Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-04-24 / 16. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-iic oldal K R 1 SJLT U S BALASSA IMRE Regénye — Uram, idegyültek mind a betegek és nyavalyások, hogy téged lássanak és tőled gyógyulást kérjenek. Jézus felállt a vacsoraasztaltól, megmosta kezét tiszta vízben és kiment a pitvarba a betegek közé. Rimánkodó karok reszkettek feléje, rimánkodó szavak csókolták körül. Reménykedő, fájdalmas szemek tapadtak reá. A földön szörnyű görcsökben fetrengett egy gyermek. Látni lehetett egy bénát, aki mankóra támaszkodva csoszogott és négy erős fiú cipelt egy halalravált öregembert, akin már csak csont és bőr volt. És akkor Tézus lehajolt a földön íetrengőhöz. Megsimogatta annak homlokát és suttogott hozzája. Rángatózása csendem sebb lett, a láb rúgásai egyre ritkábbak, a kéz, melyet Jézus keze lefogott, csendesen megpihent a porban, a fej nem kocódott már oda a küszöb kövéhez és a szem, melynek lehunyt pillái alól a fájdalom könnyei szivárogtak, csendesen, békésen kinyílt és csodálkozva nézett körül... Jött akkor az anya, aki hozta görcsökben fetrengő gyermekét. Jött és leborulván a földre, megcsókolta a gyógyító Mester lábát, saruszijját, köntöse szegélyét. És előhozták négyen az összeaszott aggot, aki már járni nem tudott. Előhozták és Jézus megtapogatta kezét, lábát és elküldte őket, hogy vigyék haza. Mire virradni -fog, a beteg meggyógyul. Gyógyított és vigasztalt és segített és rivalgással, hálálkodó zúgással, hírét, nevét magasztalva futott széjjel a városban a sokaság. Másnap kora reggel, még alig virradt, elhagyta nyugvó helyét és a puszta hegyre ment, ahol mély áhítatba merülve imádkozott. Amidőn társai felébredtek és a nyoszolyát üresen lelték, keresni mentek őt és megtalálták a magános sziklán, imába merülve. — Mindenki téged keres, — szóltak hozzá. És akkor igy szólt ő : — Menjünk a szomszédos falvakba és városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem. Elindult nyomban a tanítványaival, a négy halászokkal, akik közül kettő-kettő testvér volt. Nyomában sokaság tódult, mely nem hagyta el, körülvette, dédelgette és nem bocsájtotta el. Egyre nőtt ez a sokaság, hirdetvén és magasztalván nevét. Prédikált a falvakban, gyógyította a beteget, leült a szegények pitvarába. Elébe hoztak egy bélpoklost. Szörnyű sebek bontották testét, szeme bedagadt már sebes arcába, kezeit emelni sem bírta. Hozzája nyúlt, akit érinteni irtózott mindenki és igy szólt: —- Akarom, tisztulj meg! És a sebek gyógyulni kezdtek, az ember járni kezdett; a poklosság eltávozott belőle. És ekkor fülébe súgott Jézus: — Menj és vigyázz, senkinek se szólj! Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak és áldozd fel tisztulásodnak, amit Mózes rendelt. Amaz pedig elment és kezdte beszélni és hirdetni a dolgot. Jézus már nem mehetett a városba, mert hozzá tódult a nép. Puszta helyen, a városon kívül tartózkodott. De hire terjedt és tódult a városból és falvagból feléje a sokaság. .. . Fehér házacska előtt ült utszéli kövön és tanitott. Mindenféle szegény emberek vették körül. Ott voltak, hogy tanuljanak és ott voltak, hogy leselkedjenek. Hogy bizonyítékot gyűjtsenek és majdan elveszítsék őt. Tanulni jöttek és kémkedni. Több férfi hozott összetákolt hordágyon egy inaszakadt embert, akit a tömegen át igyekeztek elébe vinni, hogy meggyógyítsa. De a sokaság morogva taszitgatta őket és nem engedték a közelébe. A férfiak ekkor felmásztak a beteggel annak a háznak a tetejébe, mely előtt Jézus ült és a padláson át kötelekkel pocsátották le a középre az inaszakadt beteget Jézus elé. Jézus hol a betegre, hol a kísérőire tekintett, akik annyira hittek benne, hogy igy erőszakoskodtak, hogy a háztetőn át hozták eléjie a beteget. És szólt akkor: — Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid! Szájról-szájra járt a suttogás. — Megbocsátattak . . . bűnei... Éliás, az Írástudó, szomszédja fülébe súgta: — Kicsoda ez, hogy ilyen káromlást beszél? Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint az Isten? Elnémult, torkán akadt a szó. Átható tekintet pihent suttogó ajkán. Jézus ismerte a gondolatokat és meghallotta a sarkokban bujdokló szót. így beszélt: — Mit gondoltok sziveitekben; mi könnyebb: azt mondani : megbocsáttattak neked bűneid — vagy azt mondani: Kelj fel és járjál! Hogy pedig megtudjátok, hogy az Ember Fiának hatalma vagyon a földön a bűnök megbocsátására, ime. . . És az inaszakadthoz szólott erős, parancsoló hangon: — Mondom néked: kelj fel, vedd ágyadat és menj házadba! Nagy csöndesség lett. Minden szem az inaszakadtra tapadt, aki az ut porában, alacsony hordágyon hevert tehetetlenül és némán. Jézus ismételte a szót: — Kelj fel és járj! Vidd ágyadat, térj meg házdaba! A tömegen fojtott kiáltás reszketett át. Az inaszakadt minden tagjaban remegni kezdett, mintha a nyavalya törné. Először két karja kezdett kalimpálni, mérvén, tétován, bizonytalanul, mint két idegen, élettelen tárgy, melyhez semmi köze. Azután a lábai mozdultak meg fektében, visz- sza a isszahullva a hordágyra, majd a derekát akarta emelgetni. Visszadült, verejtékezve, nyakán dagadozó erekkel nyomorúságos fekvőhelyén. De a kéz lassan engedelmeskedni kezdett neki. Megfogta hordágya szélét, megmarkolta; azután kínosan, gyötrődve, nagy nyögéssel felült. És ülve is maradt. A nép ájult csendben figyelte. A farizeusok és törvénytudók ámulva nézték. Jézus nem szólt többé. A beteg ballába most lecsúszott a hordágyról. Gyötrődve és tapogatózva kereste a földet. Azután a jobblába. Erőlködve megfeszült a teste, megtámaszkodott a két keze. És egy szörnyű, kűzködő, erőlködő hang szakadt ki a melléből, mintha nem is az ő hangja volna, hanem az egész népé. ... És imbolyogva, dülöngve talpra állott. És kezébe tartotta ágyát. , senkire sem nézve, se jobbra, se balra, megindult az uccán háza felé. , A n^P örjöngő ijedelemmel és viharzó zúgással borult arcára. — Csoda . . . csoda . , . És dicsőítettek Istent. — Dicsőség az Örökkévalónak. . . Dicsőség De a szivük tele volt félelemmel. Suttogtak, szájról-szájra szállt a szó, halkan, bujdokolva : — Csodát láttunk ma . . . De ott lapultak hátul a farizeusok és írástudók is, akik Ga- lileának és Judeának minden falvaiból jöttek nagy hírére. ADAKOZOTT MÁR EZ ÉVBEN AZ ÁRVAHÁZRA? t
