Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-10-01 / 40. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA GYERMEK KERT. Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN OKTÓBER 2-ÁN? Jézust egyszer arra kérték a tanítványai, hogy tanítsa meg őket imádkozni. Ekkor mondotta el nekik Jézus a “Miatyánk”-ot, az Úri imát. Jézus más alkalommal is beszélt tanítványainak az imádkozásról. Elmondotta nekik, hogy egyszer két ember ment fel imádkozni a jeruzsálemi templomba. Az egyik, a képmutató farizeus, dicsérte magát az imádságban, a másik, a publikánus (tax coll^ta", vámszedő), megalázta magát Isten előtt és imádko^^^B bűneinek bocsánatáért. Jézus ezzel arra akarta taiffliw tanítványait, hogy Isten előtt ne magasztalja fel magát senki, mert Ő előtte szánalomra méltó bűnösök vagyunk, akiket Isten szeret. Olvasd A figyelmesen a Máté evangéliumának 6 részéből az 5—15 verseket és felelj meg a következő kérdésekre: Hogyan szoktak imádkozni a képmutatók? (5 v.) Hogyan kell nekünk? (6, 7 v.) Gondold el, mi mindent kér az ember az Úri imádságban? Van-é valami, amit kérhetnél és nincs benne az imádságban? Mikor bocsát meg nekünk Isten? (14 és 15 v.) Keresd meg Dániel könyvének 6 részéből a 10 verset és mondd meg, hogy Dániel hogyan imádkozott és napjában hányszor? Te szoktál-é imádkozni? Aranyige: Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal. (Péter II. levele, 3 rész, 18 v.) HETYKE JENŐ BÜNTETÉSE, Napsütéses őszi délután volt. Annus lélekszakadva szaladt az ablakhoz, mert az utca felől különös lármát, zsivajt hallott. Dobpergés, cin- tányér-csattogás, nevetés, zsibongás harsogott végig a Fő-utcán. Annuska kíváncsian kandikált ki az ablakon. Szép, fehér csacsi hátán, gyönyörű, szőkefürtös fiúcska ült és mosolyogva köszöngetett jobbra-balra; előtte két bohóc (clown) lépegetett, egyik dobolt, a másik pedig két óriási cintányért csapott össze. Jenőke, Jenőke jöjj gyorsan, olyan érdekes, mintha megelevenedett volna a meséskönyvem címlapja, kiáltotta bátyjának Annuska. Jenőke sem mondatta magának kétszer, gyorsan az ablaknál termett örvendett, hogy félbeszakíthatja nehéz számtanfeladatát, és most boldogan tapsolt. Úgy látszik, vándorcirkusz jött, gyorsan leszaladok az utcára, megtudakolom, hol ütötték fel sátrukat. Annuska még sohasem volt cirkuszban, érthető tehát, hogy izgatottan, kipirult arccal várta vissza tízéves bátyját; Jenőke már bezzeg tapasztalt nagy fiú, Pesten is járt, ott természetesen cirkuszba is elvitte apa, amivel büszkén dicsekedett el hugocskájának. No de most végre ő is megláthatja a nagy csodát. Jenőke nem fogja többé boszszantani, gúnyolhatni azzal, hogy semmit sem látott a nagyvilágból. Anyuka, anyuka, itt van a világ legelső cirkusza, most délután lesz a megnyitó előadás ugye, elmegyünk? — ezzel rontott be Jenőke anyukájához. Ma délután nem érek rá, mert vendégek jönnek és különben sem szeretem, ha hétközben szórakozol, elvon a tanulástól, az ilyesmi csak szombat délutánra való. De anyuka, ma megnyitó díszelőadás lesz ... én ezt akarom látni, vagy semmit. Ha ma nem/ megyek el, akkor nem is kell... az összes gyerekek ott lesznek, csak éppen engem nem visz el anyuka. Nem is érdemes szorgalmasan tanulni... Anyuka csodálatosképpen semmit sem szólt, nem csitította Jenőkét, úgy tett-vett, mintha a szobában sem lenne. Annuska próbálta békitgetni durcás bátyját. De Jenő durván eltaszitotta magától. Jenőke egész délután duzzogott, haragos, mérges arccal dult-fult. Ne de ebből bizony semmi haszna sem volt. Annuska szépen játszott babáival és közben olyan gyorsan elrepült a délután, hogy észre sem vette. Másnap délután anyuka szépen felöltöztette Annuskát — Jenőkének azonban egy árva szót sem szólt — nem mondta, hogy vegye fel az uj sötétkék matrózruháját, csak a kedves, szelíd, Annuskát csinositgatta. Miután Jenőnek rossz volt a lelkiismerete, meg sem merte kérdezni, hogy hova készülődnek — rosszat sejtett. Tanuld meg a hétfői leckédet, ha hazajöttem, kikérdezlek, mondta szigorú hangon anyuka. Egyik óra a másik után telt, de anyuka és Annuska még nem jöttek haza. Nem, az lehetetlen .... nem oda mentek .... biztatgatta magát Jenő, de alig tudta visszafojtani könnyeit. Bizony, bizony, amit nem akart elhinni, mégis megtörtént. Kipirult arccal, boldogan jött haza Annuska. Ó, de gyönyörű volt, egy kis leány táncolt fehér lovon ... soha-sem fogom elfelejteni, biztosan az igazi tündérkék. Hát. .. hát... te ... ott... voltál ? És engem .. Téged itthon hagytunk, mert kijelentetted tegnap, hogyha nem mehetsz el azonnal, akkor nem is vagy kiváncsi az egészre . .. mondta anyuka. Jenő keservesen zokogott.
