Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)

1934-01-27 / 4. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA nr=—![=-• ■ ■ if=ir=nmnr=ii-----ir= •.......n—=iri i CSENDES ÓRÁK. □ □ írja: Tóth Mihály lelkész. Hl----rr-ir= ,i " , n=ir=innr=ii------in i-in HŰSÉG NYILATKOZAT. Máté 10:32-33. EL.ŐIMA. Meghajtjuk fejünket előtted, mindeneknek Atyja és kérjük a te segedelmedet, mert érezzük, hogy a te kegyelmed nélkül nagyon szegények vagyunk. Töltsd bé sziveinket szent lelked erejével, hogy találjuk meg bol­dogságunkat a Krisztus keresztjének árnyékában. Ámen. TANÍTÁS. Mikor az első keresztyének fölött kitört az üldöztetések vihara, a hivők kis cso­portja arra kérte Péter apostolt, hogy menekül­jön Rómából. Férfias önérzete és Mestere iránt való 'hűsége tiltakozott a gyáva megfutamodás ellen. De barátai kérve kérték, hogy hallgasson a jó tanácsra, mert mig az ő haláluk csak a nyáj csekély részének megsemmisülését jelentené, ad­dig Péter halálával pásztorát veszítené az egész nyáj. Az érv erősnek és megdönthetetlennek lát­szott. Péter éjnek idején kiszökött a városból és menekült a biztos halál elől. De alig hagyta el a várost az Appiái utón egy fehérbe öltözött alak­kal találkozott, fején tövis koronával, ki Péter­hez igy szólt: “Hová mégysz, ember?” Péter a Krisztusnak — mert ő jelent meg néki — hatá­rozott hangon felelt: “Megyek vissza Rómába, hogy helyetted megfeszittessem.” Péter nem lett volna Péter, ha másként csele­kedett volna. És mi sem vagyunk keresztyének, ha másként cselekszünk, ha soha sem állunk ké­szen arra, hogy bizonyságot tegyünk a Krisztus­ról, ha kell még életünk árán is. Péter bátran szembe nézett a halállal. Meghozta Mesteréért a legnagyobb áldozatot, mert nem szégyelte az evangyéliomot, nem szégyelte a Krisztust. A mi helyzetünk is hasonló a Péteréhez. Igaz ugyan, hogy ma már nem vagyunk kitéve olyan üldözte­téseknek. De ma is bátorság kell ahhoz, hogy va­laki vallást tegyen a Krisztusról. Apró tüszurá- sok, csipkedések, gúnyolódások lépten-nyomon érik a Krisztus követőit. Élük gyilkos. A seb, melyet ütnek, sokszor halálos. És óh hányán lép­nek emiatt az appiai útra! Hallják ők is a Krisz­tus szavát, de nem felelnek. Mennek tovább be a tagadás sötét éjszakájába. Miért? Mert szégyen­ük a Krisztust. Egy fiatal papnövendéket arra kértek egész váratlanul, hogy egy nagyobb gyülekezetben he­lyettesítené a lelkipásztort, aki hirtelen megbete­gedett. Nem volt ideje arra, hogy alaposan elké­szüljön, de azért habozás nélkül vállalta a felada­tot, hogy vallást tehessen a Krisztusról, mikor arra alkalom kínálkozik. A prédikáció bizony gyönge volt s az előadás még ennél is rosszabb. Meg is jegyezte valaki: “Szégyelhetné magát, tiszteletes uram, hiszen még prédikálni sem tud!” “Hát ami ezt illeti” — felelt a papnövendék — “magamat szégyellem is, de a Krisztust nem.” Nem tudjuk, hogy ebből a papnövendékből idő­vel milyen hitszónok lett. Egyet azonban tudunk: a Krisztus nem fogja őt megtagadni a mennyei Atya előtt. Büszkék lehetünk azok társaságára, akik a Krisztusról vallást tettek. Mert amikor ott látunk egy Pált, a legtevékenyebb apostolt; egy Origenest, a harmadik század legnagyobb egyházi íróját; egy Athanasiust, a negyedik szá­zad legkiválóbb theológusát; egy Augustinust, az ötödik század legmélyebben járó bölcsét; az­után pedig egy Newtont, egy Keplert, egy Fara- dayt, egy Kálvint s mindezek előtt és élén ott látjuk Izraelnek legbölcsebb dóktorát: Nikodé- must: ezek társaságában egy csepp okunk sincs •szégyenkezni. A legnagyobb elmék mindig ke­resték és megtalálták a Krisztust és vallást is tettek róla minden alkalommal. Óh menjünk ő hozzá! Ha nincs időnk nappal, menjünk este, mint Nikodémus. Maradjunk mellette mindhalálig, mint Péter. Tegyünk róla bizonyságot e tülekedő és marakodó világ előtt, mint Pál. De tegyük ezt nemcsak akkor, amikor jutalom jár érte, hanem akkor is, amikor éhezni, rongyoskodni és meg­halni kell érte! Mert ne feledjük el, hogy könnyű lakásunk falait bibliai idézetekkel teleaggatni. De ezeknek árnyékában tiszta sziwel élni már ne­héz. Pedig ez az igazi próbája az iránta való hű­ségűnknek. Könnyű az ő szolgálatában kiváló szerepet betölteni, de a hétköznapi zűrzavarban meghallani az ő szavát: “Kövess engem!” s ha­bozás nélkül engedelmeskedni: ez már igazi hű­ségnyilatkozat. Könnyű a templomban az első helyen ülni, de az élet csábitó örömei között meg­hallani Jézus szavát: “Jobban szeretsz-é engem, mint ezeket?” s erre kielégítő választ adni már nehéz, pedig ez az igazi vallástétel. Ez az igazi hűségnyilatkozat. Egy vallásos kereskedőt társa be akart vinni olyan vállalatba, amelyből rövid időn belől millió­kat szerezhettek volna, ha szemet huny a Krisz­tus tanításai előtt. És ő nem ment bele. Ezzel tett vallást a Krisztusról. Biznyára Krisztus is vallást tesz róla a mennyei Atya előtt. “Mert mit hasz­nál az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kánt vall.” Ámen. UTŐIMA. Ur Isten, ki a világot teremtetted, fenntar­tod és bölcsen igazgatod: ruházz fel minket a te minde­nekre elégséges kegyelmeddel, hogy erőt és bátorságot nyervén, a gúnyolódó és csipkedő világ előtt vallást te­hessünk a megfeszített Krisztusról. Ámen!

Next

/
Oldalképek
Tartalom