Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)

1933-12-09 / 49. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 A LELKIPÁSZTOR. Részletek Bernáth Árpád akroni lelkész beiktatásán elmondott beszédből. “A lelkipásztornak elsősorban nem a hívekkel való viszonyt kell ápolni, Ihanem az Istennel való viszonyt. Csák az a lelkész tud igazán és helye­sen bánni a népével, aki előbb önmagában ápolja az Istennel való viszonyt. Amely lelkész ezt cse- lekszi, az úgy fog tekinteni a népre, mint ahogy Isten tekint, olyan drágának és értékesnek fogja tartani a legegyszerűbb lelket is, amilyennek Is­ten tartja.” “Az Istennel állandó összeköttetésben élő lelki- pásztor a népnél csak annyival fogja többnek érezni magát, amennyiben az Isteni akaratnak a 'közvetítője, de egyszersmind épen olyannak fog­ja magát látni, mint akármelyik hive, mert ő is csák egy a sok bűnös közül, aki rászorul Isten megváltó szere te téré és a Jézus keresztjére. Az ilyen lelkipásztorból érezni fogja a gyülekezet, hogy csakugyan az Isten embere. Meg fog lát­szani rajta mint Mózesen, amikor ragyogott és fénylett az orcája a szent sátorból kijövetkor, ahol az Istennel társalgóit, hogy együtt szokott lenni Istenével. Az ilyen lelkipásztor hozzáteheti az Igéhez, hogy “igy szólt az Ur”, mert azt fog­ja prédikálni, amit az Isten sugall neki, és nem azt, amire a világ, vagy emberek inditják.” "Egy gyülekezet lelki élete lés egész jövője sokkal jobban függ attól a munkától, amit akkor végez a lelkész, amikor senki nem látja, mint attól, amit akkor végez, amikor mindenki látja. Ne féltsétek a gyülekezetét, ha a pásztor órákig ki sem mozdul a parókiáról, ha azt az időt, vagy annak jó részét Istennel való csendes társalko- dásban, az Ige tanulmányozásában, és az Ige­hirdetésre való előkészületben tölti el. Mert neki mégis csak az a legszentebb feladata, hogy Isten­nek a néphez szóló üzenetét tolmácsolja, és nem tud mit tolmácsolni, ha ő maga előbb nem hall­gatja az Istent. Hogyan beszéljen nektek Isten­ről a lekipásztor, ha ő maga nem hagyja, hogy előbb neki beszéljen Isten magáról. Neki kell előbb megtapasztalni az Isten nagy szeretetét és elmélkedni felőle, hogy azután nektek beszélhes­sen róla. Neki kell előbb tusa'kodni az Istennel, aki gyűlöli a bűnt, és neki a pásztornak kell előbb irtogatni a saját leikéből a bűnt, hogy az Ige erejével irtogatni tudja a Lélek a ti életetekből. Néki kell előbb kapni Istentől, hogy adni tudjon nektek.” “Ha egy gyülekezet megkívánja a lelkésztől, hogy ő fizesse ki a bilieket, vagy ő hozza ki az adóivet, vagy ő menjen a nyomdába a bankett- jegyeket megcsináltatni, tulajdonképpen elveszi tőle azt az időt, amit elmélkedésre, Istennel való társalkodásra,' az Ige tanulmányozásra és általá­ban a lélek művelésére fordíthatna.” “Az igehirdető semmivel sem bizonyíthatja jobban, hogy igaz az Ige, amit beszél, mint az­zal, hogy cselekszi is azt.” “Hogy milyen egy lelkipásztor, azt főként nem az dönti el, hogy hogyan prédikál, hanem az, hogy hogyan él. Az angyaloknak nyelvén elmondott prédikációt tönkre lehet tenni azzal, ha a lelki- pásztor kint az életben nem az, aminek lennie kell, 'és a pásztori munkában, a gyülekezeti élet­ben öt doktorátus nem ér annyit, mint egy szik- rányi abból a jellemből, amit az Ur Jézus hordo­zott magában.” Csontos Béla. KELETI EGYHÁZMEGYÉNK Lelki Bizottságának a körlevelét olvastuk, amit a kebelbeli lelkészekhez küldött szét Hálaadás Napján. A biblikus hangú és hivő öntudattal megirt körlevél lelki mélyülést szolgáló, hit épí­tő, lelki-gyakorlatra hívogatja, buzditja az egy­házmegye kérése alapján a lelkésztársakat. \ négy félnapra tervezett lelkészi áhitatok dec. 10- én kezdődnek a passaici (N. J.) gyülekezetünk templomában. Szeretnénk az egész körlevelet le­közölni az áhitatok részletes programmjával, hogy ez által teljes valójában visszatükrözhessük azt a komoly, öntudatos, evangéliumi meggyő­ződést, amellyel éhhez az önvizsgálathoz és ön­építéshez készülnék keleti lelkésztársaink, ez azonban nem áll szabadságunkban. E helyett azon­ban az együtt munkálkodók testvéri érzésével köszöntjük a keleti egyházmegye lelkészeinek ne­mes határozatát s Isten megszentelő áldását kér­jük lelki elmélyülésükre. Jelszavuk, amelynek je­gyében erre az áhitat csoportra gyülekeznek, mindnyájunknak egyformán szól: “Orvos, gyó­gyítsd meg magadat!” Nekünk a sokat fáradozó, sokszor megfáradt, szolgálatra kész és szolgálat­ban megtört, mindent megértő s sokaktól félre­értett, Isten ügyiéért futó s még többször meg­üldözött tanítványoknak van elsősorban szüksé­günk arra, hogy az Élet Vizéből minél mélyebb­ről merítsünk. Mennyi keserűség válna édessé, mennyi gyötrelem simulna áldássá és mennyi egymásbántás válna szelíd testvéri érzéssé, ha egy-egy ilyen imádságos, alázatos alkalommal kéz a kézbe, szív a szívhez találna Főpásztorunk előtt. Áldott példát mutattatok keletiek, Isten segítsen mindnyájunkat, másutt is, hasonló ta­lálkozásokra ! Akronban, ugyancsak Hálaadás Napján, talál­kozott néhány lelkész egymással s egy lélekkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom