Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-02-25 / 8. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 CSENDES ÓRÁK. írja: Tóth Mihály lelkész. HOL LAKIK A JÉZUS? Márk 8:34. ELŐIMA. Könyörgünk néked, Ur Isten, őrizz meg minket a sivár tagadás sötét tanától. Ne engedd, hogy kihaljon szivünkből a te szeretetedbe és jóságodba vetett bodogitó hitünk. Adj nekünk erőt arra, hogy keresztjeinket felvehessük s igy Őt követhessük! Ámen! TANÍTÁS. “Hol lakik a Jézus?” — kérdi a vasárnapi iskolában a vezető. Felugrik az utolsó padban egy kis legény és harsányan kiáltja: “Én tudom. Most éppen ott lakik a mi utcánkban.” Bármilyen különösen hangzott is, a kis fiú igazat mondott. Valamikor az a városrész, ahol ő lakik, a legvisszataszitóbb piszokról és erkölcstelenségről volt nevezetes, hol a bűn mindig befogadásra talált. Az asszonyok henyéltek és veszekedtek. A férfiak káromkodtak és verekedtek. A gyermekek szennyesen, meztelen csavarogtak az utcákon, mint a kivert kutyák. Egyszer aztán egy jó lelkű, vallásos asszony a közelben levő egyház lelkipásztorának azt az ajánlatot tette, hogy kezdjenek missziói munkát ebben az elhanyagolt városrészben s ő maga hajlandó a vasárnapi iskola vezetésére. A lelkipásztor igy szólt: “Ne is gondoljon arra, asszonyom, hogy ebbe a romlott és veszedelmes városrészbe menjen. Kiveszett ott a szívből már minden jó és nemes érzés.” “Hiszen ha igy van” — felelt a nő — “ez csak amellett szól, hogy itt szükség van a mi segítségünkre. Tartson velem! Én megyek.” És ez a müveit, előkelő nő lemondott megszokott kényelméről: megjelent a város legpiszkosabb negyedében és az Ur Jézus nevében misz- sziói munkát kezdett. És ez a romlott városrész az ő tevékenységének áldott befolyása alatt fokozatosan emelkedett ki a piszokból a tisztaságra, hol az asszonyok ma már nem civakodnak, hanem imádkoznak; a férfiak nem káromkodnak, hanem bibliát olvasnak; a gyermekek nem csatangolnak az utcákon, hanem vasárnapi iskolába járnak s gondos nevelésben részesülnek. Életükbe a Jézus költözött be és ma, amint azt a gyermek mondotta, valóban ott lakik az ő utcájukban. És ez annak a keresztyénségnek egyenes eredménye, mely azt tanítja, hogy önmagadat megtagadva keresztedet vedd fel és kövesd a Jézust! Az az: szeretettel szolgálj másoknak és ott adj, ahol a szükség legnagyobb. Ez az a keresztyénség, melyen agyon zúzza magát a szociálizmus, a kollektivizmus, a bolsevizmus, a kommunizmus, meg a jó ég tudná, hogy micsoda “izmus” minden rothadt elmélete. Nézzétek csak a példákat! Ott van Livingston Dávid, aki bejárja Afrika sötét belsejét, ahol civilizált ember előtte még nem járt és viszi a tudománynak, a műveltségnek és a felvilágoso- dottságnak a fáklyáját mind előbbre. Szolgálja a Krisztus nevében az emberiség javát. Még pedig élete árán. Mert a nagy nékülözések és nehézségek miatt kimerülve 1873-ban, május 1-én, Tshitambóban meghalt. Ott van Moffat Róbert, ki a Jézus szogálatában életének javát a vad népek között töltötte Délafrikában s a vele érintkezésbe került törzsek vad jellemét megszelidi- tette, köztük a civilizációt kifejlesztette, őket Isten ismeretére eljuttatta. A lemondást és az önfeláldozást hirdeti ez a vallás. És csak azt követeli híveitől, amit a természet törvényei úgy is előírnak: azt, hogy ismerjük el egy fölöttünk álló hatalomtól, az istenségtől való teljes függésünket. Ugy-e, az élettelen sziklát az élő növény fejlődő gyökere kimozdítja helyéből. A mozgó állat a növényt táplálékul használja fel. A gondolkozó ember viszont az állattal elégíti ki szükségleteit. Egyik a másiknak fölötte áll s szolgál néki s csak akkor felel meg hivatásának igazán, ha ezt a szolgálatot áldozatosan teljesiti. Az ember csak akkor igazán ember, mikor tudatára jut annak a magasabb életnek, mely kívüle és fölötte áll. Ez pedig .nem más, mint az Isten, ki az emberrel szemben mindenható, szent, tiszta és örök szeretet. Mikor az ember ezt az életet megismeri s oda borul fenntartás nélkül az Istennek karjaiba és emésztő vágy fogja el arra nézve, hogy a régi embert önmagában megfeszítse és egy ilyen uj, istenes életet éljen: akkor már kezd ember lenni. De erre az ember a saját erejéből képtelen. Ezért küldte el Isten a Krisztust, az ő szent Fiát, a Megváltót, hogy az ő segítségével emelkedjék ki az uj ember a régi emberből. Mikor ez megtörténik : az uj ember a hitnek és engedelmességnek a szárnyain száll a magasba s szabadságának végtelen terén nem gátolja semmi. Ekkor már a Krisztus bennünk, velünk él s valóban ott lakik a mi utcánkban. Ámen! UTÓIMA. Imára nyitjuk még egyszer ajkunkat örök jóságu Isten! Köszönjük, hogy kiemeltél minket a föld porából az Ur Jézus Krisztus által. Kérünk, ne feledkezz meg azokról sem, akik a tagadás bűnébe estek. Nyisd meg elvakult szemeiket; békitsd ki őket az élettel, hogy szolgálhassanak téged s munkálhassák embertársaik javát! Ámen!
