Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-01-04 / 1. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA I “MIKOR AZ ANGYALOK ELTÁVOZTAK...” Az angyalok megjelentek a bethlehemi mezőn, átadták az üze- X X netet, mennyei énekkel töltötték be az estét és a sziveket és azután X X eltávoztak. Mi történt akkor, amikor az angyalok eltávoztak? Elmentek, de ott maradt a szívben az üzenet, az isteni szeretet, X X hit, a felgyújtott tűz és bátran mentek a kijelölt utón. X X Máriának megjelent az angyal és ő ezt mondotta: “Én az Ur | Jj szolgálója vagyok, történjék velem a te beszéded szerint!” 8 Jézusnak megjelent a Gecsemáné kertben és Jézus igy imád- a X kozott: “Legyen meg a Te akaratod!” Felkelt és bátran ment. X X így történt mindig mindenkivel. Ezért küldötte az Ur az Ő v a angyalait, hogy erőt, biztatást, kitartást adjanak. Ezért küldi az ün- a X nepnapokat, a megdicsőülés hegyére ezért visz fel. X X Karácsony — óév — újév! Isten angyalai Isten üzenethozói. V a Felelevenítették lankadó lelkünket, lángra gyújtották szivünket, uj a X hittel, biztatással töltöttek el. Itt hagyják szivünkben annak bizo- X § nyosságát: velem van, szeret, törődik velem Istenem! Ő vezeti X g utamat, gondomat viseli! Azért keljünk fel és bátran félelem nélkül X mondjuk: íme jövök, hogy teljesítsem a Te akaratodat! Benned bi- X X zom, Rád hagyom utamat, mindenkor mindenben legyen meg a Te X g akaratod! Ebben a hitben várjupk boldog uj esztendőt! X Dr. Újlaki Ferenc X A VÁRVA - VÁRT REGGEL “Bárcsak reggel volna ..Mózes 5-ik könyve, 28:67. A KIRE ráborul az éjszaka, mindig várja a reggel fel- virradását. Aki pihenőre tér, azzal a tudattal teszi, hogy mire felfrissülve felkel, a sötétség is eltűnik. Aki álmatlanul hánnykolódik, annál türelmetlenebbül várja a reggelt, minél lassabban telnek az éjszaka órái. Ezek az órák a legszörnyiibbek annak, aki beteg, mert hiába takar el előle mindent a sötétség, az élet bajai mégis óriásira nőtt alakokban állanak elébe. Akinek gondjai vannak, ilyenkor kell a legkeservesebben viaskodnia velők. A gondok, bajok mintha sokszoros erőt nyernének a sötétségben, mintha igy is meg akarnák mutatni, hogy az ő elemök, — az éjszaka óráiban gyötrik legjobban az embert, akinek a szivében számtalanszor felszakad a sóhaj: “Bárcsak reggel volna...” Reggel ugyanis megváltozik minden. A sötétség futva menekül a világosság elől, a kisértő árnyak, óriásira nőtt lidércek eltűnnek, amit a homály kiforgatott az alakjából, reggel újra rendes mivoltában mutatkozik. Az éjszaka ijesztő valótlanságai, hamisításai után a reggel a valóságothozza, azt a valóságot, amely lehet küzdelmes és nehéz, de távolról sem olyan félelmetes és ijesztő, mint az éjszaka hazug árnyai mutatták. Nem csoda, ha az, aki gyötrődik az éjszakában s annak árnyait tehetetlenül próbálja elhessegetni magától, várva-várja a reggelt, amelyről tudja, hogy valamikor el kell következnie. A reggelt óhajtó fohász annak a bizonysága, hogy a lélek sohasem tud lemondani arról, hogy a jobbot remélje. Az éjszaka szenvedője senkinek el nem hiszi, hogy a reggel felvirra- dása elmarad s az a sötétség, amely ráborul, örökös lesz. Vergődik és szeftved, biztatja magát üres szavakkal, amelyekről önkénytelenül is érzi, hogy semmit sem érnek. Az az egy azonban bizonyos, hogy a reggel eljön s a világosság elől menekülni kell azoknak a gyötrelmeknek, amelyek a szivét marják. A sötétségben élő nemzetek sorsa is ilyen. A gyönyörű nappalok ragyogása után valamikor minden nemzet életében elkövetkezik a rettegett éjszaka s előjönnek a rémek, amelyek a nappali verőfényben csak valahol a messze távolban mertek leselkedni. A nappal hamar eltelik, de az éjszaka hosszú. Tiz- husz esztendő ebben az éjszakában hosszabb és nehezebb idő, mint száz, vagy kétszáz év a nappal derült nyugalmában. A percek órákká nőnek az éjszakában, az órák napokká, esztendőkké, évtizedekké dagadnak s még az ezeresztendős nemzet is hajlandó rá, hogy a gyötrelem rövid óráinak túlságos jelentőséget tulajdonítson s mindig türelmetlenebbül várja, követelje a reggel felvirradását. Kiváló