Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-03-03 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA nm— ir=---------------nr------ir=nnru=ir=n -------n==nn 1 CSENDES ÓRÁK. 1 □ 0 írja: Tóth Mihály lelkéiz. □t=ir==r-:-------=^=ir=ip=innr==ii-——Jr=—it=^=io LEGYÜNK RÉSEN! Máté 25:13. ELŐIMA. Tehozzád kiáltunk örökké éló’ Isten és arra kérünk, hogy tanits meg bennünket az örök vigyázásra! Tégy bennünket már itt ezen a földön fiaiddá, akik a mennyei Király fogadására minden pillanatban készen vannak! Ámen! TANÍTÁS. Az ember igen könnyen elbizakodik. Elbizakodik pedig azért, mert úgy találja- hogy útja sima, egyenes és azon az\ utazás olyan igen kedves és könnyű. Ám ez holnap már meg- változhatik. Talán szokatlan és nagy feladatokkal találjuk magunkat • szembe, amelyeknek megoldása szinte lehetetlennek tűnik fel. Talán szembe találjuk magunkat a nyomorral és szenvedéssel. Talán megcsap bennünket a veszedelmeknek a szele. Talán a gyásznak és elhagyatottságnak sötét ár- nyékábá kerülünk. Talán meglátjuk magát az élet és halál urát. Nyomor, szenvedés, betegség, veszedelem, elhagyatottság, halál! Mit cselekedjünk? Hogyan készítsük elő ezekre s ezek elviselésére magunkat ? A holnapra való készülésnek legkiválóbb eszköze a lelki éberség, az örök vigyázás, a szakadatlan résen levés: szóval a mának tökéletes élete. Olyan lelki állapotba kell magunkat hozni, hogy az Isten keresése, az ő tetszésének megnyerése legyen minden pillanatban a legfőbb vágyunk. Nem valami könnyű rendületlenül bízni az Istenben. Éppen azért gyakoroljuk magunkat ebben még ma, még ebben a pillanatban. Vegyük észre azt, ami legközelebb áll mihozzánk. Közvetlen kötelességeink hü teljesítését, a nem várt feladatok sikeres megoldását, a közelgő megpróbáltatásoknak örömmel való elviselését: vállaljuk ezeket magunkra Istenbe vetett erős bizodalommal és akkor ne féljünk! Töltsük meg a jelent boldog szeretettel. Vállaljunk közösséget még ma, még ebben a pillanatban magával az élő Istennel. Töltsük meg a mát szent hittel és akkor ne rettegjünk a változásoktól, amelyek jönnek. Mert a részletekben, mert a csekélységekben, mert a kicsiny dolgokban elkészültünk világot rengető nagy dolgokra. A szürke hétköznapok egyenes utján elkészültünk és erőt gyűjtöttünk a meredek és hegyes-dombos utakra. A füves legelőkön és a csendes vizek mellett bátorságot szereztünk a halál árnyékának völgyében való járásra. És mikor aztán csakugyan ránk szakad a megpróbáltatások súlyos keresztje, amikor csakugyan belépünk a halál árnyékának völgyébe, amikor csakugyan rátérünk a meredek s tövissel kirakott útra: akkor mi már bírni fogjuk az Istent. Isten bennünk fog lakozni, mi pedig az Istenben. Ekkor pedig már semmitől sem kell félnünk ezen a világon. De térjünk az Istenhez most, ebben a pillanatban, mert nem tudjuk, hogy mikor jő el az embernek fia. Nem tudjuk mikor üt végóránk, mikor kell számot adni cselekedeteinkről s mikor kell oda államink Isten itélőszéke elé!? Dr. Moodyt, a hírneves evangélistát, egy teljes héten keresztül minden este meghallgatta egy egyszerű bányász. Dr. Moody meggyőződött arról, hogy ezt az embert az igazság után való szomjúság hajtja minden este az istentiszteletre, de nem tudta megérteni, hogy miért nem tért még eddig meg? Végre odalépett hozzá és megkérdezte tőle mondván: “Ember! Nem veszed-e észbe, hogy elközelitett Istennek országa? Mit vársz tehát? Miért nem térsz meg?” És az ember felelt: “Keresem a Krisztust. Ezért jövök ide minden este. De még nem vagyok bizonyos afelől, hogy megtaláltam-e? Ezért várok.” Ezt az embert Dr. Moody még azon az estén elvezette a Krisztushoz. És ő a megtalált Krisztust elfogadta Mesterének, Megváltójának és megtalálta benne lelkének nyugalmát és üdvösségét. Lerakta minden bűnét a Krisztus lábaihoz és boldogan ment másnap a munkába. Ezen a napon borzalmas robbanás történt abban a bányában, hol ez az ember dolgozott. Összetörve, vé- rezve, sebesülten, haldokolva szedték fel a legtöbb bányászt a romok alól. És ez az ember is köztük volt. Mikor lemosták arcáról a vérrel átitatott széntörmeléket s szemét felnyitotta, ott látta maga körül barátait, családját és a lelki- pásztort, akik előtt a múlt este Istenhez tért. Azután megszólalt: “Oh, tiszteletes ur, milyen jó, hogy tegnap este kibékültem Istennel! Mily boldognak érzem magam, hogy Krisztust megtaláltam s ő a magáévá fogadott! Köszönöm jóságát, melyet lelkem üdvösségéért velem szemben megmutatott. Most már örömmel halok meg. Legyen jó az enyéimhez! Isten önnel!” És ekkor szemeit lehunyta, hogy soha többé fel ne nyissa. Óh, testvérek, legyünk résen! Térjünk az Istenhez még most, még ebben a pillanatban. Tegyük ezt addig, amig nem késő, amig lehet reménységünk. íme a kegyelem ajtaja nyitva áll előttünk. Lépjünk be rajta! “Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia el jő.” Ámen! UTÓIMA. Áldott Ur Jézus, idvességünknek Fejedelme! Várunk Téged. Óh jöjj és kopogtass szivünk ajtaján. Drága véreddel töröld el a mi bűneinket. Légy a mi irgalmas megitélönk, amidőn majd ama nagy napon megállunk széked előtt s vigy be minket a te országodba! Ámen!
