Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-01-03 / 1. szám
“Az ég ti a föld elmúlnak, de az beszédeim semmikében el nem múlnak” Máté 24:35. Entered as Second Class Matter at the Post Office at Akron, Ohio, on 15th September, 1936. REFORMÁTUSOK LAPJA VOL. XXXVIII. ÉVFOLYAM AKRON, OHIO, JANUAR 3, 1937 No. 1 SZAM BOLDOG ÚJÉVET! Egy holland tudós élő lepkéket, bogarakat és hernyókat vitt magával Dél- Amerikába, hogy színeik megváltoztatásával kísérletezzen. A hideg, ködös hollandi légkörből áttelepítette őket tropikusan meleg, gazdagon fűszeres levegőbe. A barátságosabb környezetben a férgek, melyek Hollandiában csák mászni tudtak, megnövekedve nagyságukban és megélénkülve színeikben használatba vették szárnyaikat is és a tropikus nap meleg sugárzásában vidáman röpködtek. Sok keresztyénnek olyan tehetetlen, olyan gyü- mölcstelen a vallásos élete. Ha az önzésnek és a világ szeretetének folytogató légköréből az uj-évben kijönne az isteni szeretet és bizalom meleg világába, csodás változáson és lelki növekedésen általmenve hasznosabban és boldogabban élhetne. — Oly sok közönnyel, hidegséggel, oly sokszor pénz-zavarokkal kell megküzdenie a Reformátusok Lapjának. Barátságosabb környezetbe kellene általvinni az Ur 1937- ik esztendejében. Segítő szeretet, sok előfizető, sok lapterjesztő, sok munkatárs szebbé, nagyobbá, magasabbra szárnyaiévá, áldásosabbá tehetné. Bemáth L. Árpád. Magyar sorsérzések Irta: Ravasz László AZ UR VAGYON VELÜNK! Bevonult az újév Könnyű lebbenéssel; Vájjon mit hoz reánk? — Kérdjük kétkedéssel. Talán, mint májusban Fa telve virággal: Úgy lesz telve szivünk Kedvvel, vidámsággal? Talán gyászkoszorut Rakunk egy sirdombra; S tavaszi napfényben Szivünk a gyászt hordja? Ez a földi élet Csak kockának látszik; A sors az emberrel Kénye szerint játszik? Nem, nem!... Bár hányja hab Az éjben csónakunk; Őrt áll a kormányos, S mi nem csalódhatunk! Nézd, fent a csillagok Az ég tág sátorán, Mily bizton járnak ott Az Ur keze nyomán! Azért a« uj évbe Vidáman léphetünk: Egy napról a másra Az Ur vagyon velünk! Bemáth Lajos Minden népnek van véleménye önmagáról, eredetéről, rendeltetéséről, sorsáról. Ezt a véleményét először mítoszban fejezi ki, azután mondában, végül történetben és mindig jósigékben. Lehetet len is a népeknek megszabadulnak ön maguktól, mert az öntudatosodás mértéke szerint lesz úrrá fölöttük az a benyomás, amelyet önmagukra tesznek. Ha azt a benyomást, amit egy nép önmagára tesz, állandó és jellegzetes érzés kiséri, sorsérzésekkel van dolgunk. A magyar sorsérzésre jellemző a halál gondolatának állandó közelléte. Legmegrendi- tőbb módon abban a költeményben jutott kifejezésre, amely ezelőtt száz évvel született1! “Népek hazája, nagy világ, hozzád bátran kiált: Egy ezredévi szenvedés kér éltet, vagy halált.” Halál-szomszéd szerint igazodik kedvünk jó ezer év óta. A Himnuszt vagy a Szózatot nem énekelheti sem angol, sem francia, sem az északamerikai Egyesült Államok népe, mert ajkukon szenvelgéssé, beteges képzelődéssé válnék az élet-halál kockázata. Viszont az egész magyar történelemben nincs egyetlen egy időszak sem, amikor ne lett volna meg ennek a gondolatnak alkalomszeriisége. Ennek