Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)

1937-01-10 / 2. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-ilc old«! TOLEDO, O. — Lapkezelő: BERTÓK GYULA, 1910 Front St. A LÁNYOK MISSZIÓI KÖRE felkészült az uj év munkájára. Vezető munkásokul a követ­kezőket választották meg: Percei Margitka el­nök, Horváth Bözsi alelnök, Varga Margit titkár, Mészáros Mária jegyző, Tamás Katica pénztár­nok. Az első összejövetel pénteken, az uj elnök, Percei Margitka, otthonában lesz. Az áhitatot az elnök vezeti, az uj tisztviselőket Tóth Jolánka, múlt évi alelnök, iktatja be. A Lányok Missziói Körének ifjabb csoport­ja, hétfőn este Bertók Sári otthonában, 1910 Front St., tartja összejövetelét. Vezet Kovács Ilonka, beszél Barta Mária. ÉNEKKARUNK uj tisztikara: Tóth Jolánka elnök, Bistay János alelnök, Takács Katica jegy­ző, Novák István pénztárnok. Kívánjuk, hogy le­gyenek érdemes niunkások. Mindkét énekkarunkat Nagy Sándorné dia- koniszánk tanítja SZINELÖADÁST tart január 31-én a Lo­rántffy Nőegylet. “A Kantár család keservei” című 3 felvonásos bohózat kerül előadásra. A szerzője Nt. Koroc Géza, fiinti lelkész. Érdekes­sége és szenzációja az előadásnak az, hogy az összes szerepeket, a férfiszerepeket is, a Lorántffy Nőegylet tagjai alakitják. TEMETÉS. — Bosnyák Mihályné Reiter Terézia jan. 6-án temettetett el. Az elhunyt 66 éves volt. Gyászolja férje, leánya, ..unokája és dédunokája, IFJÚSÁGI KONFERENCIA. — A toledoi református ifjak szövetsége vasárnap, jan. 17-én a Grace Reformed Churchben, tartja téli konfe­renciáját. A konferencia megnyitó áhítatát a mi ifjaink vezetik. TRENTON, N. J. — Lapképviselő: Nt. HUNYADY LÁSZLÓ, 1010 S. Broad St. Jan. első heteiben tartjuk az évi Seregszemlét (Every Member Canvass), hogy egyházunk fentar­tására megajánlásokat kérjünk tagjainktól s így ki-ki tehetségéhez képest gyámolitja egyházunkat önkéntes adományaival. A megajánlásokat tagja­ink minden héten erre a célra kiadott hetiborité- kokban részletekben, de rendszeresen, juttatják egyházunk pénztárába. Egyházunkat rendszeresen támogató testvére­ink egyházi szolgálatokért stólát nem fizetnek. Karácsonyi ünneplésünk szép volt 252 test­vérünk élt Úrvacsorával, Gyermekeink ajándé­kot kaptak. Leánykarunk s Böczén Irma énekel­tek. Az újévet gyásszal kezdtük. Két halottunk is volt. 2-án temettük Fodor Józsefet Weirtonban. 3-án pedig id. Pucsok Józsefet temettük, Cres- centen, aki özvegyet, két felnőtt fiát, mennyeit, két unokáját, édesanyját, apósát, hagyta itt gyászban. Január 17-én délelőtt Tiltonvillen, délután Martins Ferryben lesz istentiszteletünk. Január 24-én Crescenten lesz Ifjúsági Istentiszteletünk. KRISZTUS (Folytatás.) Vájjon mi lehet olyan sürgős nekik, hogy útnak indulnak ilyen kisdeddel éjnek éjszakáján? Mikor elhagyták az alvéget a felvégen sötét csapat húzó­dott befelé Betlehem utcáján. Kerülték a holdvilágot; a falhoz lapultak. Homályban akartak maradni. De holdfény kisérte őket. Rájuk-rájukvilágitott és ilyenkor valami csillogott az eresz alatt húzódó sötét alakok kezében. Fegyver volt az. A kis karaván, amely állott vala pedig az öregemberből, a kisdedből, a feketekendős asszonyból, meg az álmos csacsi­ból, már a hegyek közt járt. Az éj csöndjét sikoltozás szakította széjjel, zür-zavaros lármát is hallottak, majd megint asszonyi jajszót. Durva szitkozádást velőtrázó sikoly követétt. Megálltak. Fülelni kezdtek. Az öregember tölcsért csinált kérges tenyeréből a füle mögé, hogy jobban halljon. Betlehem felől hallatszott az irtoztató lárma, kiabálás, jaj­veszékelés, riasztva az éjszakát. És akkor az öregember térdre omlott, két tenyerét az ég felé fordította és imádkozott. Adonáj, Adonáj. Örökkévaló Isten, dicsértessék a te szent Neved, aki elküldted angyalodat hozzám, hogy űzzön, kerges­sen ki az éjszakába, messze vándorútra. Áldassék a Te szent Neved mindörökké ... Ómén, ómén ... Betlehem felől zavaros zsivaj, morgás, kiabálás, szitkozó- dás, lárma, sikoltozás hallatszok Az éj leplét asszonyi jajszó villámai hasogatták. A zavaros össze-vissza lármából néha ki­hallatszott valami olyan hang, mintha kapukat döngetnének. A sötétségben olykor tüzeli villiantak fel, mintha fáklyák gyulladnának az éjszakában. . . . Nábot hatalmas ökle bezúzza az ajtót. Az ajtó mögött szélesvállu férfi áll, doronggal a kezében. — Mit akarsz tőlünk, uram? Mi bajod velünk? Felelet helyett fölemeli hegyes kardját a zsoldos és keresz- tülszurja a férfit, aki háza kapuját védte. A vér bő sugárban lövel ki a széles mellből és gyilkosának arcába fröccsen, pirosra festve azt. Nábot beljebb lép. Bedönti a belső ajtót is. Mö­götte a sötétarcu poroszlók. A küszöbön megáll. Odabenn egy asszony ül a padkán, mintha mit se hallana, mit se látna és békésen ringatja kisdedét. Nábot és a vad poroszlók megtorpannak egy pillanatra. Az asszony már észrevette őket, rájuk emeli nagy, barna szemét. A szemében nincs semmi aggodalom, semmi ijedtség. Mintha nem hallott, nem látott volna semmit, ami körülötte tör­tént. Mintha férjének teteme nem is feküdne a küszöbön. Sze­líd szemrehányással néz Nábotra: miért zavarják a kisded ál­mát! Ujját ajkára teszi, mintha azt mondaná: Csendeseb­ben, csendesebben, emberek . . . alszik . . . És a gyermek fölé hajol és valamit dúdolni kezd neki. Nábot leereszti a kardját, elfordítja a fejét; szeretne már kisompolyogni. Átlépett már imént megölt áldozata testén, visszafelé. Akkor szörnyű sikoly szökik föl mögötte. Meg­fordul. Mialatt ő kifelé ment, egyik fegyverese odaugrott az anyához, félretaszitotta azt, megmarkolta a gyermeket és oda­csapta a falhoz. Kicsi agyveleje ott loccant szét a szoba falán és az anya egetostromló kiáltással vágódott végig a földön. Nábot és társai folytatták véres útjukat. Bezörgettek min­den házba, átkutattak minden zugot. Ahova be nem engedték őket, ott betörték a kaput. Ha férfinép ellenállott, meggyilkol­ták őket, keresztülgázoltak rajtuk. Minden bölcsőből kiragad­ták^ a harmatos kis gyermektesteket, ajtófélfához, falhoz verték a lágy, érzékeny kis fejeket, hideg vasat merítettek az alig do­bogni kezdő piciny szivekbe. Vértől, lángtól, jajtól és átoktól lett hangos ez a rövid bet­lehemi éjszaka. Már az utolsó házaknál jártak, amikor Nábot benyitott egy alacsony viskó egyetlen szobája. Egy anyát látott, aki melT lén tartotta gyermekét. A gyermek a csupasz kebelre tapadt. Nábot, aki mámoros volt már a vértől, nem akarta látni ezt a szelíd képet; behunyt szemmel nyúlt a gyermek után és meg­ragadta azt. A keze megérezte, hogy a kicsinyke test hideg. Kinyitotta szemét és megnézte, mit tart a kezében? Halott gyermek volt. Az asszony szót sem szólt, szeme mintha messzeségben jár­na. Nábot az arcába tekintett. Ijedten tántorodott az ajtó­félfának, mikor azt a tébolyodott szemet meglátta ... És a halott gyermeket csöndösen visszatette az anya ölébe. És Nábot, akinek az arca nedves és szennyes volt áldoza­tai vérétől, most úgy futott, menekült, mintha gonosz szellemek üldöznék, mintha átok volna a fején. Összeszedte zsoldosait és futva hagyta el Betlehemet. De hiába futott, a kétségbeesett anyák átka szállt utána a levegőben. Fülét hiába dugta be két ujjával; átok harsogott abban! Lefeküdt a földre, fejére húzta köntösét; minden hiába! Siralom és átok szállt utána az éjszakában, mint a feje fö­lött huzó hollósereg. ATYÁM DOLGAIBAN KELL LENNEM . . . ... A véres szörnyeteg nemsokára elhullott. A férgek meg­rágták, élve fölosztott és kimúlt a világból, miután meghagyta, hogy gyilkolják meg mind a foglyokat, akik Judea börtöneiben sínylődnek. És akkor fölkerekedett a kicsiny család, hogy egyiptomi szá- számüzetéséből visszatérjen szülőföldjére. József, az ácsmester, Mária, az asszony és a gyermek Jézus visszatértek Mózes és Izrael utján az ígéret Földjére. * * A húsvéti ünnepek után hazafelé ballagott a názáretiek ka­ravánja. Külön mentek a férfiak, külön az asszonyok és külön a gyermekek. ősi szokás volt ez, hogy az ünnep alkalmára Je­ruzsálembe menjen minden épkézláb férfi, a szent törvény pa­rancs? szerint. Az asszonyok, meg a gyermekek otthon marad­hattak volna, de kíváncsiságból, vagy áhítatból, sokszor félelem­ből követték a család fejét, a férfit, a Szent Városba. A hagyo­mány parancsa volt, hogy az utón, amig csak egynapi járóra nem értek Siontól, külön haladjanak, régi énekeket énekelve a férfiak, külön az asszonynép, külön a tudatlan gyermeksereg. így mentek az utón, ki erre, ki amarra. Hazafelé. Sichern táján, az utk'eresztezésnél volt a találkozó. Itt kel­lett a családoknak összeverődniük, itt keveredett össze a férfi, az asszony-, meg a gyermeksereg. A názáreti ácsmester, József, már összetalálkozott a felesé­gével, Máriával és békességgel vártak, amig a gyermeksereg osz­ladozva, elszéledve elmúlik mellettük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom