Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-03-31 / 13. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11 kál'kodó, látogató e helyen is fogadja egyházunk méltó köszönetét. Úgy a thomesteadi, mint a du- quesnei műkedvelőknek, valamint helyi szereplőinknek is hálás köszönetét mond egyházunk, hogy széppé és élvezetessé tették estéink prog- rammját. — Nagyheti előkészületeink alkalmával minden este volt és van istentisztelet. Nagypénteken reggel 10 órakor kezdődik az ünnepi isten- tisztelet, de ugyanaznap este 'fél 8-kor is lesz nagyheti istentisztelet. Duquesne, Pa. Egyházunk gondnokát, Kiss Lajost, választotta meg a Központi Egyházmegyénk rendes tavaszi gyűlése ez évre a pénztárnoki tisztségre. Szivesen gratulálunk e helyen s munkásságára Isten áldását kérjük. — Gyülekezetünk minden munkája, nőegylet, ifjúság, gyermek munka stb. a legszebb eredménnyel folyik. A legnagyobb probléma egy állandó gyülekezeti hajlék megteremtése. A növekedő buzgóság és áldozatkészség azonban, hisszük, ezt is megvalósítja rövidesen. — Márc. 25-én, az elmúlt vasárnap, nagyon kedves programmos összejövetelt tartott az egyház a Polish Hallban, amelyen a gyülekezet csaknem minden tagján kívül vendégek és barátok szép nagy csoportja vett részt. — A húsvéti ünnepi istentisztelet vasárnap reggel 8 órakor kezdődik. Kérjük híveink pontos jelenlétét. Youngstown, O. Figyelemre méltó gyakorlattal ünnepli a youngstowni gyülekezet husvét ünnepét. Az Urasztalát ugyanis nemcsak első napján, hanem másodnapján d. e. fél 11 órakor is megtérítik azok számára, akik első napján talán nem jöhettek el. Sok olyan család van, ahonnan egyszerűen nem jöhet el egyszerre annak minden tagja, mig ezzel a berendezkedéssel mindenkinek alkalma van arra, hogy a szentvendégségben részesülhessen. — Husvét első napján reggel fél 7 órakor a város C. E. egyesületei tartanak “Sunrise” áhítatot a Mull Creek Parkban, amelyen részt vesznek a mi ifjaink is. — Nagypénteken este fél 8 órakor lesz ünnepi Istentisztelet s utána vetített képeken mutatják be Krisztus életét és szenvedéseit. — Virágvasárnapja alkalmából számosán váltották meg az ilyenkor adni szokott virágot, hogy igy a cselekedet ékesítse Jézus diadalmi útját. — Az elmúlt vasárnap este a Sándorokat és Józsefeket ünnepelte á gyülekezet a teljesen megtelt iskolateremben. Az összejövetelhez különösen Barta Sándor járult bőséges adakozással. — Ünnep másodnapján este a Napsugár Egylet tart táncmulatságot. Alpha, N. J. A nagy buzgósággal munkálkodó gyülekezet kiterjeszti működési körét s további intézkedésig minden hó utolsó .vasárnapján d. u. 2 órakor Istentiszteletet tart Brainardson is. Átvesznek egy ottani, meglehetősen elhanyagolt állapotban levő templomot s azt teljesen rendbe hozzák. A szükséges munkát Bolla János, Para- jos István, Pordán Ferencz és Kocsis József vállalták magukra, s mihelyt készen lesznek vele, megfelelő ünnepségek keretében avatják föl, mint a Magyar Sión legújabb védvárát. A költségekre kollektálnak s az egyház pénztárából is hozzájárulnak ahhoz. Nagy örömmel s az alphai egyház iránti méltó elismeréssel jegyezzük föl ezt az örvendetes hirt. — Husvét ünnepén a rendes Istentiszteletek tartatnak meg: első napján d. e. Úrvacsora, este hálaadás, másodnapján d. e. ünnepet bezáró Istentisztelet. Akron, O. Március 22-én szeretettel ünnepelte a gyülekezet a lelkészt, születésnapja alkalmából. A Nőegylet által rendezett vacsorán Gacsályi Lajos gondnok, Ferenczy Lajosné Nőegyleti elnök, Mihály Jolánka ifj. alelnök mondtak üdvözlő beszédeket s adták át ajándékaikat. Rajtuk kívül Batiz Lajos, Kertész István, Torma András és mások mondottak köszöntőket, miket a lelkész meghatott szavakban fogadott, felolvasva egyúttal Zsibay Gábor megható üdvözlő levelét is. — Vasárnap este az Ifjúsági Egylet rendezett vacsorát, melyet szintén a Nőegylet tagjai ajándékoztak és készítettek el. Vacsora után a First Reformed Church ifjúsága mutatott be szép esti programmot, amit Mihály Jolánka köszönt meg. Mrs. Geo. Pretz a missziói munkáról tartott értékes előadást. — Virágvasárnapján Gacsályi Lajosné, Pánczél Józsefné, Mihály Jolánka és N. N. díszítették föl a templomot szép virágokkal. Husvét ünnepén d. e. 10 órakor lesz Úrvacsora, este 7-kor hálaadás és hétfőn este 7-kor ünnepet bezáró Istentisztelet. South Bend, Ind. Óriási részvét megnyilvánulása mellett temették el e hó 17-én Keresztury Károlyt, a south bendi magyarság egyik legismertebb tagját, aki egyházunknak egyik alapitó tagja és disze volt Istent félő, Istent szerető és Istent szolgáló tisztes alakjával. A szertartást Dezső János whartoni lelkész és az egyház lelkésze végezték. — Nagypénteken és ünnep szombatján este lesznek alkalmi Istentiszteletek. Az Urasztalát husvét első napján d. e. 10 órakor terítjük meg s ünnepzáró Istentiszteletet hétfőn d. e. fél 11-kor tartunk. — Jövő szombaton d. u. fél 3-kor Tóth Pál és Pászli Teréz esküdnek egymásnak örök hűséget. Gary, Ind. A nagyhét folyamán evangelizáló Istentiszteleteket tartottunk. Kedden este velünk voltak a helybeli magyar baptista egyház hívei, Rév. Kinda Sándor vezetésével, aki az Igét is hirdette. Csütörtökön este mi vettünk részt a baptista egyház Istentiszteletén, "amikör is Bákay Árpád lelkész prédikált. A közös Istentisztelete-