Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-01-14 / 2. szám
14 Amerikai magyar reformátusok lapja t ÁLOM ÉS ÉBREDÉS. Irta: Gárdonyi Géza. (Második folytatás) Hát mit akartam én kinyújtani? Testemnek egy tizedrésze leszakadt rólam s én nem éreztem, hogy hiányos vagyok. Hátha véletlenül mind a két karom elszakadt volna? Ahogy nem éreztem hiányosnak egyet, hiányosnak éreztem voLna-e kettőt? S ha a két lábam is elszakad? — Hát ki vagyok én, mi vagyok én, mi az az én, hogy akárhány rész is elszakad belőlem, mindig egész vagyok? Egy őz jelent meg a sziklánál. Legelve jött, s amikor hozzám érkezett, bámulva nézett reám. Az őz mindig szép jelenség, s különösen szép a májusi fenyvesben, mikor az ágak végén sárgás zöld rojtként csügg az uj hajtás, s a levegő gyanta-illattal van áthatva. Most nem éreztem iránta semmi érdeklődést. Csak éppen láttam, de nem néztem. Azt se 'tudom, hogyan ment el. A vállamból folyó vér melegítette az oldalamat. Az életem ömledezik ki a vállamból, és nincs mód, hogy visszatartsam. Csak egy pillanatra ébredt az a gondolatom, hogy befogom a balkezemmel, a másik pillanatban újra a bágyadt nemtörődömség volt az érzésem. Egy holt szarvasbogár feküdt a karom mellett. Háttal feküdt; a lábai le voltak már töredezve. Ha kifogy belőlem a vér, én is igy fekszem. A nagy mindenségben én se vagyok több, mint a bogár. Az erdő zöldülni fog tovább. A madarak énekelnek benne, és a méhek ide-oda dönögnek. Egy erdész halála nem változtat a mindenség életén semmitse. És folyt a vérem, folyt. Éreztem, hogy gyöngülök. Anyámra gondoltam, és Juliskára, aki estére várni fog a szomszéd faluban, a hársfa alatt; vár engem eleinte édes gondolatokkal, aztán türelmetlenül. Szegény anya, nem mondja neked többé senki ezt a szót: anyám! Szegény leány, nem csókollak meg többé soha! És folyt a vérem. A fák zöld felhőkként gomolyogtak előttem. Elájultam. * * * Mikor újra eszmélethez jutottam, már az á- gyamon feküdtem. Az orvos a sebemet mosta. Az anyám ott térdelt mellette, és fuldokolva sirt. A faluban estét harangoztak. — Csitt! — mondotta az orvos. — Eszmél- kedik. Az anyám elfojtotta sirását, és hozzám hajolt. — Fiam, — rebegte, — szólj valamit, szen- vedsz-e nagyon ? A vállán át láttam, hogy a szobában gyertya ég, és hogy ott van a pap, a főerdész, a jegyző, meg a tanitó. Mindnyájan hallgattak és engem néztek. Az orvos árnyéka elefántként puposlott a falon. Hagyjuk őt aludni, — mondja az orvos. A vendégek halkan kimennek. A gyertyát másik asztalra teszik, hogy én árnyékba maradjak. Hallom a főerdész vastag recsegő hangját, amint elmenőben azt mondja: — Ki gondolta volna ma reggel... A szobában nem maradt más, csak az anyám. Ö is csendes volt, csak a lélekzete szaggatottságáról tudtam, hogy sir. Egyszer fölkelt és leeresztette az ablakok kárpitját. Én azonban nem aludtam. Éreztem, hogy még mindig folyik a vérem, és csodálkoztam, hogy semmi fájdalmat nem érzek. Eszembe jutott egy angol hadi orvosnak a könyve, amelyben csupa halálozások vol.tak fölsorolva. A halálosan megsebesült katonák csak érzelmi fájdalmakat szenvedtek. S a könyv végén ott volt azok nyilatkozata is, akiket vadállatok marcangoltak meg. Azok fájdalma sem volt 'nagyobb, mint valami kis vesz- szőcsapás; sem a csonttörések, sem az izmok szaggatása nem fájt nekik. Az egyik ablak kárpitja leeresztetlen maradt. Azon át láttam, hogy az éj sötét. Szerettem volna csillagot látni, és szerettem volna, hogy hajnal legyen. A sötétség a halál birodalma, a világosság az életé. Óh, csak még egyszer látnám a hajnalt! De én már elmúlok. Belemulok a sötétségbe és elvegyülök benne, mint az árnyék. Az anyám sir. Ez a sirás az egyetlen hang az életéből, amit még hallok. És ez a sirás kisér át a megsemmisülésbe. Óh, szerencsétlen anya, mennyivel nagyobb a te veszteséged, mint az enyém! Az én életem lángja elfogy és elalszik észrevétlenül, de te a hetedik reménységedet temeted el holnap, és elhagyott magad maradsz ezen a világon. Micsoda szegény is az, akinek nincs egyebe ezen a földön, csak hét-nyolc sirhalom. Már akkor a lélekzetem gyönge volt; szivem dobogása, elálló órának lassudó ingása. (Folytatása következik)
