Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-12-22 / 47. szám
Entered » Second Class Matter at the Post Office at Akron, Ohio, on 15th September, 1986. ? vp. anmoDn REFORMÁTUSOK TAPJA VOL. XXXVII. ÉVFOLYAM AKRON, OHIO, DECEMBER 22 No. 47 SZÁM Három karácsonyi üzenet A Mammonnak. — A Marsnak. — És a Megtartóról. Irta: Takaró Géza Van egy kép, amely előtt egyszer minden évben milliók szoktak megállani. Nem valami hires képtár néma termében van felfügesztve, egyetlen példányban, hanem megszámlálhatlan otthonban az egész világon. Ott a hajókon, lövészárkokban, idegen világba vetödöttek magános szobájában. Van már három sziget is, amelyet e képről neveztek el a geográfusok. Egy este minden esztendőben belefeledkezünk ennek a képnek bámulatába. Mindig ugyanaz, mégis mindig uj. Eleven kép. És ele- venitő. Középen egy zöld fa kivilágitva. Üde illatától megmámorosodott gyermekek. Arcuk sugárzik a boldogságtól. Tapsolnak. Ugrándoznak, mint a szöcskék. A váratlan meglepetések zuhatagában szinte fuldokolnak. Minden évben van legalább egy nap, amelyen mindenki jobb akar lenni. Még a fukar is kinyitja markát, a hatalmas is jobban érzi magát, ha egy kicsit leszállhat. Ezen a napon mindenkinek, a legkoldusabbnak is jobb dolga van. Magyar példaszóvá lett. Lesz még nekem karácsonyom! Ezen a napon az elsülyedt is fölemeli fejét tisztaság utáni vágyában, mint a korhadást takaró fekete ősiszapból a liliom. Szinte az az érzésünk, hogy a jóslat beteljesedett. “Az egész népnek ö- röme lészen.” Jaj, hogy csak egy napig tart! Naptárunk ugyan az egész utolsó hónapot karácsonyhavának nevezi s a készülődés titkolózó izgalma hetekkel megelőzi az ünnepet, de másnap már semmi más nem emlékeztet rá, mint a rakott asztal unottan érintett ételmaradékai, papírkosárba került üdvözlő kártyák, elromlott játékok és kisepert karácsonyfadíszek. Nincsé igazuk a cinikusoknak, akik az egészet mesterségesen csinált illúziónak, múló “szent bódulatnak” tartják? Aminthogy az is, azok számára, akik csak a szemnek, csak a szájnak akarnak kedveskedni és nem úgy tesznek, mint Mária, aki “szivében forgatja vala” a dolgokat. Keveset értett belőlük, azokból, amelyek vele és körülötte történtek, de elgondolkozva zárta azokat szivébe. Csodás korall-szirtek között haladt élet-hajója, lebocsátotta hát újra meg újra hivő sejtelmeinek mérő-onját. Nekünk pedig már át kell tekintenünk az egész panorámán, attól, hogy gondos kezek bepólyálták, addig, ami- kat elhagyják a Bárányért, aki elveszi e világ bűneit. Égi heroldok az ő szegényes, kor letépik róla minden ruháját, sőt egészen dicsőségbe öltözéséig. Forgassuk szivünkben a különös történetet, amelyben farkasokkal is bátran viaskodó pásztorok megfélemlenek, báránykái- mezőn tanyázó életüket tüntették ki legelőször a híradással, hogy megjött a király a szétszórt emberiség pásztorolására. Mily titokzatos mély forrás lehet az, amelyből annyi millió lélek merített azóta csodás élményeket, amely úgy megtermékenyítette a képzeletet, olyan dús vegetációját varázsolta elő nem csak vadvirágos legendáknak, anthológiáknak. hanem a géniusz örökbecsű alkotásainak i ! Ez adta a világnak a “Venite adoremus”-t, amely behallatszik hozzám e világváros utcáiról, ötvenféle népfaj gyermekeinek ajkairól. Ez adta a “Stille Nacht, Heilige Nacht”-ot, ameb-et fúvós kvartettek járják a várost hetenken ál, mígnem az ünnep napján katedrálisok szent csöndjébe orgonák zengik bele. Ez adta Correggio “Notte”-ját, az éjszakák éjszakáját, sötét árnyaival, gyermekarc égi fényével, édesanya átszellemült eksztázisával. Egy “Venite adoremus” szemek elé tárva. Csodálatos forr rás, amely katakombákon, kolostorok színes misszáléin és antifóniáin keresztül vágott magának rejtett utat, medret, hogy aztán napvilágra jöjjön egy Giottonak, Pisanonak, Peruginonak, vagy egy Rafáelnek az alkotásaiban. De ebből a forrásból nemcsak szépség, hanem erő is meríthető. S ez az, amire ma főként szükség van. Három angyali üzenetről szólnak a karácsonyi történetek. Hármas harsonaszó az első századtól a huszadiknak. I. Az overture a Mám triónak szól. Nagybetűvel Írjuk ezt az arameus szót, a- mely eredetileg pénzt, nyereséget, vagyont jelent, — mert istenné lett korunkban. Azt szokták mondani, hogy Amerikába minden magyar ezért jött, hogy pénzt csináljon. Nem hiszem. De itt mindenkit elérhet ez a kisértés. Mikor az első amerikai rézkrajcárt kezébe veszi, meglepődve veszi észre a feliratot, a pionírok szelleme suhan el mellette. “In God we trust.” Ezt találja az ezüst dime-on is. A negyed dollároson is. “Istenben bízunk.” De a kisértés nagy. És az én magyarom, akit éveken át hiába hívogattam az Istentiszteletre, mert hogy messze lakik, “öt krajcár oda, öt visz- sza, meg persely is öt,”—egy reggel feldúlt arccal nyit be hozzám: “Tessék rajtam segíteni, huszévi fáradtságos keresményemet elvesztettem a tőzsdén, “A munkaadó pénzéhsége átragadt a mun(Folytatás a 3-ik oldalon)
