Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-03-24 / 12. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK KAPJA 5 En===l[= ■ 'i[==][=nnni=n------ir=.............ir===in 1 CSENDES ÓRÁK. I El □ írja: Tóth Mihály lelkész. -■■■ir===^r=iriPiF==ii------ii= ■■■■ ir=an A KÖNNYEZŐ KRISZTUS. Luk. 19:41. ELÖIMA. Irgalmas Isten, ki úgy szeretted e világot, hogy egyetlen fiadat küldötted a bűnös emberi nemzet megváltására, könyörgünk néked: vezess el bennünket e napon Jeruzsálembe, hogy tanúi legyünk az Ő diadalának s egyben lássuk meg alá hulló könnyeit és mossuk meg benne bűnös lelkünket! Ámen! TANÍTÁS. Jézus megparancsolja kettőnek az ő tanítványai közül, hogy hozzanak számára egy vemhet, mert szüksége van reá. Ezek engedelmeskednek. A vemhet előhozzák. Felső ruháikat ráteritik. Jézus azután felül reá és így indulnak el Bethfagétól Jeruzsálembe a diadalnak utján. Csak egy óráig tartott ez az ut, de oly diadallal teljes, amit császárok és királyok is .megirigyelhettek volna. Nagy óka lehetett volna Jézusnak arra, hogy örvendezzék. És mégis! Amint a menet közeledik a szent városhoz, Jézuson valami szokatlan le- hangoltság vesz erőt. Mintha nem látná az arcokról lesugárzó 'boldogságot. Mintha nem hallaná a “Hozsánna” kiáltásokat, szótlanul néz előre s amint egy fordulónál elibe tárul a szent város gyönyörű látképe: mélységes fájdalom fogja el isteni szivét. Miért? Dean Farrar azt mondja: “A visszaemlékezés özöne a jövőbe látás özönével egyetemben elöntötte érző szivét és ő nem tehetett mást: meg kellett törnie. Könnyekre kellett fakadnia. A diadalmámorban úszó nép örömrivalgásába bele kellett zokognia.” Igen. Jézus ebben a pillanatban látomást látott. Látta a város ragyogó szépségének, mint takarónak alatta az emberi romlottságot, a lelki tisztátalanságot, a bűnös emberi nemzetet, amint rohan az örök kárhozat örvénye felé, akit néki meg kellene menteni s akiről tudta, hogy megváltói munkásságát nem fogja elfogadni és ez néki fájt. Ez volt az ő látomása. Ezért zokogott bele a hozsánna kiáltásokba, ezért sirt, ezért könnyezett a Krisztus. Ha Jézus költő, művész, utazó, vagy kereskedő lett volna, akkor talán megpendülhetett volna lelkének húrjain az elragadtatás - hangja. Hiszen ihletet, élvezetet és nyereséget sejtetett ennek a városnak ragyogó szépsége. De hát Jézus er- kölcsbiró volt s ő a Megváltó szemeivel csak romlottságot látott falai között. Itt a vallásosság csak külszin. A zsinagógákat képmutatók lakják. A gazdagság csak jogokat ismer, kötelességeket nem. A papok udvarolnak a fénynek, de nincs üzenetük a szegény nép számára. A bűnnek szeny- nye oda tapad a templom aranykapujára, de senki sem látja. Egy város, melyben tombol a jólét s körülte éhen halnak az emberek. Csuda-e, ha Jézus az erkölcsi romlottság e szuroksötét éjszakájában nem látta meg a város szépségeit s öröm helyett könnyekre fakadt? Nem csuda! Es mi valahogyan véle érzünk. Mert nézzétek csak! Mit néki a templom, mikor tudja, hogy benne a hamisság az ur? Mit néki ez a város eget ostromló szépségeivel is, mikor tudja, hogy lakói pár nap múlva keresztfára fogják feszíteni? Hát miért rajongjon ő? Hát nem természetesebb-é, hogy, látván a népnek romlottságát, lelkének árját szabadon engedi kitörni és könnyekre fakad? Ez az igaz, ez a természetes. Az ő helyében mi sem tehettünk volna másként. Jézus azonban nem csak sirt, hanem meg is indult és átcsapott a cselekvés terére. Könnyei nyomán erő áradt ki belőle, mely vitte, hajtotta, űzte őt mindaddig, mig a megváltás nagy munkáját el nem végezte ott a Golgota oldalán: mig meg nem halt azokért, akik miatt könnyezett. Óh nagy az az adósság, mellyel a világ tartozik az érette síroknak. Olyan embereknek, akik még az életüket is feláldozták embertestvéreikért, csakhogy bizonyosságot tegyenek arról, hogy ők követni akarják a nagy Mestert. Mert az emberiség jóltevői mind ilyenek voltak. Még életük sem volt nékik drága, csakhogy elvezéreljék embertársaikat az örök életre. De az alapige egy másik képet is felmutat előttük. Valamikor ugyanis lesz egy uj Jeruzsálem, ama mennyei Jeruzsálem, melyet Isten maga formál a saját képére. Ez nem földi, hanem égi; nem testi, hanem lelki Jeruzsálem lesz. E fölött nem fog a Krisztus sirva fakadni. Nem pedig azon egyszerű oknál fogva, mert ebben nem lesz képmutatás, nem lesz bűnözés, nem lesz romlottság s nem lesz benne csalás, lopás, gyülölség, irigység és vérontás, hanem lesz benne tisztaság, jóság, szeretet és szentség. Ennek az uj Jeruzsálemnek lakói a kiválasztottak, akik örök dicsőségben élnek az Atya és a Fiú társaságában. A virágvasárnapi diadalmámorban tegyük meg azt a szent fogadást, hogy a Krisztus munkatársai közé szegődünk és segítünk néki az uj Jeruzsálem kiépítésében. Ámen! UTÓIMA. Hálát adunk néked, szerető édes Atyánk, azokért a könnyekért, amelyeket a te drága fiad hullatott a Jeruzsálembe vezető utón. Ebben a könnyben fü- röszd meg, Atyánk, a bűnös világot, hogy megtisztulva oda borulhasson a Krisztus keresztjéhez és elnyerje tőle bűneinek bocsánatát. Ámen!
