Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-08-12 / 32. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA nr=-^n= ——ir=innr=ii------ir-------------~~11-------in A Boldogasszony dervise I Irta: Tóth Béla. nt-—ii=?--—====1i=-===ir==innr==ii----=n——--------(Ötödik folytatás.) Ez igazmondó levélnek az az oka, hogy a Jász- Berényben lakó gaz keresztyének és alávaló istentelenek (verje meg őket Allah az ő haragjával), hitvány papjuk révén engedelmet kértek az igazságos törvényszéktől (áldja meg szerzőjét Allah), hogy balgatag babonájok helyének, a Nagy- Boldogasszony nevű szerencsétlen templomnak, haszontalan fedelét és alávaló falát kijavíthassák, hogy csalással és kárhozattal teljes szertartásuk idején legyen hol gyülekezniök. A próféta törvényszéke hites embert küldött ki, hogy meggyőződjék a dolog mibenlétéről. Ama hites ember azt a silány templomot jól megvizsgálta és az átkozott keresztyének gaz vallomását igaznak találta. Ennélfogva az igaz törvényszék megengedi, hogy a gyalázatos keresztyének ama kár- hozatos templomot újra építsék vagy kijavítsák, az ő hitvány akaratjuk szerint. íratott az 1633-ik esztendőben, moharrem havának 12-ik napján. Tanuk: Mehetned spáhi, Szinán aga és Halil dervis. VI. Mikor pedig a jászberényi Nagy-Boldogasszony templom régi fényében ragyogott, egy májusi vasárnap reggelén nagytiszteletü Sólya Gáspár uram ritka pompával áldotta meg az immár erős falakat és a virágos, aranyos oltárt. Ugyanaz nap kora délután pedig esküvő volt a templomban, ugyancsak nagy pompával: a plébános ur összeadta az ő fiát, Kelemen deákot, Dienes Rozsály tisztes hajadonnal, tiszteletes Dienes Péter ceglédi prédikátor uram leányával. Az egész város összese- reglett erre a ritka szép esküvőre. És mig a ceremónia folyt, a templom előtt egy nagysüvegü, kékpalástos dervis ólálkodott, betekintvén a tárva nyitott ajtón a gyertyák világában ragyogó oltárra, amely fölött egy nagy kép ékeskedett: szépséges szép szűz, aki ölében kis gyermeket tart. Mindkettejök feje körül mennyei fény tündöklik, és kezöket áldólag terjesztik ki. A dervis soká nézte a képet, aztán mosolyogva dörmögte magában: — Isa anyja, Mirjám, hát bizony te nekem köszönöd ezt a ritka szép templomodat. Azt hiszem, most történt először a világon, hogy a Nagy- Boldogasszonynak dervise legyen. De megérdem- led, jó Mirjám, mert nélküled most nem volna boldog a derék Kelemen deák és az ő édes párja. Sőt megérdemled azt is, Boldogasszony, hogy én néked tiszteletet tegyek a magam módja szerint. Azzal hirtelen körültekintett, hogy nem lesi-e valaki. Mindenki bent volt a templomban, nézni a ritka szép esküvőt, a drága ruhákat és hallgatni a gyönyörűséges orgonaszót. És ekkor Halil dervis ledobta kék palástját, rövid ujjasának bal csücskét beszorította az övé mellé, kiterjesztette a két karját, behunyta a szemét és tizenhétszer megfordult maga körül, olyan sebesen, mint az orsó. VII. Immár piros és sárga klárisokkal pöttyegette be a dér a szőlő leveleit. De délutánonként még mindig langyos veröfény lopódzott a lugasba, zo- máncosra fényesítette a sárga, a kék gerezdeket és meleg aranyat hintett a szőnyegre, melyen ő nagysága a hatvani kádi, Ahmed efendi, olyan szívesen szokott pihenni egy csésze édes serbet mellett. Ez napon két csésze állott a szőnyeg szélén; mert a kádi ur másodmagával gyönyörködött volna az édes serbetben és a még édesebb nyugalomban. Az ő atyjafia: a jó Halil dervis vala vendége. De a két emberséges müzülmánnak ma nem lehetett valami édes se a serbet, se a nyugalom. Érintetlen volt a csésze; a derék urak meg nem heverésztek, hanem olyan peckesen ültek, akár csak a divánban és igen szaporán, igen sokat beszéltek, nem átallván még gesztikulálni is, amivel rendszerint csak a bolond gyaurok fárasztják magukat. — Halil efendi, Halil efendi, nem szeretem hallani ezt a dolgot! — mondá a kádi és bosszúsan rántott egyet a szakálán. — Pedig nincs különben, Ahmed efendi. Eleinte csak az a pocakos pápista pap haragudott, de most már a másik, az a sovány fekete is mérges s a dolognak meglásd, elébb-utóbb az lesz a vége, hogy az a derék fiú, az én j óltevőm, az én életem megmentője, meg az a szegény menyecske — ebben az állapotban! — világgá mehet. — Dehát hogyan kezdődött az egész história? — A pápista pap házában eleinte olyan élet volt, mint a galambdúcban. A fiatalok úgy ba- bosgatták, kényeztették az öreget, hogy még gömbölyűbbre hízott. Ceglédről minden héten átlátogatott hozzájuk Dienes pap, és a két régi ellenség a barátság poharait forgatta az asztalnál. Egyszer aztán nyilvánvalóvá lett az, aminek örülniök kell vala, ahányan csak vannak: hogy megszaporodik a család. De az örömből keserűség lett, mert az öregek legott összevesztek azon, hogy micsoda hitü legyen a gyermek, aki eljövendő lészen. — Hát ki mit akar? (Folytatása következik.)
