Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-02-04 / 5. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA enyhítése végett is egyesítsük ezeket a lapokat. Kérdést intézett az egyes lap fenntartó testületekhez, hogy hajlandók-é erről tárgyalni ? A magunk részéről szívesen fogadtuk a javaslatot. Nemcsak, hanem részletesen kidolgozott tervet készítettünk elő, amelyet a magunk részéről előterjeszteni akartunk. Felfogásunk szerint a tervezet úgy erkölcsi, mint anyagi szempontból mindegyik tárgyaló felet teljesen kielégíthette. Legfontosabb pontját, hogy t. i. a közös lap egyaránt ott állhasson szolgálatában úgy a “csatlakozott”, mint a “független” csoportnak: a magunk részéről is úgy oldottuk meg, amint azt Titkárunk is javasolja, hogy a közös lapban egyház- politikai cikkek sem közvetlen,, sem közvetett formában ne jelenjenek meg. Igaz, hogy ez a mi részünkről meglehetősen könyii föltétel volt, hiszen mi, a mi független testvéreinkkel szemben, amúgy sem folytatunk semmiféle vitát. Anyagi szempontból egyik tárgyaló felet, az Egyesületet sem terhelte jobban a tervezet, mint ahogy azt még a mai világban is el tudja viselni, vagy ahogy az pl. az Egyesületnél, már eddig is •költségvetésben van. A tervezett tanácskozás azonban sohasem valósult meg. Hogy miért? — annak a kutatása nem a mi dolgunk. A kisérlet elmaradását a magunk részéről őszintén; sajnáljuk. Sajnáljuk első sorban erkölcsi szempontból, mert bizonyos, hogy egy közös lap rendkívül alkalmas eszköz lett volna arra, hogy közelebb hozzon bennünket egymáshoz. Amint ma békességben elfér ugyanabban a lapban, a Reformed és a Presbyterian csoport s még csak eszébe sem jut senkinek sem, hogy a kettő között különbséget tegyen: miért ne lehetnének ott harmadiknak a függetlenek is? Sajnáljuk anyagi szempontból is. A tervezet elmaradása azt eredményezte, hogy ma több, mint 1000 hátralékos hittestvérünk részére kénytelenek voltunk beszüntetni a lapot. Derék, jóravaló magyar kálvinista emberek részére, akik csak az a- nyagi nyomorpság miatt nem tudják most beküldeni az előfizetést, ami nélkül pedig mi nem bírjuk tovább. Ha az egyesülés sikerül: akkor minden nagyobb erőfeszítés nélkül küldhettük volna tovább is, mert az összetett erő lehetővé tette — “Igen sokan megkerestek szombaton meg vasárnap a lap végett és le is vették a címet róla. Csak akit én tudok, vannak vagy 17 vagy tán 20 is és mind azt mondták, mihelyt megindulná a munka mingyárt beírnának a főtiszteletes Úrhoz, hogy tessék szives lenni megindítani a jó és szép lapot.” Windsor, Ont. Kopasz István. volna azt. Nemcsak, hanem újabb ezrekhez juthatott volna el az Írott Evangelium. Sajnáljuk az Egyesület szempontjából is, mert hiszen az egyesült lap révén az Egyesület is tömérdek olyan hittestvérünk elé vihette volna saját dolgait, akiket csupán a saját lapja révén nem érhet el. Nagy, hatalmas, talán uj korszakot teremtő forrás lett volna az amerikai magyar református- ság életében az egyesült lap. Erők összetétele, testvérek összefogása, békesség és áldás. Ha nem sikerült, vagy nem sikerül: azért bennünket nem terhel a felelősség. CO-OPERACIO. Nem hiába idegen szó, de tényleg alig-alig tudja megtanulni a magyar. Magát a szót lépten- nyomon ajkunkon viseljük, gyűléseinkben élőszóval, Írásainkban a nyomtatott betűn kersztül folyton hirdetjük, de megvalósítani alig vagyunk képesek. Hiányzik az együttmunkálkodás úgy egyházi, mint egyleti és társadalmi életünkben, is. Még ugyanazon a munkamezőn is, — hát még, amikor különböző munkaköröknek kellene együtt- munkálkodniok ! Folyton panaszkodunk, hogy nincsen meg a szükséges együttmunkálkodás az Egyház és az Egyesület életében. Panaszkodik az Egyház is, panaszkodik az Egyesület is. A kölcsönös panaszkodás azt igazolja, hogy ennek az együttmunkál- kodásnak hiányát mindegyik érzi. A panaszló szavak azonban nem hangzanak el a pusztában. Mennél jobban érezzük szükségét: annál jobban közeledünk annak megvalósításához. Ezt az utat egyengeti Molnár István Egyesületi titkár jelentésében az a gondolat, hogy az Egyesület állítson föl első sorban az1 ifjúság megnyerése végett szervező állásokat s rendszeres ránevelés utján állítson munkába olyan munkásokat, akik egyfelől közel tudnak férkőzni az ifjúság szivéhez és értelméhez, másfelől pedig az egyházi életben szervezői, irányitói lennének az ifjúsági munkának. Titkárunk, aki pedig nem igen szokta magát elszámitani, azt állítja, hogy ez a befektetés föltétlenül kifizetné magát nemcsak dollárban és centben, hanem egyetemes református életünk sokkal nagyobb föllenditésben és jövőnk megalapozásában is. A dollárokhoz és centekhez s az ezekben kifejezésre jutó lehetőségekhez nem tudunk hozzászokni. Meg vagyunk arról győződve, hogy úgy van, amint Molnár István mondja. A gondo(Folytatás a 7. oldalon)