Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-06-18 / 25. szám
1 1 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11 hirdette Isten Igéjét. — Hétfőn, 13-án, megkezdődött a mindennapos nyári iskolai tanítás. A lelkész és tanító híveink nagyrészét meglátogatta s ez alkalommal 107 tanulót írattak be a szülők. E helyen is kérjük a szülőket, hogy gyermekeiket bizonyosan küldjék fel az iskolába. A lelkészen és a megválasztott tanítón kivül Melegh Anna ez évben gra- duált tanítónő szives készséggel ajánlotta fel egyházunknak segítő szolgálatát a nyári iskola egész tartamára. Istennek tetsző jócselekedetét e helyen is hálásan megköszönjük. Iskolánk tehát e nyáron is három osztályra osztva, három tanitóval fog munkálkodni. — Ifjaink közül az elmúlt hétfő este összesen 20-an jelentkeztek a ligonieri táborozásra, reméljük, hogy a hét folyamán még többen is re- gistrálnak majd. Ifjúsági Egyesületünk elhatározta, hogy jutalmul a tagok elmúlt évi hűséges munkálkodásáért, minden táborba menő ifjú elszállításáról a saját pénztárából gondoskodik. A szorgalom méltó a jutalomra. Duquesne, Pa. Az elmúlt héten tartott tanácskozáson elhatároztatott, hogy kis egyházunk újra tart nyári iskolát. Tanítóul Czeglédy Sándort kérték fel. Kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken délutánonként 2-től 5 óráig lesz rendes tanitás. Kisebbeket épugy, mint a konfirmálókat kérjük tehát, hogy a hétnek emlitett napjain küldjék fel a szülők. Tandij gyermekenként 1 dollár. A tandíjnál azonban sokkal fontosabb, hogy a gyermekek tanuljanak. Buzdítjuk tehát a híveket, hogy mindnyájan küldjék gyermekeiket. — Egyházunk gondnoka immár a teljes felépülés utján van s rövidesen el is hagyja a kórházat. Monongahela, Donora, Pa. Mind a két helyen az elmúlt vasárnap Czeglédy Sándor tiszt, testvérünk végezte a szolgálatot. Vendégszolgálatát szívesen köszönjük itt is. Mind a két gyülekezetben a legközelebbi rendes istenitisztelet junius 26-án, délután a szokott időben lesz. — Monongahelán az elmúlt két héten át csaknem minden férfi testvérünk áldozatos szorgalommal fáradozott a templom külső és belső javitási, tisztítási és teljes ujra- festési munkáján. A jó munkának gyönyörű eredménye van, csaknem egész uj templom lett a gyülekezet szép kis templomából. Isten áldja meg a templomszerető szivek buzgóságát. Detroit, Mich. Julius 5-én kezdődik meg a magyar iskola. Junius hónap folyamán a tanítók már összeírják a gyermekeket, de a magyar szülők ne várjanak arra, hogy csak külön kérés után Íratják be gyermekeiket. A magyar tanitás elsőrangú magyar érdek s a magyar szivnek, a magyar léleknek kell ösztönöznie minden jó magyar református szülőt arra, hogy gyermeke ott legyen a magyar iskolában. A nyári iskolával kapcsolatban kezdődik meg a konfirmációi tanitás is azok részére, akik 14-ik életévüket már betöltötték. Konfirmálásuk csak a jövő év virágvasárnapján lesz ugyan, de szükség van arra, hogy már most hozzákezdjenek a tanuláshoz. Komoly és igazán értékes eredményt másként elérni nem lehet. Gary, Ind. Memorial Day vasárnapját alkalmi emlékistentisztelet keretében tartotta meg az egyház. Délután a temetőben néhai Peleskey Jánosné, valamint Baráth András és Balázs János testvéreink elhunyt gyermekeinek sírjánál tartott a lelkész emlékszertartást. A porladozók sirhantjai a szülőhaza földporával lettek behintve. — Junius 2-án remekül sikerült színházi estélye volt a gyülekezetnek, a senior C. E. rendezésében, a helybeli angol ref. egyház közreműködésével, akik két egy- felvonásos színdarabot adtak elő. A két egyház kellemesen töltött társas összejövetelét hálás közönség élvezte. — Most vasárnap este a Nőegylet rendezett szeretetvendégséggel egybekötött egyházi estélyt, amikor a pompás csirkepaprikás mellett értékes programmban is gyönyörködött a közönség. — Junius 18-án a C. E. Egyesület ifjúsága Skating Partyt tart a hammondi Cozy Rink helyiségben. A rendezők az odautazásról is gondoskodnak. Az iskolától 7 órakor lesz az indulás s a rendezők azt kérik, hogy a jelzett időben pontosan legyenek együtt a résztvevők. East Chicago, Ind. Egyházunk junius 26-án kirándulást rendez a Kline Ave.-n levő piknik helyiségre. Délelőtt megtartjuk rendesen az Istentiszteletet s csak délután egy órakor indulunk ki. Autóbusz fogja kiszállítani azokat a vendégeket, akiknek saját autójuk nincsen. A belépti dijat ez évben leszállítottuk, férfiaknak 35, nőknek és ifjaknak 25 centre. A szokásos szórakoztató eseményekről gondoskodnak a rendezők. — Egyházunk nyári iskolája junius 27-én kezdődik meg. A tanítónő már látogatja a szülőket, hogy összeirja a gyermekek névsorát. Úgy látszik, hogy a Public School ismét megrontja nyári iskolánkat fölösleges tanfolyamával. Figyelmébe ajánljuk a szülőknek, hogy a Public School nyári tanfolyama nem kötelező s bátran küldhetik gyermekeiket a magyar iskolába. Kérelem a lelkészekhez és elöljárókhoz. Vajda István duquesnei egyháztagunk (24 E. Third St.) keresi a beregolaszii születésű Hagymási Károly, szintén ref. vallásu volt duquesnei lakost, aki innen Detroitba, majd Detroitból ismeretlen helyre távozott. Miután az egyházi életben részt szokott venni, Vajda István arra kéri a lelkészeket és elöljárókat, hogy ha körükben jelentkezne, esetleg tartózkodási helye másként is tudomásukra jönne, legyenek szívesek őt arról értesíteni. New York, N. Y. Nem külsőségek, hanem az igaz megbecsülés hozta össze azt a nagy közönsé-