Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-08-06 / 32. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 CSENDES ÓRÁK. írja: Tóth Mihály lelkész. MOST MÁR ÉN IS ISMEREM ŐT. I. János 2:4. ELŐIMA. Magasztaljuk a te szentséges nevedet, óh irgalmas Isten, aki küldöttéi nékünk Megváltót, hogy bemutassa értünk az egyszeri tökéletes áldozatot I Szent vágyakozásunk az, hogy megismerjük őt ebben az órában, hogy elmerülhessünk benne és teljesíthessük paran- csalatait, hogy akik látják a mi cselekedeteinket, megismerjék bennünk a Te szereteted teljességét. Ámen! TANÍTÁS. Egy fiatal lelkipásztor evangéli- záló estéket tartott. Prédikációit minden este végighallgatta a város egyik előkelő, nagymüvelt- ségü asszonya. Egyszer aztán megkérdezte tőle a lelkipásztor, hogy óhajtana-e a Krisztus követője lenni ? — Minek? Nem hiszek én, tiszteletes uram, egy szót sem abból, amit ön prédikál. Itt vagyok, mert kiváncsiságomat ki akarom elégiteni. Ennyi az egész. — Nem is akar meggyőződni arról, hogy igaz-e az, amit prédikálok? — De igen — felelt a nő — ez volna az én legőszintébb vágyam. De nem hiszem, hogy ez valaha megtörténjék. Atyám gondoskodott arról, hogy a vallás ellen védve legyek.” Ekkor a lelkipásztor azt mondotta néki, hogy csak menjen haza és próbáljon imádkozni. Olvassa a bibliát s úgy érezzen, úgy gondolkozzék és úgy cselekedjék mindig, mintha az Isten mint egy személyes lény, állandóan ott állna a háta megett, minden pillanatban készen arra, hogy intse, figyelmeztesse, óvja és készen arra, hogy minden óhajtását teljesítse. A nő annyit megígért, hogy megpróbálja. Otthon aztán elővette édesanyja kopott bibliáját és olvasni kezdte: “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adá érette, hogy aki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Aztán behunyta szemeit s lélekben átélte az olvasott igét. Egyszer csak úgy érzi; mintha valaki ott állana háta megett s őt figyeli. Ruháját megigazítja s vigyáz minden mozdulatára, sőt még gondolataira is. Végül ráborul a bibliára és boldogan kiált fel: “Én Uram és én Istenem! Hálát adok néked. Anyámnak igaza volt. Atyám tévedett.” A következő vasárnap ez a nő öreg édesapjával együtt ott állt a legbensőségesebb hittel megáldott keresztyének között. Megtért a nő is, követve rég elhunyt édesanyjának hitét s megtért öreg édesapja is s naponként bizonyságot tett a Krisztusról. Bizonysága az volt, ami Pál apostolé: “Most már én is ismerem őt.” És most már vizsgáljuk meg önmagunkat. Vájjon mi nem úgy vagyunk-e a templomba jövetellel, mint ez az előkelő, müveit asszony? Elhatározzuk jóelőre, bogy egy szót sem fogunk elhinni abból, amit a lelkipásztor mond, de azért elmegyünk a templomba, hogy halljuk, mit mond a pap és lássuk, mi történik ott. Hagyjunk fel az ilyen silány lelki élettel. A prédikációban nekünk életet, igazságot és örök üdvösséget kell keresnünk. Ha ezzel a céllal fogjuk hallgatni Istennek igéjét, akkor abban valami benső ujraébredést, benső újjászületést fogunk találni. Csodálatos, hogy ez a müveit és előkelő nő akkor lett a legnyugtalanabb, amikor először érezte életében, hogy Isten jelen van mellette. De midőn kedélyhangulatát és kétkedő lelkületét Isten természetének megfelelőleg átalakította: a legfenségesebb béke és nyugalom szállotta meg háborgó lelkét. És ebben a nyugalomban ő az ő jó édesanyjának idvezitőjét, a Krisztust fedezte fel. Ekkor győződött meg arról, hogy a Krisztus valóban él és a szent léleknek ereje által szakadatlan munkálkodik és mennyei békességet teremt az igazán hivő kebelben. Sőt arról is meggyőződött, hogy ez az élő hit másokat is átalakít, azaz ujjászül, aki azután édes örömmel tesz bizonyságot a Krisztusról mind alkalmas, mind pedig alkalmatlan időben, mondván: “Most már én is ismerem őt.” Hát te, édes atyámfia, ismered-e őt? Ismered-e őt annyira, hogy bizonyságot tégy róla úgy alkalmas, mint pedig alkalmatlan időben? Tudom én, hogy nehéz őt ennyire megismerni. Hiszen, ugy-e, a legtöbbször nem kapod meg tőle azt, amit imádban kérsz? Vagy legalább is azt hiszed, hogy nem kaptad meg. Mert, ugy-e, sokszor imádkozol türelemért és Isten küld rád megpróbáltatást. Persze te elfelejted, hogy a megpróbáltatás tanit meg téged leghamarabb a türelemre. Sokszor imádkozol engedelmességért és Isten küld rád szenvedést. Ismét csak elfelejted, hogy a szenvedés tanit meg leghamarabb engedelmességre. Szóval fel kell fedeznünk Isten akaratát mindennemű tapasztalatainkban és akkor megismerjük őt, megismerjük az ő szent fiát s boldog örömmel fogunk róla vallást tenni, mondván: “Most már én is ismerem őt.” Ámen! UTÓIMA. örök Isten, ki megmutattad magad mindig a téged kereső és szomjuhozó emberi léleknek: mutasd meg magad minékünk is, akik szent vágyakozással törekszünk arra, hogy téged megtaláljunk, keblünkre zárjunk és boldog örömmel rólad vallást tegyünk! És ha olykor-olykor a bűn mégis elnyomná bennünk szivünk legszentebb s szent fiad után epekedő érzését: te magad teremts mibennünk uj szivet és uj lelket, hogy hozzád megtérve, magasztaljuk szentséges nevedet. Amen!
