az utóbbi időkben majdnem mindenütt vannak ilyen Vásti-féle estélyek, ahova a nagy király nem hivatalos, mert ottan sohasem tudja a balkéz, hogy mit teszen a jobb. A mi királyi palotánkból, a mi templomainkból a nők elköltöznek és más helyen rendeznek estélyeket. A múlt nyáron az Alabama állam egyik nagy városában is rendeztek a (Folytatás a 6-ik oldalon.)