emberek mondják, hogy egyetlen ember élete sem lehet igazán gazdag és áldott addig, amig a szenvedést meg nem ismerte. Ha Goethe azt mondja, hogy nem ismeri meg az égi hatalmakat soha az az ember, aki kenyerét nem sózta meg könnyeivel, — igazat mond. De Ugyanúgy, igaz az is, ha ugyanezt az ősi igazságot a nemzetek életére is alkalmazzuk. Egyetlen nemzet sem találja meg önmagát addig, amig lelke a szenvedések tüzében meg nem tisztul. Az éjszaka, a szenvedés, az önvizsgálat ideje és alkalma. Ha a sötétség eltorzítja a körülöttünk levő világot, csodálatosképen önmagunkat igazi mivoltunkban világítja meg. Hazudik afelől, ami körülvesz bennünket, megnöveli bajainkat, fájdalmainkat, — de önönmagunkról lehántja azt a leplet, amit a nappal biztató világosságában borítottunk magunkra. És a nappal eltakart hibák, gyarlóságok, bűnök úgy állnak elénk, amilyenek a valóságban. S ha óhajtjuk a reggelt, hogy a sötétben megnőtt félelmeink újra összezsugorodjanak, óhajtanunk kell azt is, hogy önmagunk megismert hibáit és gyarlóságait ne takar- gatással igyekezzünk elintézni. Az éjszakától s mindattól, amit jelent, nem kell túlságosan félni, mert sokszor az éjszaka világosabb lehet és több igazat mondhat, mint a nappal. És a reggel egész bizonyosan el fog jönni. Vasváry Ödön. LÁSSUNK MINDENT NAP ÉS VILLANYFÉNYBEN (Folytatás az 1-ső oldalról.) tak éhhalállal. De most ilyesmiről szó se lehet. A Népszövetség világnyo- mor-bizottsága jelentésének már a legelején azt olvassuk, hogy “az elmúlt gazdasági évben is a sülyedő gazdasági konjunktúra folytán barbár módon óriási élelmiszer tömegeket semmisitettek meg.” Ezekről az elpusztított élelmiszertömegekről évek óta olvasunk az amerikai napilapok hasábjain s mindenkor az az érzésünk támad ilyenkor, hogy a termőföld hozadékának, vagy ahogy nevezni szoktuk: az Isten áldásának a megsemmisítése lehetetlenség... És ime most egy komoly és szavahihető nemzetközi testületnek összefoglaló jelentésében igazi borzalmasságában látjuk mindazt, amit a lapokban héba-hóba olvasunk. Azt mondja a jelentés, hogy a megsemmisített élelmiszerkészleteknek egy egész kis hányada elegendő lett volna négy azaz négymillió ember életének megmentésére. Megsemmisítettek ugyanis 786 ezer vasúti kocsi rakomány gabonát, 145 ezer vasúti kocsi rizst, 271 ezer zsák kávét, 4 millió 964 ezer font cukrot, egy negyed millió tonna hús- (főként hal-) kon- zervet és közel másfél millió tonna friss húst, ideszámítva temérdek malacot és borjut főként az Egyesült Államokban. A gazdasági válság óta állandóan tart ez a rettenetes értékrombolás. Hogy a “fölös” készletek az árakat ne nyomják, esztendők óta semmisitik meg itt Észak- és Dél-Ameri- kában a húst, a kávét, a gabonát. Az elpusztított élelmiszermennyiség esztendők óta értékben immár milliárdokra rúg és ez alatt az idő alatt sokmillió ember pusztult éhen Kínában, Oroszországban és a föld különböző tájain, akiket az éhhaláltól egy kis nemzetközi jóakarattal könnyű szerrel meg lehetett volna menteni, mert hiszen rengeteg érték elpocsékolódott, semmivé vált. De beszélhetünk-e “nemzetközi Jó^ akarat”-ról, ha tudjuk azt is, hogy már a békekötés utáni esztendőkben mozdonyok fűtésére használták fel itt Amerikában az eladatlan búzát, Brazíliában pedig a felesleges kávékészleteket egyszerűen a tengerbe sülyesztették. . . * * * ÉVEK ÓTA folyik ez a pusztító munka és ha a számok nem olyan komoly, lelkiismeretes és megbízható tudósokból, nemzetgazdászokból és statisztikusokból álló testülettől származnának, mint a Nép- szövetség Világnyomor Bizottsága, hitelességüket még talán kétségbe is vonhatnánk. így megbízunk az adatok valóságában annál is inkább, mert hiszen “áru- és termés-feleslegről” folyton olvasunk ma is és bizonyára olvasunk majd holnap is... Közben pedig mégis milliók pusztulnak el éhen és lesznek öngyilkosok az éhhaláltól való félelmükben. . . — Tisztelettel kérdezzük: nem őrület ez?... Nem inter- nacionális, lelkiismeretelen gonoszság ez?. . . És nem azt bi- zonyitja-e ez, hogy még a múlt században kialakult gazdasági rend nem felel meg többé fel-
