Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-05-14 / 20. szám

4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Ián még kisebb gyülekezetét. Barnesborot, ame­lyiknek neve szintén ott szerepel 5.00 dollárral. Vimtondale, Barnesboro! A legkisebbek a ki­csinyek között s nevük mégis ott van az adako­zók élén. Ott van: azok között, amelyek és akik érzik, hogy nincs oly kicsiny darab kenyér, amely­ből egy darabot le ne lehetne törni, ha igazán érezzük és átérezzük a testvéri kötelezettséget, azt a nagy adósságot, amelylyel Istennek s egy­másnak tartozunk. Ott van azok között, akik tudják, hogy a keresztyén élet s maga a keresz- tyénség: javainknak egymással való közlése. Alig van betevő falatjuk, alig vannak, sőt nincsenek is egy tucatnyi számban s azért mégis kiveszik részüket a közösség kötelességéből. Vinton dale, Barnesboro! Álljatok meg e két .név mellett egy percre, ti nagyok, hatalmasok! Álljatok meg ti, akik számban, pénzben oly mesz- sze magasan álltok e két név felett s hasonlítsá­tok össze magatokat e két kis gyülekezettel: melyik lesz nagyobb Isten színe előtt? . . . Az Emergency Fund kitűzött ideje lejárt, de ha nem tettük meg eddig, amit talán megtehet­tünk volna: még mindig pótolhatjuk, pótoljuk is azt! Toledoban a már eddig kimutatott adomá­nyokon: kívül az Énekkar, a Lorántffy Zs. Egye­sület, Boldog Bálint és Tarczali István jegyeztek 5-5 dollárt, amelylyel ebből az egyházból az ado­mányok összege 60 dollárra emelkedik. McKees- porton újabban Majoros József, Kacsó Endre és Szilágyi Gábor adtak erre a célra egyenként $2.50 centet, melylyel a mckeesporti adományok összege $42.50-. Az első helyet azonban a s. norwalki egyház foglalja el, összesen $95.50 adománynyal, amint itt következik: az egyház- $25.00, Énekkar, Nő­egylet, Vas. Iskola, C. E., Ifjúsági Kör 10-10 dol­lár, Novák Lajos $5.00-, Szikszay Károlyné $3.00, özv. Hevessy Jánosné, Kéry József, Gáli István, Varga Józsefné, Gáli József és neje, Nagy István, B. Gall Jánosné, Kvancz Jánosné, Horváth József, Bridgeport, Conn, A State St. egyház csönd­ben ünnepelte meg e hó 1-én az uj templom megépítésének öt éves évfordulóját. — Május 8-án a délelőtti Istentisztelet keretében ünnepelték az Anyák napját s ugyancsak hallgatták meg 28 ifjú testvér bizonyságtételét, konfirmációi vizsgáját. — Május 22-én este 8 órakor lesz az 1925. óta kon­firmáltak találkozója. — Május 29-én az ifjú­ság adja elő a “Gyűrűs zsidó” c. színdarabot, melyre már hónapok óta készült. — E hó 6-án a Nőegylet rendezett kártya-partyt, amelyre több, mint 600 jegy kelt el. Juhász Benjáminná, Lévay Béla, Kurenszky Já­nosné 1-1 dollár, Sontra István 50 cent. Lorainban, az egyház 50 dollárt, a Nőegylet 15 dollár^ a Műkedvelő fiatalok csoportja 10 dol­lárt, az Intermediate C. E. 5 dollárt szavazott meg. az Emergency Fundra s igy a loraini ado­mányok összege 80 dollár, szintén egyike a leg­nagyobbaknak. A LANCASTER! MAGYAR ALAP GYŰLÉSE. F. hó 2-án Dr. George W. Richards theol. igazgató elnöklete alatt folyt le évi gyűlése an­nak a Magyar Alapnak, amelynek célja a Lan- casterben tanuló magyar fiuk erkölcsi és anyagi támogatása. A gyűlés tárgyalásának alapját a magyar tanár jelentése képezte, amelyből megtudjuk, hogy ez időszerint 16 magyar ifjú tanul Lan- casterben. Az év elején a megfelelő alap hiánya miatt 14 ifjút kellett visszautasítani s a Magyar Alap még a fölvett ifjak szükségleteit sem képes fedezni. A mostani tartozás $1614.99, pedig még további 500 dollárra volna szükség, hogy minden szükséglet kielégítést nyerjen. Egyházaink ebben az iskolai évben még semmit sem adtak meg azokból az ajánlatokból, amelyeket pedig meg­ígértek s amelynek jóreménysége fejében ezeket az ifjakat fölvették. Egyedül az Egyesület adta meg a maga 300 dollárját. A jelentés kevés reményt fűz ahhoz, hogy a mostani időkben egyházaink beválthassák ígéretüket s nem a magyar tanár, hanem mi vagyunk azok, akik ebben a tekintetben fölemeljük sürgető szavunkat. Igaz, hogy minden gyülekezet nehéz helyzetben van, de mi nem tudjuk elhinni, hogy a mi népünk áldozatkészsége ne tudna adni még ma is egy falat kenyeret saját fiainak. Ezek a fiuk megérdemlik a támogatást. Gondolják meg min­denütt az elöljárók s hozzák elő gyűléseiken. Ha nehezen is, de ne engedjék meg, hogy de­rékban törjön ketté pályájuk azoknak a magyar diákoknak, akik bennük bízva indultak neki a tovább tanulásnak. Erkölcsi előmenetelük is teljesen kielégítő s közülök nem egy és nem kettő az egész fő­iskolának dicsekedése. Hiszen a magyar fiuk közül eddig már hárman egyenesen tanárai let­tek az iskolának . . .! Szabad-é nekünk elhanya­golnunk a vetést, ahol ilyen drága kalászok várnak a megérésre? Az iskolai év vége csak nehány hét kérdése. Nincs idő a késlekedésre: a lan- casteri magyar diákok hetek leforgása alatt kérnek sürgős segélyt azoktól, akiknek szolgála­tára készülnek: legelső sorban az amerikai ma­gyar reformátusságtól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom