Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-05-01 / 17. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal * Jézus győzelme ÁPR. 30. — ÉN ÉRETTEM. — Márk 16, 1—11; I. Kor. 15, 50—58. — Sok világraszóló diadalhoz semmi közöm nincsen. Legfeljebb csak mint a történelemnek egy érdekes lapja érdekel. De az a diadal ott husvét reggelen az én diadalom is, mert ha Krisztus feltámadott, érettem támadott fel. Feltámadása az én győzelmemet hozta a bűn felett, az én életemet emelte ki a hiábavalóságból, pusztulásból és nékem nyitott meg örökkévaló forrásokat, hogy munkám áldott, életem üdvözölt élet lehessen. MÁJ. 1. — A MEGVÁLTOTTAK GYŐZELMI ÉNEKE. — Jel. 19, 6—16. — Mikor Napoleon harcoló katonái meglátták vezérüket, nem törődtek vérző sebeikkel, elfelejtették halálos kimerültségüket és hősi önfeláldozással küzdöttek a győzelemért, mert érezték, hogy olyan vezérrel harcolva csak győzelmi dalt énekelhetnek. Illik-e panasz, aggodalom, csiig- gedés szava hivő embernek szájába, mikor a harcban Ő megy előttünk, akinek ruháján ez a név van: “Királyoknak Királya és uralkodóknak Ura?” MÁJ. 2. — GYŐZELEM A FÉKTELEN TERMÉSZET FÖLÖTT. — Márk 4, 35—4L A győzelmes Krisztus olyan Ur, aki a zugó tengernek is parancsol. Az elemek tombolásánál azonban félelmetesebbek a szív viharai. A kegyetlen fájdalmak vad csalódások szörnyű pusztítást tudnak véghez vinni. Minden vad elemnél többet emészt meg az ember egymás ellen való panaszos harca. Oh de jó, ha a szívben ott van Jézus és csendet parancsol a háborgásban. MÁJ. 3. — GYŐZELEM A TISZTÁTALAN LÉLEK FELETT. Márk 1, 21—28. — Megfertőztetett, bűnnel átitatott énünk buján termi a bűnt. MeggyaANGLIÄBAN sokkal inkább tudják, mint bárhol a világon, hogy a király házassága nem magánügy, hanem nagyonis közügy. Angliát ugyanis egy király házassága már úgy felforgatta a múltban, hogy utána kétszáz évig nem tudott visszatérni a nyugalom. 1533-ban történt ez, VIIT. Henrik uralma alatt. A rokonszenves, népbarát VIII. Edward azonban nem hasonlítható a gonosz, erkölcstelen VIIT. Henrikhez és a mostani király szerelmi regénye is sokkal íenköltebb, nemesebb, mint amilyen VIII. Henrik botrányos házassága volt. VIII. Henrik elhalt bátyjának, Ar- tluirnak özvegyét, a spanyol Katalint vette nőül. Megunta azonban a nála idősebt vakbuzgó asszonyt, Boleyn Annába, a királyné udvarhölgyébe szeretett bele. El is akarta venni feleségül. Á pápa azonban nem oldotta fel a király házasságát. Erre a király kilépett a katholikus egyházból. Elkobozta a katholikus egyház vagyonát. Megalapította és államvallássá tette az anglikán vallást. Az uj hit főpapja, Cran- mer Tamás canterburgi érsek felbontotta a házasságot és megeskette a királyt Boleyn Annával, akit királynévá is koronázott a partement. Később VIII. Henrik megunta Bolevn Annát is. Hogy elválhasson tőle, kinpadra lázza, tönkre teszi a lelket. A tisztátalan lélek azt szereti, amit gyűlölnie kellene és irtózik Krisztustól. A lélek tisztátalansá- ga volt az oka, mikor még nem akartunk tudni a Jézus Krisztusról, az az oka most is a Tőle való menekülésnek. Csak Ő tud olyan győzelmet aratni a tisztátalan lélek felett, hogy az idegenkedés boldog ragaszkodássá változzék. MÁJUS 4. — GYŐZELEM A TEST ÉS LÉLEK FELETT. — Márk 2, 1—12. — A gutaiitöttnél a testi betegség a biin következménye volt. Vannak bibliafordítások, amelyek nem gutaütöttnek, hanem paralitikusnak fordítják. Oh nagy orvos az, aki a bűn terhét tudja levenni a szegény lélekről és annak pusztító uralma alól ad győzelmet a hívőknek. Gonosz rabság a test uralma, kívánságai alatt élni, menni arra, amerre az hajt. Győztél-e már? Mert Jézussal győzhetsz! MÁJ. 5. — GYŐZELEM MINDEN BŰN FELETT. — Márk 15, 20—39. V.; Róni. 5, 18—21. v. — A legkisebb bűnöm is nagyra nőne, hogy gázolnának át rajtam bűneim, mint a félelmes tankok a háborúban legázolták az ellenséges harcvonalakat. De ha emberfeletti ereje van a Sátánnak, aki ott áll a bűn mögött, az én Uramnak isteni ereje van. Ő meghalt éretvont tanukkal bizonyította, hogy felesége megcsalta őt, ki is végezték a koronázott királynét, az ártatlan Boleyn Annát. VIIT. Henrik halála után megkezdődtek a vallásháborúk. Hol anglikán, hol katholikus király, illetve királynő került a trónra. A pártoskodások során sokakat kivégeztek, Stuart Máriát is, akit a trón megilletett volna. Az ország végül is több ízben fellázadt. Egy királyt kivégeztek, egyet elcsaptak, egyideig köztársaság is volt Anglia. Kétszáz év kellett hozzá, amig lecsillapodott a közvélemény, megerősödött az anglikán vallás és kialakult a világ leghatalmasabb birodalma, amely egyben legalkotmányosabb is. A “legtökéletesebb királyi köztársaság”, ahol “a király uralkodik, de nem kormányoz.” házépítés négyezer esztendővel EZELŐTT. — Mostanában, a- mikor annyiszor hallunk bázbeomlásról, fal-ledölésekről, építkezési balesetekről, nem érdektelen megtudni, hogyan kezelték a régiek az efféle eseteket. Manapság a biróság a vétkesnek talált vállalkozóra rendszerint szabadságvesztést, kártérítési kötelezettséget, anyagi büntetést ró; ebben a tekintetben a régiek törvényhozása sokkal szigorúbb volt. Érdekes ebből a szempontból Hammurabi babilóniai uraltem, feltámadott megigazttlásomért. Akinek olyan Megváltója van, az nem maradhat alul a bűn ellen való harcban. MÁJ. 6. — GYŐZELEM A HALÁL FELETT. — Márk 5, 22—43. A husvét a halál felett való diadal volt. Ami le van győzve, az nem félelmes többé. Hivő szivek ezért nem félnek többé a haláltól. — Könnyű az a másoknak iszonyú harc, meggyőzött ellenséggel nem is kell harcolni. Ha majd eljön az utolsó órám, Jézus szelíden karjaiba vesz, átvisz a félelmes szakadékon és részt ad az örök országban, ahol nem lesz halál, fájdalom, bűn. “Atyámfiái, vigasztaljátok egymást e beszédekkel.” VILÁGTEREMTÉS Az emberi találékonyságnak egyik- bámulatos alkotása a fogaskerék: hogy egy kerék hajt hármat, tizet, tizenötöt és valamennyi egymást. A természet, az élet, a világ csupa ilyen fogaskerék. Csakhogy nem három, nem tiz, nem tizenöt, hanem végtelen sorozat, végtelen összesség. Vedd magad elé a porszemet, vagy egy növénykét, vagy a föld vizkeringését, vagy az emberi vérkeringést, az emberi szivet, — bármit jtézel figyelmesen, megtalálod, amit mondok. * ' JÉZUS HÁZA LTon útfélen áll a kereszt. De az senkinek se jut eszébe, hogy ne csak Jézus szenvedését emlékeztessük vele. hanem a Jézus jóságát is. Egy házikót kellene minden kereszt mögé, fából, ahol nem lehet kőből; kőből ott, ahol nem lehet márványból. E házikóban legyen kút, ágy és kályha; ablakába tegyen az utazó égy darab kenyeret vagy egy fillért. így aztán a kereszten lévő Jézus fölemelheti fejét az egek felé. ^_____ Gárdonyi Géza kodó (Kr. e. 2000 körül) ékírásos törvénytára, melynek 280 paragrafusát egy doirit- oszlopra vésette. Az oszlop ma is'megvan és a párizsi Louvre-ban látható. ,A ''törvény az építkezésről ezeket mondja: 228. §. Ha egy építőmester egy embernek házat épit és azt befejezvén, átadja, az ember adjon néki munkadiju! két sékel ezüstöt négyzetméterenként. 229. §. Ha egy építőmester egy embernek házat épit es nem építi eléggé szilárdra és a ház ennek folytán beomlik és tulajdonosának halálát okozza: az építőmester végeztessék ki. 230. §. Ha a házbeomlás a ház tulajdonosának fiát öli meg. végeztessék ki az építőmester fia. 231. §. Ha a háztulajdonos egyik rabszolgája pusztul el a bedölés következtében, adjon az építőmester a tulajdonosnak az elpusztult egyenértékű rabszolgát. 232. §. Ha vagyoni kár támad a be- omlás következtében, pótolja az építőmester, ami tönkrement és minthogy nem építette eléggé szilárdra a házat, épitse azt most újra a saját költségén. Mindez magától értetődőnek látszik, 'mégis nem lehetett éppen nagy mulatság annakidején építésznek lenni. OLVASGATJA OTTHON BIBLIÁJÁT? r