Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-03-14 / 10. szám
'-----------------------------------------------N Entered as Second Class Matter on the 25th of March, 1933, at the Post Office at Pittsburgh, Pa. under the Act of March 3rd, 1879. V----------------------------------------------REFORMÁTUSOK r----------------------------------------------------------------------------------------------S Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized April 25, 1933. LAPJA Vol. XXXVII. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. MARCH 14, 1936. No. 10. SZÁM. “EZ AZ ÉN TESTEM.. I. Kor. 11:24. Az úrvacsoráról a legtöbb keresztyén egyház azt tanitja, hogy abban a hívők Krisztusnak valóságos testével és vérével egyesülnek. Ebben megegyezik úgy a római-katholikus, mint az ágostai hitvallású evangélikus és a mi református keresztyén egyházunk tanítása. De ha arról van szó, hogy hogyan egyesülnek a hivők Krisztus valóságos testével és vérével, akkor a három egyház tanítása eltér egymástól. Közelebbről a<r- ról van szó, hogy hogyan kell magyarázni Jézus szavait: “Ez az én testem.” A református egyháznak az úrvacsoráról szóló tanítását a Heidelbergi Káténak különösen 75—80 kérdései adják elő. Aki ezeket a kérdéseket figyelmesen átolvassa, meg fogja látni, hogy milyen téves felfogás az, amit nemcsak katholikusoktól és evangélikusoktól, hanem sokszor reformátusoktól is lehet hallani, hogy a reformátusoknál az úrvacsorát csak a Krisztus emlékezetére tartják- Igaz, hogy Zwingli ezt tanitotta, de Kálvin és a Heidelbergi Káté azt tanítják, hogy az úrvacsorában Krisztus a hívőket “a maga megtöretett testével és kiontott vérével... táplálja az örök életre.” (Káté 75 kérdés.) A Káténak urvacsoratanáról Felke az ő magyarázatában pompás szemléltető példát közöl a következőképpen: Hogy az Igét világossá tegyük, legjobb ha a papir pénzt vesszük példának. A száz márkás bankjegyről azt mondják: ez száz márkaRóma ezt mondja: ‘Ez száz márkává átváltoztatott (átlényegült).” Nem úgy van, a papir papir és az is marad és mégis valóságos száz márka. Luther ezt mondja: “A papírban, a fölött vagy az alatt száz márka van.” Nem úgy van; a papírban, a fölött vagy az alatt nincsen száz márka, a papir paKözelebb az édes anyához Ellenfeleink, mihelyt elolvasták azt a tervezetet, amely az Evangelical and Reformed Church alkotmányára vonatkozik s amelyben az van tervbe véve, hogy a magyar református gyülekezetek egyedül a földrajzi fekvés szerint osztassanak be az uj egyházi szervezetben: azonnal arról Írtak, hogy mi most már még távolabb vagyunk az édes anyától, mint eddig voltunk. Igaz, hogy eddig se voltunk távol annyira, mint ellenfeleink képzelték, mert a mi összeköttetéseink a Reformed Church-el semmi egyébb, mint beteljesítése az édes anya akaratának. A Reformed Church-höz tartozó gyülekezetek azért vannak ott ahol vannak, mert ez volt az édes anyának az akarata. Kétségtelen dolog, hogy a két egyháznak az egyesítése válságos helyzet elő állította azokat az egyházakat, amelyek a Reformed Church-höz tartoznak. De a válságos helyzetben is éppen az édes anya akaratának a betöltése által van egy jog alap, amelyen állva végre lehet hajtani azt a tervünket, hogy ne távolabb, hanem közelebb menjünk az édes anyához. Hogy ezt a tervet meglehessen valósítani, arra az első lépést az a gyűlés tette meg, amelyet Dr. Charles Schaeffer március 5-ére hivott össze Pittsburghba. Ezen a gyűlésen Dr. Schaef- feren és Dr. Lampen kivül a következő lelkészek vettek részt: Dr. Tóth Sándor, Dr. Újlaki Ferenc, id. Kalassay Sándor, Borsos István, Ludman Sándor, Péter