Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)

1936-11-20 / 42. szám

2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA HÁLAADÁS NAPJA felé közeledünk. Számbavessziik azokat az áldásokat, melyeket Istentől nyertünk. Most kell megérez- nünk és meglátnunk, hogy hosszú tűrő szeretettel gondol ránk, vezeti életünket a mi Istenünk. Most kell megéreznünk, hogy mint egykor a kaperna- umi ház elé összegyűlt emberek között végigjárt Jézus, gyógyítva, vigasztalva, felemelve, úgy jött hozzánk, amerikai magyar református gyermekei­hez, életünk két nagy kincse, az Egyház és az Egye­sület által. E két csatornán át árad életünkbe a hit és testvérszeretet felemelő, vigasztaló, gyógyitó ál­dása. __ Hálaadás napja előtt érezzük és lássuk meg, hogy jó az Ur! Boldog ember az, aki bízik Ő benne! Mutassuk meg hálánkat azzal, hogy becsüljük meg hozzánk lenyúlt segítő kezét. Éljünk azzal. Hála­adás napja előtt szól az Ur: “Jer, élj az egyházban és egyesületben! Jót tesz az veled! Gyermekeid, hited, az egész emberiség jövőjéért: jöjj és azzal amit Isten adott, tedd alkalmasabb eszközzé a hit és emberszeretet két forrását. Neked szükséged van ezekre. Az Egyháznak és Egyesületnek sziiksé1' ge van reád. A közös jóért Isten nevében előre! Dr. U. F. THANKSGIVING I assume that ^a]l of you are familiar with the his­tory of the American holi­day, Thanksgiving Day. Nevertheless, to refresh your memory a little may I point out that this holiday has been annually observed eversince President Lincoln issued a national proclama­tion for a day of thanks­giving in 1863. This was, and is, in keeping with the spirit and tradition of the Christian people. To many people, how'* ever, Thanksgiving Day means only two things, namely, a big turkey dinner and a chance to see the best football game of the season. Now, wbat 1 would like to know is, what have gorging a roasted turkey and wit­nessing a flashy football game to do with Thanks­giving? I anree, quite read­ily, that both of these are all right in their places. I like to gobble good turkey meat too, and there is no one who can enjoy a foot­ball game more than I, but — and this is my poignant point — have we not re­duced Thanksgiving Day to merely turkey and footbal? The act or at least the attitude of Thanksgiving is as old as rational man. 1 am convinced that man when reached the stage where his thinking appara­tus functioned consistently so that he could reflect and think logically, folded his hands and lifted them up­wards in a gesture of grati­tude. In the 4th chapter of the book of Genesis we find a record of one of the earliest thanksgiving services. I am referring to the historical thanW-offering of Cain and Abel. To be sure, it was crude and primitive, but the idea was there. One was a sincere effort to render thanks to God for His care and beneficence, the other was fust a show put on by Cain to advertise his sup­posed goodness in the most hypocritical manner possible. And men have been following the example of not only Abel, but also of Cain down through the ages! You may ask saucily, what is there to be thankful for? Well, wealth isn’t the ONLY thing for which one can be thankful. Health, for example, is a far more valuable possession. Visit the sick in your nearest hospital if you don’t believe me. Once upon a time there lived a very poor woman. A stranger called on her one day and to his amazement found her singing and ex­ceedingly happy. The visi­tor, looking at the shabby walls, asked her. “What have you to be thankful for?” The smiling old lady lifted up her band and pointed at the ceiling above replied. “For the sunshine coming through those cracks.” The most acceptable form of thanksgiving is thankful living. I hope you shall re­member this through the years. To me one of the lowest of persons is the ungrateful. unthankful individual. My calling does not permit me to use stronger words. One day Christ cleansed ten lepers. Only ONE came back to thank him. Imagine that!