Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-08-20 / 34. szám
U________ amerikai magyar reformátusok Latja A FALÁBÚ EMBER. Irta: Gárdonyi Géza. (Tizenhatodik folytatás) Lőrinc is belépett utána. De megállt az ajtónál. Végignézett a két hosszú ágysoron, aztán az asszonyt nézte: hol áll meg? Az ember magában haldoklóit. Nem volt mellette senkise. A felesége hozzáemelte először a kisebbik gyermeket, aztán a nagyobbikat. Lőrinc tétován lépdelt hozzájok. Megállt az ágynál, amely előtt az asszony térdelve sirdogált. A beteg megpillantotta Lőrincet, és a kezét nyújtotta ineki. Lőrinc elfogadta a kézszoritást. Várt egy ideig, hogy amaz szól-e? S hogy annak az ajka hangtalanul mozgott, ő szólott neki: — Nem gyűlöltelek, Balázs, soha. A haldokló csak azért nézett reá. Felelni nem tudott. Azután ismét együtt mentek haza. Az asz- szony zokogva sirt az egész utón. A falábú a hátán vitte a kisebbik gyereket. Már augusztusban voltak s Lőrinc még mindig nem beszélt a tervezetről. Ábris mindinkább gyanakodott reá. Egyszer együtt is mentek hazafelé csak ketten s beszélgettek, de Lőrinc akkor se szólt a betörésről. Végre Ábris nem állhatta meg, odaforditotta a beszédét:-— Hallod-e, — mondotta, — elmúlt az aratás. — Tudom, — felelte Lőrinc nyugodtan. — A gabonát is hordják már a piacra. — Tudom. — És az öreg Csobádi az őr. — Tudom. És hogy Lőrinc igy egy szóval felelgetett, nem nézett Ábrisra. Ábris hallgatva ment aztán mellette s a belsejében háborgott: — Ez a gazember meg akar engemet csalni! Mikor a falu közepére értek, a falábú kezet nyújtott: — Holnap mise után elmegyek hozzád. — mondotta különös, gondolkodó 'hangon. — Otthon leszel ? — Otthon, — felelte Ábris. S töprenkedve ment hazafelé. — Mikor jön el? Mit akar? Ha mondanivalója van, miért nem mondta mostan? Megint fölébredt benne a gyanú, hogy a falábú mással szövetkezett. De kivel? Gondolkodott, hogy kivel szokott együtt tartani? Eszébe jutott, hogy egy szomszédfalubeli faragóval szokott a falábú legtöbbször beszélni. Az a faragó (kaput és egyéb épület-diszeket faragott) beállott a nyáron a napszámosok közé. Istenes ember: ő szokta vezetni a bucsusokat is. Tehát éppen alkalmas arra, hogy senki se gyanakodjék reá. És haragos gondolatok villogtak át az ember agyán. Alig is várta, hogy benyelje a vacsorát. Ásót fogott és a kerteken át kiosont az erdőre. Homályos nyári éj volt. A hold nem világított, de a csillagok annál jobban. Az ember ment, ment lassan lopakodva, meg- megállva a kertek alján; aztán megint ment sebesebben a földeken át. Végre kiért az erdőre. A járást jól ismerte ottan. A hordót egy vil- lámsujtóttá fa alá ásták el, a fától két lépésnyire kelet felé. Föléje egy fiatal kökénybokrot ültettek, amely azonban elszáradt. Ábris nem találta a bokrot. A helyén gödör volt. Körültapogatta az ásás nem volt régi. Ábris káromkodott. Belebökött egynéhányszor a földbe. Hiába: a hordó nem volt ottan. — De a manóba, — mondotta, — engem nem szedsz rá! S a dühtől szinte fuldokolva ballagott haza. Útközben találkozott az uraság egyik kocsisával : — Hallod-e, — mondotta, — mikor szállítjátok a gabonát? — Talán hétfőn, — felelte az ember. — Miért ? — Majd megtudod. Azzal hátat fordított neki, s hazament. Egész éjjel hányta-vetette a keserűség. Mit tegyen a falábúval? Ha véletlenül azzal találkozik ma este, leüti az ásóval dühében. S különféle terveket forralt, hogy ő maga áll lesbe, hogy előre följelenti, hogy az uraságnak magának mondja el; hogy megvárja a betörést, s azután megy a bíróhoz. De egyik gondolatában sem tudott megnyugodni. így virradt reá a reggel. Ábris olyan vörös szemmel és sápadtan kelt fel, hogy a felesége megijedt. — Mi lelte kendet? Beteg? Talán inna valamit: egy bögre jó forralt bort. — Innék, — felelte Ábris, — iszok is még ma, de nem bort. — Hát? ! — Kutyavért! — felelte dühösen az ember. És sötét arccal fordult ki a kapun, hogy csatlakozzék a templomba menő hívekhez. A templom előtt szokatlan mosolygással álltak a legények. Ábris azt hitte, valamelyik leányra mondtak tréfa-szót, azt nevetik, de egy másik csoportban, ahol az ékesebb emberek álltak, megpillantotta Lőrincet. (Folytatása következik.)
