Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)

1937-06-23 / 25. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik ^lcfaf Egyházi hirek CLEVELAND, WEST SIDE A VASÁRNAPI rendkívüli közgyű­lésen a gyülekezet kimondotta, hogy a templom és lelkészlak megett levő telket a rajta levő házakkal csak akkor veszi meg, ha a tulajdonos hajlandó azt $6,000.00-ért átadni. AZ EGYHÁZ szokásos évi majálisa vasárnap lesz megtartva a Gyapjas Far- nom. A gyülekezet tagjai és barátai mindig szép számmal vesznek ezen részt, ami biz­tosítja nemcsak az anyagi, de az erkölcsi sikert is. Bodnár Lajos egy bárányt aján­dékozott, amit valamelyik szerencsés ven­dégnek adunk ajándék képen. NYÁRI magyar iskolánk junius 28-án, hétfőn reggel kezdődik. A beiratásokat már e héten lehet eszközölni. Tekintettel arra, hogy a piinkösti konfirmálás alkalmával elmaradtak beteg­ség, vagy más elfogadható ok miatt, vala­mint többen vannak idősebb ifjak is, akik­nek a konfirmálása el lett hanyagolva, a koníirmácziói oktatást a nyári magyar is­kola idejére bevezetjük. Akik ebben az ok­tatásban részesülnek, az ujkenyéri urva- csoraosztás alkalmával vizsgáznak és já­rulnak az Ur asztalához. PRESBITEREINK látogatásának szép eredményeit hétrőkhétre látjuk. — Nemcsak a tagsági dijak beszedését vég­zik, hanem a református vallásban levő testvéreinket is megnyerik és bevezetik az egyháztagok sorába. Az ügybuzgó és lek kismeretes presbitereket a hívek min­denütt jóakaró szeretettel fogadják. JUNIUS 15-e törlesztési és kamatfi­zetési nap volt egyházunknál. Az esedékes tőketörlesztést: $170.00-t és $142.00 ka­matot kifizettük. A fennmaradt adósság: $11,220.00. KERESZTELTETETT: Bender Já­nos Dániel és Dorosy Tihamér Ödön. ÖRÖK hűséget esküdtek egymásnak: Mitró Bertalan és Kopta Virginia. A REFORMÁTUSOK LAPJA újabb előfizetőivé lettek: Gógány József és Bél- teki Sámuel. A Reformátusok Lapja pél­dányonként is kapható minden vasárnap reggel a templom előtt, de sokkal helye­sebb volna ha testvéreink fél, vagy egész évre megrendelnék. Az évi előfizetés 2 dol­lár, amit a lelkész szívesen továbbit ren­deltetési helyére. LOGAN, W. VA. BEIKTATÁS. Rendkivüli és megha­tó volt az az Istentiszteleti szertartás, ame­lyik szerint Nt. Novák Lajos belett iktatva mint a Logan és Vidéke Magyar Reformá­tus Egyház uj lelkipásztora. A beiktatás fél 3 órakor vette kezdetét^ a logani nagy Presbyterianus templomban amely szintil- tig megtelt helybeli és vidéki hívekkel. Az Invokációt Nt. Varga Lajos, közép egy­házmegyei elnök mondotta. Bibliát olva­sott Rév. Bertók Béla, Pocahontas. Imád­kozott Dr. Nánássy Lajos, árvaatya. Az ünnepi prédikációt Nt. Varga Lajos mon­dotta. A szertartás kimagasló része a beik­tatás volt amelyet Nt. Varga Lajos és Bertók Béla lelkész urak végeztek. Az an­gol egyház nevében, amelynek segédlel­késze az uj lelkész, Mr. Perry és Mr. Ross mondtak szép beszédeket. A virágokkal díszített templom és az Ifjúsági énekkar­nak éneke mind Istenhez emelte az ünnep­lő sereg lelkét. Orgonát játszotta a tiszte* letesasszony. Csoport fényképfelvétel volt a templom előtt. KERESZTELÉSEK. A beiktatási ünnepélyt még ünnepélyesebbé tette az a három keresztelés amelyet Dr. Nánássy Lajos végzett. A lelkészcsalád kis fiók Marshall—Lajos névre lett keresztelve, keresztszülők Lajos Mihály, tanár és neje voltak. Szabó Tóni és neje kis gyermekük Anthony névre lett keresztelve. Kereszt- szülők Vászián Kornell és neje voltak. Urkányi János és neje kis fiók Lajos ne­vet nyert a kereszt viz által. Keresztszir lő volt Szilveszter Albertné. ÜNNEPI BANKET. A beiktatási szertartás után az ünneplő gyülekezet át­vonult a Gyöngyösi Hotel dísztermében ahol az egyház derék nőiegylete finom csirkevacsorával várta a vendégeket. Az egyház gondnoka, Veszprémi Sándor köszöntő szavai után átadta a szót Tussai B. Mihálynak, Ref. Egyesület W. Va. szervezőnek, aki ügyesen töltötte be a toasztmesteri tisztséget. A díszvacsora folyamán a következők emelkedtek szólásra és fejezték ki örömü­ket és jókívánságaikat az uj lelkésznek, családjának és a logani egyháznak: Dr. Nánássy Lajos, Nt. Varga Lajos, Nt. Ber­tók Béla, Molnár Károly, Frank Smith, Mrs. Birinyi és Nagy Sándorné, Lajos Mi­hály, Antal János, Németh István, Vesz­prémi Géza, Mosolygó István. Üdvözleteket küldtek sürgönyileg: Dr. Ujlaky Ferenc, Nt. Borsy Kerekes György, Nt. Szijjártó István, Rév. Kovács Andor, Lovicsak Pál és Fodor Gyula. A banket folyamán gyönyörű műsor és tánc volt. TEMETÉS. — Gyöngyösi Piroska, férjezett Rátti Józsefné három hónapi be­tegség után elhalálozott. A temetés hétfő délután egy órakor kezdődött a gyászház­tól és folytatódott a logani Presbyteriánus templomban. A gyászszertartást Dr. Ná­nássy Lajos, Nt. Varga Lajos és Nt. No­vák Lajos végezték. MORGANTON, W. Va. AZ UTAZÓ lelkészi körzetben KE­RESZTELÉS volt. Farmington, W. Va. bányatelepről Nagy József és neje Bóza Margit fia: Mihály névre. Keresztszülei: Vincze István és neje Vincze Aranka. ESKETÉS. Osage W. Va. — Ifj. Lász­ló Ferencz, Idb. László Ferenc és Németh Julia fia, házasságra lépett Sereg Teréz- zel. Sereg Pál és Barczi Mária leányával. Tanúi: László József és Sereg Júlia. TEMETÉS. Bretz, W. Va. — Potoma Péter, 56 éves szivszélhüdés következté­ben meghalt. Özvegye és 3 gyermeke si­ratják. NEW YORK E. 69th ST. KÜRTHY SÁNDORNÉ . temetése. — Csütörtökön este 8:30-kor volt a gyász- szertartás a new yorki Református egy­ház 69-ik utcai templomában a Savanná- ban, Georgiában váratlanul elhunyt Kiir- thy Sándorné, született Högye Gizella fe­lett. Az elköltözött a magyarországi Ten­gődön született, 15 éve volt Amerikában férjével és fiával, Kürthy Sándorral és Kürthy Zoltánnal, akikkel a déli államok­ban járt pár hét óta, s ott érte rövid bete­geskedés után a halál. Tagja volt a Pro­Hungáriának, amelynek tagjait mélyen megrendítette a halál hire. JÖVŐ VASÁRNAP id. Nagy Emil bethlehemi lelkész fogja az igét hirdetni, miután Takaró lelkész a Református Vi- lággyülésen vesz részt mint delegátus az óhazai egyház kiküldöttjével együtt. ESKÜVŐ is lesz jövő vasárnap délu­tán 4:30kor templomunkban, amikor DaF noky József és neje leánya Alice Violet és Tóth fenő fognak egymásnak hűséget es­küdni. Az esküvőt lakoma fogja követni a Tokay restaurantban. .......NYÁRI ISKOLÁNK július 6-án reg­gel 9 órakor nyílik meg. Beiratkozni előbb is lehet 6-tól 16 éves korig. A tanítást Nagy Irma tanítónő fogja végezni. Hasz­nálják föl a szülők a jó alkalmat gyerme­keik számára. A FELNŐTTEK SZÁMÁRA évek óta tartó iskoláink, angol és magyar tan­folyamaink az elmúlt iskolai évre junius 25-én záródnak. A következő hat hetes nyári tanfolyam julius 6'án kezdődik és augusztus 14-ig tart. Egyik tanítónőnk Makroczy Eleanóra az Irving High Schoolban tartott összejövetelen több száz tanító és tanítónő előtt beszédet mon­dott a magyarokról és azok fejlett kultú­rájáról. A WPA csinos angol nyelvű pros­pektust adott ki a városban három helyen folyamatban lévő tanitásról ezen a címen: “The Language of a Warm-Hearted People, Hungarian. SOUTH NORWALK, CONN. SIRKŐAVATÁS. Mult vasárnap dél­után junius 13-án ünnepélyes keretek kö­zött ment végbe annak a gyönyörű sírkő­nek felavatása, melyet néhai Nt. Dókus Gábor és felesége emlékére állított fel gyülekezetünk a Riverside temetőben. — Délutáni istentiszteletünkön nagy közön­ség előtt mondott megrázó emlékbeszédet az elhunyt régi barátja és szomszédja Nt. Ludman Sándor. Nt. Péter Antal imádko­zott s a Református Énekkar az “Óh egy­koron” cimíi halleluja ének előadásával emelte a lelkeket Istenhez. Istentisztelet után körülbelül hatvan megtelt kocsi és egy hatalmas autobus vonult ki a temető­kertbe, ahol a felavatási beszédet Nt. Ko­vács Béla, wallingfordi lelkész mondotta, imádkozni pedig Nt. Böszörményi István Bridgeport state st.-i lelkész imádkozott. E közadakozásból előállított hideg sírkő sokáig fogja hirdetni református népünk háláját és tiszteletét az iránt a lelkészpár iránt, amelyik közel négy évtizeden ke­resztül szolgálta Istennek népét e környé­ken, mint a norwalki és a stamfordi leány­egyház lelkésze. E sirkőavatás az elhunyt lelkész halálának első évfordulóján zaj­lott le. MAGYAR NYÁRI ISKOLÁNK fo­lyó hó 28-án, hétfőn reggel fog megkez­dődni. Tanítani fognak a lelkész és Erdei Ferencz, mission housed theologus növen­dék. KÖSZÖNET illeti ifj. Fojtó Józsefet, talamint Bolha Istvánt és Kurimai Józse­fet, akik rendbehozták templomkertünket. A jótett magában hordja a dicséretet. AZ “EGYSZERŰ BESZÉD” ÉS “EMBER IMÁDKOZZÁL” C. CIKKEK NYOMDAI OKOKBÓL A KÖVET­KEZŐ SZÁMBAN JÖNNEK. — E HE­LYEN IS ARRA KÉRJÜK A KEDVES OLVASÓT, HOGY KÜLDJE BE ELŐ­FIZETÉSÉT...

Next

/
Oldalképek
Tartalom