Antal, Tóth Mihály, Dienes Barna, Balogh István, Kovács Andor, Fekete András, Bogár Károly, Bodor Dániel, Tóth Tibor, Daróczy Mátyás, Rácz Győző, Bacsó Béla, Varga Lajos, Bernáth Árpád, Hunyady László, Kecskeméthy József, Böszörményi István, Szeghy János, Laky Zsigmond, Egry László, Szabó Antal. A gyűlés természetesen istentisztelettel kezdődött, amelyet Dr. Újlaki Ferenc végzett. Az istentisztelet végeztével Dienes Barna választatott meg gyülésvezető elnöknek, Kovács Andor pedig a gyűlés jegyzőjének. Az első kérdés, amely felett dönteni kellett, hogy megtartsuk-e a Reformed Church keretében való egységünket. Mintha a Lélek erejét érezte volna meg a gyűlésnek minden tagja, mondotta ki teljes egyetértéssel és egyhangú lelkesedéssel azt, hogy mi a mi egységünkt minden áldozatra készen óhajtjuk fenntartani és azt minden körülmények között fel is fogjuk tartani. A második kérdés az volt, hogy miként lehet ezt a célt megvalósítanunk ? Kétségtelen, hogy a tiffini egyezményben olyan jog alapunk van, amelyet az egyesült egyháznak is tiszteletben kell tartania- A legnagyobb örömmel állapítjuk meg, hogy abban a feltevésünkben, hogy Dr. Schaeffer minden lehetőt meg tesz a magyar gyülekezetek érdekében, nem csalódtunk s igy hosszas és alapos tanácskozás után azt a határozatot hoztuk, hogy a négy magyar egyházmegye a legközelebbi, tavaszi gyűlésén határozza el, hogy arra fogja kérni az alkotmánykészitő bizottságot, hogy tegye be az alkotmány tervezetbe azt a javaslatot, hogy a magyar gyülekezetek egy magyar egyházkerületbe tömörülhessenek s határozza el minden egyházmegye, hogy felir a General Synod- hoz s azt kérelmezi, hogy a tiffini egyezmény alapján a magyar egyházkerület tarthassa meg azokat a kiváltságokat, szokásokat, amelyeket ennek az egyezménynek az alapján eddig is élvezett úgy a hittani, mint a szervezett tekintetébn. Tehát közelebb mentünk az édes anyához. Milyen legyen a református temetés és milyen legyen a református sir ? Irta: Varga Sándor lugi lelkész Először is: a lehető legegyszerűbb. Kerüljünk minden pompát, fényűzést és felesleges kiadást. Szépen gondozott, tiszta, élő virággal és egyszerű fejfával ellátott sir: az igazi református sir- Másodszor: ha valamely kedves halottunknak emléket akarunk állítani, akkor az olyan legyen, amelyet az idők viszontagságai soha meg nem emészthet és általa ezrek és ezrek megemlékeznek róla. Hogyan lehetséges ez? Az alábbi példákhoz hasonlóan. A “Kiáltó Szó” cimü erdélyi református lap legújabb számából vettük a következő hirt: “A halottkultusz beteges és egészségtelen tulhajtásait mindig keményen elitélte a református keresztyénség. Azokban a korszakokban, amikor az Evangélium igazán hóditó erejű volt a magyar ref. anyaszent- egyházban, a nagy halottak emlékét nem díszes sirkövek, hanem iskolák, szeretetházak hirdették mindennél ékesebben. És ezt az igazán krisztusi szokást átvették a szerényebb anyagi viszonyok között élő polgárok is. Volt idő, mikor alig írtak végrendeletet, amelyben ne történt volna megemlékezés és hagyományozás a végrendelkező egyházának, kedvenc . iskolájának, vagy más szeretetintézménynek. A magyarországi szeretetszövet- ség ezt a kegyes szokást eleveníti fel emlék-ágyakkal. Aki egy halottjának emlékét meg akarja őrizni, ne sirkövet és hervadó koszorút vegyen, hanem tegyen egy emlék-alapitványt a Szere- tetszövetség valamelyik árvaházában. Az ágyon kis réztábla jelzi, hogy az alapítvány kinek az emlékére tétetett. Ez az uj szokás máris szép sikereket tud felmutatni.” (Folytatása a 6-ik oldalon.) (Folytatása a 3-ik oldalon.) (Folytatása a 6-ik oldalon.)
