Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-06-04 / 23. szám
Í4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A FALÁBÚ EMBER. Irta: Gárdonyi Géza. (Hatodik folytatás) No, ez nagy feltűnést keltett a faluban. Mert faluhelyen ritkán érkezik levél a nádfedeles hajlékokba, de ha érkezik, mind a falu megtudja: mi volt a levélben? Hát a levélben nemcsak az volt,, hogy az öreg meghalt, hanem az is, hogy Ábris menjen el és vegye át a hagyatékot. Némelyek nevették, mások a fejőket rázták. Mindenki tudta, hagy az öreg Kis-Szuha koldus volt. Mi egyéb lehet a hagyatéka, mint a botja? Némelyek azonban emlékeztek reá, hogy az öreg nagy marha-tolvaj volt fiatal korában; azértis ülte át Illaván a java korát. Ki tudja, nem tartogatott-e egy-két ökör árát a szalmazsákjában? Ábrisnak is erősen belekondult a fülébe a hagyaték szó. Mi a csuda lehet az? Készült, tarisznyázott. Először arra gondolt, hogy kocsin megyen, de hátha a kocsis megtudja, mi a hagyaték, és akkor adót kell fizetnie a hagyatékról is? Nem: inkább gyalog megyen. Ha korán reggel megindul, délutánra odaérkezik. Aznap este megjelent Lőrinc. Sántított jó lábára is, annyira sántított, alig birt vánszorogni. — Há téged mi lelt? — Csehül vagyok, — felelte Lőrinc inkább az asszonynak, mint Ábrisnak. — De nemcsak a lábam, a nyelvem is. Amig végigmásztam a falun idáig, száz embernek, száz asszonynak kellett elmondanom, hogy valami fázás érte mind a két térdemet. No, mondjon maga is valami orvosságot. Hát az asszony mondott is: — Meleg kovászt reá, s feküdni kell három napig. — A többi azt tanácsolta, hogy hívjam el a bábát és dörgöltessem meg mind a két térdemet kecskezsirral. Innen oda megyek, és még ma este megdörgöl a bába. Hanem mikor az asszony kifordult a házból, Lőrinc nevetve lógázta meg a lábát. — Kutyabajom sincsen, — mondotta vigan, — de bizonyság kell, hogy ma este beteg vagyok. A bába lesz a bizonyság, meg mindenki, aki látott. Ábris értette és bámulta. Amaz fordított a beszéden: — Mondják a faluban, hogy apád meghalt. Igaz? — Igaz. — No pajtás, soha jobbkor. Most rögtön elindulj, hogy lássanak kimenni a faluból. A besö- tétedést várd meg az erdőben. Éjféltájt aztán gyere be hozzám. Várlak. — Dehogy megyek, — felelte Ábris. De azért nagy gondba merült. íme, — mondotta, — engem csakugyan nem gyanúsíthatnak ha megásom a pincét. S reszketett a gyomra is belé. A szél veszettül megerősödött éjszakára. Ábris délután végigment a falun. Mindenki láthatta. Mikor aztán kiért a faluból, betért az erdőbe és lehe- veredett a sűrűben. Leheveredett. Nem birt tovább menni, mintha megnyügözték volna a lábát. S gondolkodott. Két vagyon is vár most rá. Az egyik az apjáé. Hátha csakugyan ... ? Beszélték egyszer egy koldusról, hogy and pénzt kapott, mind elrakta. Mert ruhára koldus nem költ, kenyeret meg annyit kap, hogy el is adja a zsidónak. Inni nem ivott az öreg. Már annyira beleélte magát az erszényes állapotba, hogy szinte bosszankodott a Lőrinc vállalatán. Mi a csudának keverném én magamat holmi pinceásásba? — gondolta. Még utóbb kitudódik, aztán Lőrinc rám vall: még azt is elveszik tőlem, amit az apám hagyott. Fölkelt és útnak eredt. A faluból az esti ha- rangozás hangját odáig elkapogatta a szél. Ábris levette a kalapját. De nem imádkozott. Gondolata visszafordult Lőrinchez. Ha nem tér vissza, Lőrinc maga fogja megásni a pincét, maga cipeli el a hordót, maga megyen be a pénzért a kancelláriába. S képzeletében látta Lőrincet, amint markolja, gyömködi a sok bankót, ezüstöt, aranyat. Ezt nem bírta nézni még képzeletében se. A tervezet úgy ki van kovácsolva, hogy soha ki nem tudódhatik. S ha örököl az apjától, annál jobb: azt fogják gondolni, hogy az örökségét költi. Visszatért és újra lefeküdt az avarba. Másnap a kocsmáros megásottan találta a pincét. A tolvajokat bizonyára a kutya ijesztette el, mert csak a legkisebbik hordót bírták elvinni, a huszonöt litereset, amelyben a korcsmáros valami értékes óbort tartogatott. A faluban minden házat átkutattak s napokig figyelték, hogy ki ré- szegedik meg; a környékbeli kocsmárosoknak is megizenték az ügyet. Hasztalan: a kishordó bor eltűnt nyomtalanul. (Folytatása következik) Gyomron (Pest vm.) Gróf Teleki László gondnok “református ingyenkeinyér” akciót indított. A gazdáktól gyűjtött gabonából karácsonytól kezdve 50—90 embernek ad naponként friss kenyeret. Maguk a gazdák felváltva sütik a kenyereket s ahol sütik, ott melegedőt is rendeztek a szegények számára s délben levest is szolgálnak fel minden ott lévő számára.
