Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)

1933-10-07 / 40. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 ni in ■■ ii i[=innr=ii ir= •—n - in CSENDES ÓRÁK. 1 □ a írja: Tóth Mihály lelkész. ni=^ir= ■ --■ir=1r=innr=ii-----11— • -!ir==in A MI BÉKESSÉGÜNK. Zsolt. 91:1. ELŐIMA. Felséges Isten! Te benned bízunk mi, mert te vagy nekünk Istenünk, oltalmunk, menedékünk és vá­runk. Ezért hívunk segítségül. Óh hallgass meg minket. Ments meg minket és mi dicsőitünk téged most és mind örökké. Ámen. TANÍTÁS. Mondják, hogy az ügyes vezetők a hegymászó turisták gondolatát azzal igyekeznek elvonni a körül'tök tátongó mélységről és fenye­gető veszedelemről, hogy a kövek között viruló apró és gyönyörű virágokra terelik figyelmüket. A veszedelemre igy nem is gondolnák s bizal­muk megmarad mindvégig. Az isteni bölcsességnek és gondviselésnek ha­sonló munkája tartja meg az lélet szeszélyes és veszélyes irtain a Krisztus követőit. Isten úgy irányítja lépéseinket, hogy tekintetünk mindig megmaradjon azdkon a dolgokon, amelyek szé­pek, kedvesek és érdekesek. Itt van például a családi kör a maga közvet­len melegségével. Ott van a szépirodalom a maga vonzó erejével. Ott van a tudomány az ő csudálatos vívmányaival, a zene a maga bűvös hatásával, a művészet a maga látomásaival, a mindennapi munka a maga friss terheivel, a be- végzett munka a maga elégedettségiével, a kö'te- lességérzet a maga parancsoló szavával, a fele- baráti szeretet az ő önfeláldozásával, a társas élet a maga apró örömeivel, az újjá született élet az ő mennyei reménységével. Ezek mind a való életre vonatkoznak s ezekre maga a jóság'os Is­ten tereli a mi figyelmünket, hogy ne lássák a bűnt, a veszedelmet s a kidértőnek hatalmába ne essünk. Ha ezekben mi elmerültünk: a felséges Isten dicsőséglének sugarai vesznek minket kö­rül. És bár a bűn igen el van terjedve, bár a vi­lágnak, a testnek és a csábitónak vonzó ereje nagy: mégse fogunk elbukni s nyugalmunkat és békességünket nem fogjuk elveszíteni. Menjünk tehát csak ő hozzá: a világ legna­gyobb orvosához. És a világért se gondoljuk, hogy találunk másnál nyugalmat, békességet és megtartást. Nem. Isten az, aki szivünket magá­hoz vonza az ő szentséges terveivel, ígéreteivel és ajándékaival. Ezekből táplálkozik az ember lelke. Ezek alkotják a mi áttörhetetlen védvona­lunkat. Ne féljünk mi szembe nézni az élet viharaival. Ne féljünk még pedig azért, mert ezek fejlesz­tik ki mindazt, ami az ember jellemében hősies. Az élet viharai és tomboló orkánjai igen alkal­mas eszközök a tanításra. Az embereket köze­lebb hozza egymáshoz a közös baj és szenvedés. Az az ember, aki soha sem ismerte az Istent, megismeri őt a viharban. A tomboló orkán oda löki őt a gondviselő Isten védő karjaiba. Mert igaz az, hogy aki nem tud imádkozni, menjen a tengerre 'é's megtanul. A megpróbáltatások és a szenvedések vezetnek el minket a Golgotához. Nincs olyan veszedelem, mely ne hagyna maga után valami jót is. Az árvíz lerakja a magával vitt iszapot és a földet megkövériti. Mondják, hogy a Csendes Óceán közepén egy dús és ter­mékeny sziget évezredeken keresztül lakatlan maradt csupán csak azért, mert nem volt alkal­mas kikötője. Egyszer aztán egy kegyetlen ten­geri viharral párosult irtózatos földrengés irgal­matlanul megrázta a szigetet s egy darabot ki­szakított belőle és elsülyesztette. Mikor a föld­rengés megszűnt és a vihar elmúlt, a kiszakított darab föld helyén egy gyönyörű, napsugaras és csendes kis öböl állott, melynél alkalmasabb ki­kötőt kívánni sem lehetett volna. Azóta ez a szi­get a legvirágzóbb tengeri kereskedelemnek egyik gócpontja. A vihar, a veszedelem, a föld­rengés nyitott hozzá utat. Sole ember szive hasonlatos e szigethez. Alap­jában véve jó, de kietlen lés puszta. Isten nem lakozik benne, mert nincs hozzá vezető alkalmas ut. De jön aztán egy nagy megpróbáltatás. Ráüt a szívre. Kiszákit belőle egy darabot lés Isten ezen a nyíláson belép oda, magának foglalja el és a szív idvezül. Tekintsetek szivetekbe. Vizsgáljátok meg. És azután tegyétek erre a szívre kezeteket és igy mondjátoik meg: mikor közeledtetek ti leginkább az Istenihez? Akkor-e, amikor utatok rózsákkal volt behintve és azon az utazás olyan igen édes és kedves volt? Vagy pedig akkor, amikor vál­laltokra nehezedett az élet súlyos keresztje, hogy csak úgy roskadoztatok alatta? Azt mondom tehát tinéktek, hogy ne essetek kétségbe, ha megpróbáltatás, szenvedés és kese­rűség ér benneteket. Siessetek csak ilyenkor a világ legnagyobb orvosához: az Ur Jézus Krisz­tushoz ! Igen: hogyha keblünk sajog, elménk lá­zadozik, ha szivünk nyugtalan, ha lelkünk hábo- rog: vegyük elő a Bibliát és ebben megtaláljuk a gyógyszert. Megtaláljuk békességünket. Ámen! UTÓIMA. Kerestük a menyországot az Ige hallgatá­sában, óh irgalomnak Atyja! s úgy érezzük, hogy meg is találtuk azt. Hálát adunk néked ezért és arra kérünk, hogy lelkünket ihlesd meg és tartsd meg ebben a hitben, hogy legyen már végre valahára a mi zaklatott lelkűnk­nek igaz nyugalma és békessége. Ámen!

Next

/
Oldalképek
Tartalom