Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-08-20 / 34. szám

10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Vasváry Ödön lelkész “Nehémiás könyvének homilétikai lehetőségei” címen tartott nagyon szel­lemes, lebilincselő előadást, amely szintén beható vita és hozzászólások anyagát képezte. Különösen reánk vonatkoztatva nyújt Nehémiás könyve szinte kimeríthetetlen anyagot s egészen bizonyos, hogy a jelenvolt lelkészek mindegyike sok uj és értékes gondolattal lett gazdagabb. Dr. Tóth Sándor “A keresztyénség és a világ­válság” cim alatt nyújtott valóságos világprog- rammot, amely a maga egyes vonatkozásaiban egészen uj és eredeti elgondolásokat tárt föl a hallgatók előtt. Több mint egy egész évi tanulmá­nyozás és mérlegelés eredménye volt ez, amely különösen a “haza” fogalmának átértékelésén épült föl azzal a célzattal, hogy az egymástól mes­terséges utón elszakított, de egymáshoz tartozó népek minden körülmények között élhessék a maguk nemzeti, szociális, kulturális, tudományos, művészeti, gazdasági, kereskedelmi s mindenekfe- lett lelki életüket. Az igazi keresztyénségnek kell áthatnia mindent, ha azt akarjuk, hogy a mostani nyomorúság alól egyszer s mindenkorra megszaba­duljon az embervilág. Az egyes előadásokat a Lelkészegyesület sok- szorosittatja s a tagoknak megküldi. * * * A mindennapi élet gyakorlati kérdéseinek kö­réből Molnár István egyesületi titkár beszélt a Re­formátus Egyesületről. Úgy az előadás, mint a hozzászólások is csak megerősítettek mindenkit ab­ban, hogy egyházi és egyesületi életünknek a le­hető legszorosabb viszonyban kell állnia egymás­sal s hogy a lelkészeknek egyenesen hivatásos fel­adatuk az, hogy az Egyesületet minden erejükkel támogassuk. Kovács Ferenc hamiltoni lelkész fel­szólalása nyomán figyelmébe ajánlotta a közgyűlés a titkárnak azt, hogy igyekezzenek az Egyesület működését Canadára is kiterjeszteni. Melegh Gyula lelkész azokat az összeütközése­ket ismertette, amelyeknek központjába Lelkész­egyesületünk elnöke s az előadó kerültek. A köz­gyűlés osztatlan bizalmát fejezte ki mindkét tiszt­viselővel szemben s főleg a Magyar-Molnár üggyel kapcsolatban az egész tisztikar s ez akcióban részt- vett bizottsági tagokkal szemben. Tóth Mihály lelkész a református lapok egye­sítéséről tartott előadást, amely gondolatot tudva­lévőén a Református Egyesület Vezértestülete ve­tett föl. A tervet a közgyűlés örömmel fogadta nemcsak gazdasági okok miatt, hanem főleg azért, mert annak keresztülvitele igen hathatós eszközzé válhat az amerikai magyar reformátusság békessé­gének szolgálatában. Az előadó és Vasváry Ödön lelkészek kaptak megbízatást arra, hogy az érde­kelt felek tényleges találkozását sürgessék s kérjék azt, hogy a Lelkészegyesület nevében a tárgyalá­son résztvehessenek. Addig is komoly lélekkel hívja föl és kéri a lelkészeket a REFORMÁTU­SOK LAPJA erkölcsi és anyagi támogatására. Balogh István lelkész a független egyház egyes lelkészeivel folytatott s nem hivatalos jellegű ama beszélgetéseket ismertette, amelyeknek célja a békesség megteremetése. A közgyűlés örömmel vette tudomásul e beszélgetések jóakaratu irányát s azoknak sikeres és hivatalos befejezését elsőran­gú szükségletnek ismeri el. A maga részéről föl­hívja a független egyház lelkészeit, hogy a Lel­készegyesület tagjai közé lépjenek be. E fölhívás közvetítésére Dr. Nánássy Lajost kérte föl. Az említett tárgyakon kívül még több, kisebb fontosságú előterjesztéssel foglalkozott a köz­gyűlés. * * * A záró határozatok között került sorra a tiszt- ujitás, melynek nyomán elnök lett Újlaki Ferenc, alelnök Dókus Gábor, titkár Tóth Mihály, jegyző Csontos Béla, pénztárnok Vargha Lajos, választ­mányi tagok Dr. Tóth Sándor, Szabó András, Ur- bán Endre, Kovács Andor, Bodor Dániel és Boros Jenő. A jövő évi közgyűlést augusztus vagy szep­tember havában nyugaton fogja megtartani a Lel­készegyesület. MAGYAROK AZ OLIMPIÁSZON. Jóleső örömmel olvassuk a napilapok tudósítá­sából, hogy a magyar kiküldöttek nem vallottak szégyent a népek nagy versenyében. A világnak csak a leghatalmasabb államai kerültek nagyobb pontszámmal a kis Magyarország elé. Úgy érez­zük, hogy nekünk, amerikai magyaroknak is ré­szünk van a győzelem kivívásában. Azok a cse­kély vagy nagyobb összegek, melyeket az ameri­kai magyarság adott erre a célra, nem mentek rossz helyre. Elgondolkozunk egy kissé a nyert szép ered­ményen ... Mi lenne, ha egyszer egy világra kiterjedő lelki Olimpiászt rendeznének egymás között a nemzetek. Ha egyszer nem a sportmezőn, hanem az élet hömpölygő áradatában sikra szállanának különböző fajok és népek, hogy bebizonyítsák ke- resztyénségüknek az értékét. Ebben a versenyben az nyerné a nagyobb “pontszámot,” aki jobban tud szeretni, szolgálni és imádkozni. Az Olimpiász dicsőségére vált a magyar név­nek és magyar zászlónak. Vájjon milyen győze­lemmel kerülne ki a mi népünk, a mi nemzetünk a világ népeinek nagy “lelki Olimpiászáról?” (D. I.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom