Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-07-02 / 27. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA hogy az igazi testvérszeretet, az igazi keresztyén- ség, az igazi élő hit aranytáblájára vésessék föl örök emlékezet gyanánt. Tartott egy hittel, szeretettel teljes beszédet éppen akkor, amikor a válságos idők valóságos katasztrófával fenyegetnek, ■ amikor igazán bajban, nyomorúságban vagyunk eslősorban nem mi, hanem Dr. Schaeffer és az ő munkája. Bizonyságtétel volt, amely lefegyverezte azokat is, akik talán külön is felelősségre akarták vonni a magyar munkáért. Bizonyságtétel, amelynek hatása alatt elnémultak azok is, akik talán nem érzik magukat olyan közel mihozzánk. Bizonyság- tétel, amely szilárddá kovácsolta azt a viszonyt, amelyben a közegyház és mi közöttünk áll fent. Az amerikai magyar reformátusságnak történelmi okmánya ez a beszéd, amelyért nem fejezhetjük ki eléggé hálánkat. Ennek a hálának csak nagyon gyarló kifeje-, zése ez a nehány sor s azt tulajdonképen nem is nekünk, hanem az egyházaknak kell kifejezésre juttatniok. Tudomásunk szerint a zsinaton jelenlevő egyházmegyei elnökök és világi képviselők keresik is a módját annak, hogy miképpen jusson az kifejezésre. Övék a kezdeményezés, övék az első szó. Hisszük, hogy ez el is fog hangzani s mi előre is ajánljuk azt minden egyházunk figyelmébe. MEG KELL EREZNÜNK KÖTELESSÉGÜNKET! Vége van a Reformed Church mostani egyetemes zsinati gyűlésének. Annak a gyűlésnek, a melynek tárgyalásai az adott viszonyokhoz képest ezúttal főleg az anyagiak körül forogtak. Azok a végtelenül inehéz idők, amelyekben élünk, lenyűgöznek mindent s behatolnak, a maguk számára foglalják le még a legszentebb ügyek tárgyalásait it. A tárgyalások eredménye természetesen nem lehetett más, mint hogy egyfelől takarékoskodni kell az egész vonalon, másfelől pedig fokozott erőt kell kifejteni arra nézve, hogy a gyülekezetek minél teljesebb mértékben fizessék be a közegyházi járulékokat, az úgynevezett apportionmentet. A mi magyar gyülekezeteink e tárgyalásokban csak olyan mértékben voltak érintve, mint a többi gyülekezetek. A nyílt színen nem volt szó arról, hogy mi milyen mértékben tettünk eleget eddig s milyen mértékben teszünk eleget most ennek a kötelezettségnek. Nekünk magunknak azonban éreznünk kell azt, hogy az eddigi, meglehetősen közönyös politikával szakítanunk kell. Sokkal komolyabban, sokkal igazabban kell megéreznünk azt, hogy mi a közegyházban nem foglalhatunk el olyan “se kint, se bent” helyzetet. Nemcsak azért, mert a közegyházi költségeknek igen tekintélyes mértékben még most is mi élvezzük a legnagyobb hasznát, — nemcsak azért, mert dollárokban és centekben mi soha, de soha nem fizetjük vissza azt, amit már eddig is kaptunk, hanem meg kell éreznünk ezt legfőképen azért, mert mi tagjai vagyunk ennek a közegyháznak, a Reformed Churchnek. Ezúttal kifejezetten csak a Reformed Church-höz tartozó egyházakról beszélünk, de ezek a beszédek bátran vonatkoznak a Presbyterian Church-höz tartozó gyülekezetekre is. Ez a tagság pedig kötelez bennünket. És ha bármilyen közösséghez tartoznánk is: az élő hitü keresztyén embernek mindenütt éreznie kell ezt a kötelezettséget. Meg kell éreznie azt, hogy az Isten nemcsak magunknak és magunkért teremtett bennünket. A keresztyén embernek éppen úgy kell tudnia áldozni másokért, mint önmagáért. Éppen úgy szivén kell viselnie mások sorsát, mint a saját magáét. Aki csak magának él: nem érdemli meg, hogy a legszentebb névről neveztessék. Mi ennek a kötelezettségnek eddigelé egy-két százalékban tettünk eleget. Botorság volna azt kívánni, hogy erről a fokról, különösen a mai világban, egyszerre száz százalékra emelkedjünk. De nem lehet, nem szabad kitérnünk az elől, hogy annak legalább felében, legalább negyedében eleget tegyünk. Eleget tegyünk ma és nem holnap! Ezt követeli tőlünk elsősorban a mi keresztyénségünk, de ezt követeli meg a mi tisztességünk, becsületünk, nevünk és okosságunk egyaránt. Sürgetve kérjük egyházainkat, hogy minden halogatás és minden mentegetődzés nélkül külön mozgalmat folytassanak le minél hamarabb avégre, hogy az apportionmentnek legalább egy része fizetve legyen. Ébredjen föl a lelkiismeretünk s bármily kicsiny darab is legyen kenyerünk: abból a kicsinyből is törjünk le egy részt egymás segítésére. A közegyház által nyújtott segítésből úgyis nekünk jutott mindig a nagyobb darab. A HIVŐ LÉLEK NYUGODTSÁGA. Egy kis diák meg egy kis cigánygyerek együtt néztek végig egy nyári zivatart a kocsiszín védelme alatt. A cigánygyerek félve húzta magát össze és csodálkozott kis társa nyugalmán, aki áhitatos némasággal csodálta Isten dicsőségét a villámló és dörgő fellegekben is. A kis cigánygyerek kérdésére, hogy ő nem fél, örömmel mondja el a hűséges vasárnapi iskolás fiúcska, hogy aki a zivatart útjára bocsátja, neki édes Atyja és igy nincs mitől félnie. És beszélt egyre fokozódó lelkesedéssel Isten szeretetéről. A kis cigány szomju szívvel hallgatta, mig végre mindkettőjük szivét összefogta egy boldogító békesség láthatatlan kapcsa. S a mennyei Atya ugyanolyan szeretettel ölelte keblére a kis cigányfiut, mint azt a másik gyermeket.