-Christ himself did not crave for their gratitude, but it would have done a tremendous amount of good for THEIR souls if they had come back to express their appreciation. It seems that those lepers lacked re- verance for gift and Giver alike. If you are decent and honest and well thought of in your community or in circles of your friends, where do you think you ac quied those fine traits? In the home and in the Sunday School, of course! The in­fluence of your Christian home and the training you received in your Sunday School have left their last­ing impressions upon your soul. Are you thankful to your parents? How do you show your gratitude and ap­preciation to the church, now that you are grown up? Rev. F. Nagy VAN-E HITED? Egy pogány százados kéri Jézus segítségét, de mikor az Ur megindul, hogy meggyógyítsa a beteg szol­gát, a százados ezt üzeni: Nem vagyok méltó, hogy házamba jöjj, de szólj egy szót és meggyógyul az én szolgám. És amikor a hit­nek, a benne való feltétlen bizalomnak azt a csodálatos megnyilvánulását meghall­ja, örvendezve igy szól a Mester: “Bizony mondom néktek, még Izráelben sem találtam ilyen hitet.” Egy pogány asszony jön Jézushoz és kéri leánya meggyógyitását. De ő ke­ményen megpróbálja: hosz- szu ideig szóba sem áll ve­le, majd súlyos szavakkal viszautasitja. Az asszony a- zonban nem tágít, minden bizalma és reménysége csak az Ur és az Ő ereje. “Úgy van, — feleli Jézus kemény szavaira — de hiszen az ebek is esznek a mo’-zsalé- kokból, amik az ő uroknak asztaláról aláhullanak.” — És ekkor csodálkozó öröm­mel válaszol az Üdvözítő: “Oh asszony, nagy a te hi­ted. Legyen neked a te a- karod szerint!” Viszont amikor a viha­ros tengeren kétségbeesve riasztják fel tanitványai áll­mából fájdalmasan teszi fel a kérdést: “Miért vagytok ily félénkek? Hofry van, hogv nincs hitetek? Majd amikor megdicsőülése után értesül tanitványai tehetet­lenségéről, még nagyobb fájdalommal kiált fel: “Oh hitetlen és elfájult nemzet­ség! Vájjon meddig leszek veletek? Vájjon meddig szenvedlek titeket?” Hát neked, kedves olva­sóm, van-e hited? Egyregy válságos pillanatban, egy- egy komoly helyzetben mit mond rólad és neked Urad és Megváltód? * * Utóbbi időben egyre job­ban látom, hogy lelki éle­temnek alapvető baja, hogy nincs hitem, nincs feltétlen bizalmam az én Uramban, a Jézus Krisztusban. De vi­szont azt tanasztalom, hogy ő csodálatos szeretettel éb­resztheti, neveli, erősiti i a hitemet. Az elmúlt napok egyikén u~ éreztem, ho^v végkép elborult az ég felettem. Két lélek életében, akik nagyon közel állanak hozzám, — az e^dk testi, a másik lelki kapcsolatok révén — olyan szomorú tényeket észleltem, illetve olyan nyilatkozataik­ról értesültem, hogv különös képen nyilvánvalóvá lett előttem az Úrtól való mesz- sze eltávolodásuk. Pedig mennyit imádkoztam éret­tük! Mennyiszer tettem bi­zonyságot előttük! Aztán jöttek az anyagi gondok, a testi erőtlenség! És ne­kem másnap úrvacsorát kel­lett volna osztanom, a hit­ről kellett volna beszélnem, nekem, akinek magamnak sincs hite, aki magam is úgy éreztem, hogy hiábavaló az imádság, a bizonyságtétel, hogy vannak olyan helvzer tek és bajok, melyekben nem tud segíteni még az Ur Jézus Krisztus sem! De megszólalt a lelkemben egy szelíd hang: Vigyázz, ezek a sátán gondolatai. Elővet­tem hát a Bibliámat és a- mikor kinyitottam, három igére esett a tekintetem: “Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél: mert az Istennél minden lehetséges.’ — “Bízzál, kelj fel; ő hív tégedet.” — “Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegy­nek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe és szivében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörté­nik; meg lesz neki. amit mondott. (Márk 10, 27; 49, n, 23.) Higyi, ha nem is látsz! Mint nap az égen, Bus borulatban is veiled azUr! Köd, ha takarja. Majd áttör rajta S ontja sugarait rád pazarul. És másnap úrvacsorát ősz tottam és a hitről tettem bi­zonyságot. Lelkipásztor.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom