Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-07-01 / 26. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA-----------iir-T7^]r=innt=-ir=-)i =11-------in 1 GYERMEK KERT. s □ Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész.------------i[==ir=inn[=ii-------ir= ir=nn MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN JULIUS 2-ÁN ? Negyven évi bujdosás után Kanaán határához értek az izraeliták. Mózes már óreg volt és meghalt. Nem mehetett be az ígéret földjére. Isten Józsiiénak szánta azt a nagy feladatot, hogy Izrael vezére legyen és bevezesse a választott népet Kanaánba. Isten háromszor figyelmezteti Jiózsuét, hogy legyen bátor és erős. Tartsa meg azokat, miket Mózes a lelkére kötött. Álljon szilárdan a törvény mellett, éjjel nappal azon gondolkozzék és akkor szerencsés és boldog lesz. — Józsué mindenben engedelmeskedett az Urnák. Átkelt a Jordán folyón és kemény harcok után elfoglalta Kanaán földét és felosztotta törzsek szerint. — Azután izrael népe nyugodt és boldog életet élt. Józsué öregségében összehívta a nép vezetőit és rámutatott arra, hogy Isten minden Ígéretét betöltötte rajtok. Olvasd el figyelmesen Józsué 1:1—9, 23:1, 2, 14 V. ... Aranyige: “Légy bátor és erős, — mert veled lesz az Ur, a te Istened mindenben, amiben jársz.” Józsué 1:9. DRÓTPOSTA. Irta: Pósa Lajos. Hallgassuk csak, Ilona: Vájjon mi az újság? Valamerre valahol Nincs-e háborúság? Valamelyik király Hátha hadat most izent? Nyisd ki csak a füled: Indul-e a regiment ? Szól-e már a trombita? Ropog-e a puska? Bömböl-e már az ágyú? Hull-e már a muszka? — Nem hallok én semmit! Háború most nem lehet. Hiába szorítom Oszlophoz a fülemet. Haliga, Laci, hallga csak: Most szólalt meg a drót! Nekünk szól az izenet, Ez apa hangja volt! Azt izeni, hallod, Az az édes, jó apa: Irgum-burgum, lópatkó, Siessetek már haza! Tudom már, hogy kilyukadt: Ilon cipelője: Küldök egyet a dróton, Kettő lesz belőle. Lacinak meg küldök Útilaput talpára: A kengyelfutó is Csak kullog majd utána. SZÓLJ IGAZAT! Egy csapat jókedvű fiú egyszer éppen egy holtnak a kirakata előtt dobálózott hólabdákkal, mígnem egy labda olyan szerencslétlenül repült, hogy betörte a kirakat ablakát. A fiuk megijedték, de legjobban a kis Károly, mert éppen ő dobta azt a labdát. Sápadtan és remegve bámult a csörömpölve hulló üvegcserepekre. — Szaladj el! Fuss innen! — biztatták társai, de Károly azt felelte: — Nem lehet. — Szaladj már, te buta, mert jön a boltos, mért nem szaladsz? — Nem, nem lehet, — szólt a kis fiú. A boltajtó kinyílt és egy haragos arc jelent meg. — Ki tette ezt ? — kérdezte szigorúan a kereskedő. Akkor előlépett Károly, sápadtan és remegve, ránézett a haragos emberre és azt mondta: — Én tettem. — És ezt meg mered mondani? — Igen — felelt a fiú — mert nem akarok hazudni. A kereskedő most szemébe nézett az ijedt kis fiúnak és megsajnálta. — Hogy hívnak? — kérdezte tőle. — Kovács Károlynak; és kérem, mit tehetnék, hogy a kitört ablakot megfizethessem ? Szívesen megteszek mindent, csak az édesanyámmal ne tessék megfizettetni. — Hát tudod mit? Ha megint esni fog a hó, eljösz és tisztára sepred az utat a bolt előtt. Jó lesz? Károlynak fölragyogott az arca. Megköny- nyebbülve, vidáman felelte: — Hogyne! Szívesen elseprem egész télen. — Jól van hát, ezzel én megelégszem, — szólt a kereskedő. De tudod-e, miért szabadulsz ilyen könnyű szerrel? Azlért, mert nem féltél megmondani az igazat. En szeretem az olyan gyermeket, aki mindig igazat mond. Hát aztán itt légy, mikor legközelebb esik a hó! Károly újra megígérte, hogy eljön, a pajtásai pedig most már örömmel kiáltozták: — Mi is eljövünk segíteni neki! Csontos Béla