a magyar sorsérzésnek az az oka, hogy ez a nép kezdettől fogva mindig létében volt fenyegetve s mindennap a lét s nemlét kérdése előtt állott. Ez az érzés nem verhet tanyát az angol lélekben. Hacsak szét nem hull az egész müveit emberiség és a színesek lázadása porba nem dönti a fehér faj uralmát : az angol világbirodalom politikai befolyása, gazdasági súlya változhatik ugyan, szállhat, vagy emelkedhetik, de maga a nemzet létében nincs fenyegetve. Németország éppen az utóbbi húsz esztendő alatt egész történelmének alighanem legnehezebb idejét szenvedte át, de mindenki tudja, hogy a német nemzetet Európából kiirtani nem lehet s amikor német nem lesz, népi lesz Európa sem. Ha egészen kis nemzeteket nézünk, azt kell mondanunk, hogy az ő életüket sem árnyékolja be az egzisztenciális fenyegette- tés gondolata. Változhatik az államkormány, jólétük csökkenhet, vagy fokozódhatni, életbeléptethetnek más termelési módot, lehetnek hitetlenek vagy hívők, le Skandiná' i i nem fenyegeti az, hogy angollá, németté vagy orosszá váljék. Nem úgy minálunk. Nálunk maga a honfoglalás a nemzetnek egy életmentét aktusa volt. A vezérek korában a portyá- zó hadjáratok létében fenyegették a fiatal nemzetet. Kelet és Nyugat feszültsége a Középkori Magyarországot a halálos kockázatok népévé tette, akár ha a német császárral, akár ha a tatárokkal kellett megküzdenie. Mohács óta éppen két részre esik az ország s két birkózó világbirodalom osztozkodik rajta. Maga pedig arra vállalkozik, hogy a római császár és a szultán ide-oda tépő keze között megőrzi nemzeti léte épségét és folytonosságát. Mai világhelyzete sem más a szláv és germán mérkőzés ütközőpontján, a kommunizmus és nemzeti szocialista világnézeti harcában. Tehát a magyar nemzet történetében sohasem az volt a kérdés, hogy mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk, hol épitsiink házat, mikor írjunk könyvet és milyen dalt énekeljünk, hanem az, hogy éljünk-e, vagy nem? A mindennapi kérdések között a lét és nem lét kérdése húzódott meg, mert olyanok voltunk, mint 'akik tiizokádók oldalára vagy hózuhata- gok útjában épitik házukat. Magyarnak lenni tragikai vállalkozás volt mindig és ma is az, amellyel a halál kockázata jár. És mégis élünk és vagyunk. Tehát azt a tényt, hogy élünk és vagyunk, örökletes sorsérzéseknek kell kisérnie. Abban, hogy a magyar él, van valami titokzatos, csodálatos elem. Ezt Petőfi látta meg és fejezte ki, amikor igy kiáltott föl: “Isten csodája, hogy még áll hazánk !” Ez a magyar történelemnek ész- szeriitlensége, amelyet még nem magyarázott meg soha senki. Nem is lehet ezen másképen eligazodni, csak vallásos érzéssel: fölismerésével annak, hogy létünk bizonyíték a Gondviselés ténye és / csodája mellett. Nincs nemzet, amelyik annyiszor nyerte volna, ingyen kegyelemből léte ajándékát, mint a magyar. S éppen ez a valjásos szemlélet fogadja el a lét nagy tényét ígéret és zálog gyanánt arra, hogy ez a nemzet holnap is élni fog. Ebből következik a magyar népiélekre, hogy jellemző sorsérzése a komolyság. A kedélyes és könnyelmű tengés-len- gés, a koldusok és bohémek magátólérte- tődő gondtalansága hiányzik a magyar- (Folytatás a 4-ik oldalon)
