Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-12-16 / 50. szám
u amerikai magyar reformátusok LAPJA ban jelen volt. Uj tisztviselőiéül megválasztattak: elnök Laky Zsigmondné, alelnök Pápay László- né, jegyző Komáromy Mihályné, pénztárnok Szi- tár Lajosné, ellenőr Balogh Balázsné, vagyon- gondnok Ráti Jánosné, ajtóőr Király Istvánná. A gyűlés után a megjelent férfiakkal együtt társas összejövetelt tartottak. Anyagi eredmény a szénalapra úgy $7.00. Köszönet. — Múlt vasárnap énekkarunk a tiszt. Asszony betanításában énekelt, emelte istentiszteletünk szépségét. — Vasárnapi iskolánkban közel egyszáz növendék volt. Öröm volt látni a nagy gyermek csoportot. — Este C. E. ifjaink dicséretesen látogatott összejövetelt tartottak. Vezető Demény Ferenc volt. Jövő vasárnap Vajtóczky Etel fog vezetni. A meg üresedett titkári állásba Ambruskó Margitot választották, míg helyébe a pénztárnoki állásra Kende Margitot. — Ifjaink közül több csoport készül kántálásra. Bizonyára sok örömöt fognák vinni magukkal a meglátogatott hajlékokba. C=3[=]Qt=]GSE=0 KÁDÁR BALÁZS VIRÁGOT KÜLD . . . Irta: Böszörményi Jenő. (Második folytatás.) — A jövő héten szabadságot kapok. Haza is megyek, ha ereszt a muszka. Viszek haza egy csomó virágot. Innen, Galiciából. Hogy meglássák otthon, hogy milyen virág nyílik a vérrel öntözött földön. Haza is jött volna, de nem eresztette a muszka. Mert egyszerre olyan támadásba kezdett, Ihogy az égig hallatszott az ágyuszó. Rengett a föld. Ilyent még Galicia sem ért meg, amióta megvan. Nem ezer, hanem tízezer, meg százezer puskacső nézett Kádár Balázsra, mintha mindegyik csak az ő szivét kereste volna. Egyszerre elsötétedett körülötte a világ. Sem nem látott, sem nem hallott semmit. Pedig olyan zaj volt, hogy mértföldekre elhallatszott. Mikor magához tért, akkor már csend volt körülötte. Egy Feld- spitálban feküdt. Bekötözve. Puha ágyban. Valaki simogatta a homlokát. Az ezredorvos volt. — No, fiam, derék gyerek vagy. Megmutattad, hogy mi a magyar becsület. — Hol vagyok, kéremalássan? — kérdezte, mintegy álomból felriadva. — A kórházban. — Megsebesültem? —Meg ám. — Szeretném, ha az otthoni kórházban felehetnék. — Holnap reggel teljesül a kívánságod. Felrakunk a vonatra és .meg sem állsz Pestig. — Akkor nincs semmi baj! — válaszolt megnyugodva. Az ezredorvos azonban tudta, hogy a reggelt már nem éri meg, szegény. — Holnap reggel indulunk? — kérdezte még egyszer a sebesült. — Igen. Indulsz, fiam. Ebben a boldog tudatban mosolyra derült a halálra sápadt arc. Már látta a faluja tornyát. Az édesanyját. Az ismerősöket, a szomszédokat. Künn járt a határban. Érik a búza. Kék az ég. Minden ragyog. Azután édes álomba ringatta a boldog reménység. Elaludt. És ott ébredt fel, ahol csakugyan minden ragyog. Beírták a nevét a Feldspitál halottas-könyvébe. Németül. Eltemették a lengyel falu temetőkerjében. A kis holmiját meg összeszedték. Jegyzőkönyvet vettek fel róla. Kádár Balázs helyett igy érkezett haza az órája, amelyiket az édesapjától örökölt. A pénztárcája, amelyikben néhány korona búslakodott. A bicskája, amelyik nélkül nem ember az ember. Meg az utolsó levele, amelyikben azt Írja, hogy egy csomó galíciai virággal érkezik haza. A háború pedig tovább folyt. Földön, vizen, viz alatt és a levegőben. Amíg aztán egyszer úgy belefáradt a világ, hogy nem bírta tovább. Béke lett. Csúfos, eltorzult arcú béke, hogy a seb tovább égjen, tovább fájjon és balzsamot ne találjon. A lengyel faluban pedig — minderről semmit sem tudva — pihent, pihent Kádár Balázs. A fej- f áj áról már kezdte az eső lemosni a nevét. Csakúgy, mint a tizenegy baj társáét, akiknek a sírja az övé mellett volt. A kis temetőben nem kellett több hősi halottnak helyet készíteni, mert a falu valahogy elkerülte a szörnyű vérontást. Keresztül vonultak a csapatok rajta, de nem vált harctérné. Néha-néha egy-egy Feldspitál táborozott itt, de az is hamarosan továbbállott. Tizenkét magyar ifjú azonban soha többé nem hagyta el a falut. A hősök temetője itt magyar temető volt. (Folytatása következik.) OLVASÓINK figyelmét szeretettel hívjuk föl a lejáratokra. Közeledik az év vége s ezzel együtt igen-igen sok lap lejárati ideje. Tudjuk, hogy olvasóink anyagilag még mindig nehéz helyzetben vannak. Mégis kérjük, hogy akiknek előfizetése lejár vagy már régebben lejárt: mindé i erővel törekedjenek annak megújítására. Ha valaki azonban a legjobb akarat mellett sem újíthatja azt meg: Írjon egy pár sort s jelentse, hogy a lapot szívesen fogadja tovább is. Mi még szívesebben küldjük ezután is, de könnyen megtörténhetik, hogy a lapot be kell szüntetnünk az olyan esetekben, amikor sem értesítést nem kaptunk, sem pedig az előfizetést nem újították meg.
