Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-03-31 / 13. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK I.APJA pii—---ir=----... ii—!—|[=1nnt=ir=ii ■ =u-^=in 1 CSENDES ÓRAK. 1 □ □ írja: Tóth Mihály lelkén. ..— ----ir=-J=u=innr=n------ii-j ■ ■■>.......rnr—■---in “MERT ÉN ÉLEK, TI IS ÉLNI FOGTOK.” János 14:19. ÉLŐI MA. Atyánk! Szent remegéssel vártuk e napot s te felvirrasztottad reánk. Szivünknek félelme most már elmúlt, mert láttuk az üres sirt s ez nékünk zálog arra, hogy nem maradunk a sirban. Óh vésd ezt a hitet minden ember leikébe, hogy minden ember örvendezzen e napon a halál fölött aratott diadalnak. Ámen! TANÍTÁS. Mikor valaki megkérdezte Konfu- ciust, hogy lesz-e jövendő élet? — igy felelt: “Nem tudom. De ha tudnám, akkor sem mondanám meg. Mert ha megbiztatnálak a jövendő élettel, annyira elhanyagolnád a jelent, hogy számodra ez semmit sem jelentene. Ha pedig azt mondanám, hogy nincs jövendő élet, akkor ezen a földön nem törődnél semmivel, csak szenvedélyeid kielégítésével.” Az igazság után szomjuhozó lélek ezzel a felelettel nem elégedhetik meg. Vannak olyanok, akik nem tagadják a jövendő életet, de nem is látják azt. Mikor tekintetüket a jövőre vetik, a bizonytalanságból megborzadva kiáltanak fel: “Óh, ha tudnók, vagy legalább csak sejtenők, hogy mit rejt számunkra az a titokzatos jövendő!” Ez a bizonytalan tépelődés sem elégítheti ki az igazság után szomjuhoz:ó lelket. Vannak végül igen sokan, akik határozottan állítják, hogy a halál után nincs élet s oly fanatikusan ragaszkodnak állításukhoz, hogy képesek egész életüket ennek bizonyítására szentelni. Hát ez a tagadás még annál kevésbé elégítheti ki a becsületesen kutató s az igazság után szomjuhozó lelket. Jövendő életnek lenni kell! Ezt érezzük. Ám ez még nein oldja meg a kérdést. A nyitott sir szájánál többet vár tőlünk a megkeseredett és tudni vágyó lélek. Itt nekünk nem lehet haboznunk. Vagy rá kell mutatnunk minden kétséget kizáró határozottsággal, hogy van jövendő élet, — vagy pedig hallgassunk el és ne áltassuk magunkat is, embertársainkat is. Vagy a feledés homályába kell burkolnunk a halhatatlanság és örök élet kérdését, — vagy pedig ki kell jelentenünk, hogy ennek alapja biztos és megdönthetetlen. Eddig csak embereket kérdeztünk meg. Most kérdezzük meg a tudományt. Ha a természettudományban keresünk feleletet, azt fogjuk találni, hogy minden ezen a világon a jövendő élet mellett tesz tanúbizonyságot. Mert a vetést aratás követi. És ha Isten életre kelti azt a parányi magot, ami a földbe hullott, mennyivel inkább kell, hogy életre keltse az embert, akit saját képére teremtett? A természettudomány tehát kilátásba helyezi ezt a lehetőséget. Ha a bölcsészettudományban keressük a feleletet, akkor azt találjuk, hogy igenis van rá remény. Mert hiszen a halál rendesen foglalkozásunk, mindennapi munkánk közepette szólít el bennünket. Tervünk itt marad befejezetlenül, célunk megvalósítatlanul s feladatunk megoldatlanul. Már pedig a jó Isten egész bizonyosan alkalmat ad nékünk arra, hogy befejezzük azt, amit elkezdettünk. A bölcsészettudomány tehát kilátásba helyezi a reménységet. Ha az erkölcstudományban keressük a feleletet, akkor azt találjuk, hogy szükséges. Hiszen , a világ legnagyobb emberei csaknem valamennyien börtönben, máglyán, vagy pedig fegyvernek éhtől pusztultak el csupán csak azért, mert az általuk megismert igazságot hirdetni merték. Meghaltak még mielőtt reménységük, eszméjük testet öltött volna. Kell tehát lennie egy másik életnek, ahol jutalmukat elvehetik. Isten igazságossága nem engedheti, hogy jutalmuk elmaradjon. Az erkölcstudomány tehát felmutatja ennek szükségességét. A föntebb elhangzott valamennyi feleletben ott van az igazságnak némi szikrája. A teljes igazság után szomjuhozó lelket azonban még ezek sémi elégíthetik ki. Forduljunk tehát ahhoz, akitől erre a nagy kérdésre megkapjuk a határozott feleletet: az Ur Jézus Krisztushoz és hallani fogjuk az ő ajkairól: “Igen, az ember élni fog ismét.” ő maga mondja: “Megizleltem a halált minden emberért.” “Eltöröltem a halált és világosságra hoztam az életet és halhatatlanságot.” “Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él.” “Hol van koporsó hatalmad? Hová lön, óh. halál a fullánk?” Ez a mi életünk Fejedelmének felelete erre az örök kérdésre s ez a felelet kielégíti a teljes igazság után szomjuhozó lelket. Feltámadásával ezt az igazságot erősítette és pecsételte meg úgy, hogy azt megdönteni soha nem lehet. Itt megtaláljuk a jövendő életnek teljes bizonyosságát. Tehát amikor igy tavaszkor a fák s füvek uj köntösbe öltöznek, a virágok rügyekbe pattannak és ajkunkra adják ezt a kérdést: “Ha az ember meghal, élni fog-e ismét?” — akkor jusson eszünkbe az első husvét csudálatos eseménye, jusson eszünkbe a feltámadás történelmi ténye. Jusson eszünkbe Jézusnak eme kijelentése: “Mert én élek, ti is élni fogtok!” Ámen! UTŐIMA. Áldott Idvezitőnk! Mélységes alázattal borulunk előtted arcra s könyörgünk néked: részeltess bennünket halálodnak és feltámadásodnak érdemeiben. Engedd, hogy halálunkból életre keljünk, porainkból feltámadjunk s az örök boldogságra, örök üdvösségre jussunk. Ámen!
