Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-01-02 / 1. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA RÉGI CÉLOK. Rossz gazda az, aki az esztendő elején nem igyekszik tőle telhetőleg előre tekinteni, munka- prograrnmot összeállítani s azt az idők folyamán minden erejével megvalósítani. Nem föltétlenül szükséges, hogy ez a munkaprogramm uj célok kitűzését foglalja magában. Uj célok kitűzése rendesen a régiek föladását jelenti s az élet oly rövid: vajha csak egy néhány célját tudnánk tökéletesen megvalósítani. A mi föladatunk sokkal inkább az, hogy elhagyva minden kapkodást: eddig is munkált céljainkat igyekezzünk tökéletesíteni, mind jobban és jobban megközelíteni. Az amerikai magyar reformátusság eddigelé nem bizonyult rossz gazdának. Céljai kitűzésében sokáig tapogatózott. Újabb és ujább irányokat tűzött ki maga elé, amelyen odaadással munkálkodott mindaddig, amig akár a belső meggyőződés, akár külső körülmények arra vezették, hogy ma már túlnyomóan nagyrészben túl van a próbálgatáson, fölismerte Amerikában, az amerikaiak között saját helyzetét s mig szivében, lelkében, kegyeletében változatlanul megmaradt magyarnak, reformátusnak és magyar reformátusnak: addig komoly meggyőződéssel igyekezett beleilleszkedni amaz életkörülményekbe, amelyekben saját életét a valóságban éli. Amerikában a magyar amerikai magyar lett anélkül, hogy ezzel saját faji jellegét megtagadta volna. Munkaprogrammunk, irányunk tehát megvan s az uj esztendőben nincs szükségünk arra, hogy uj célokat tűzzünk ki magunk elé. Boldogok leszünk és boldogok lehetünk, ha meglevő céljainkat tehetjük még teljesebbé az uj esztendőben. Ezek a célok: 1. Hűség a hozzánk hűséggel viseltető amerikai testvéreinkhez; 2. Őszinte és becsületes törekvés az önfenntartásra; 3. Keresztyéni gondunknak másokra is kiterjesztése; 4. Magyar érzelmeink változatlan ápolása. Hűséget a hűségért! Az önzetlen testvérszeretetnek egyik legszebb pédáját állították föl a mi amerikai testvéreink velünk szemben. Ők voltak azok, akik legelőször fölvették gondunkat. Mellénk állottak, amikor kicsinyek és gyöngék voltunk. Segítettek bennünket nemcsak pénzzel, hanem a pénznél sokkal nagyobb értékkel: szeretettel, jósággal, testvériséggel. Nem fordultak el tőlünk akkor sem, amikor mi hálá- datlanok voltunk, már akik azok voltunk s amidőn jobb meggyőződésünk, amelynek csak cselekvésre indító okai voltak a külső körülmények, ismét visszavezetett bennünket hozzájuk: soha nem hallottunk egy árva szó szemrehányást sem, sem mi, akik itt élünk, sem a mieink, az otthoniak, akik annak idején bizony szűk látókörrel szakítottak el bennünket természetes és megértő szövetségeseinktől. Ellenkezőleg: saját magukra nézve is nagy áldozattal váltottak ki bennünket abból a tömkelegből, amelybe gyermekfővel léptünk. Az amerikai magyar reformátusság sohasem lesz képes visszafizetni azt a sok jót, amit amerikai testvéreinktől nyertünk, sem pénzben, sem szeretetben. De nem is kívánják azt, mert őket csak a Krisztusi lélek vezette. Sohasem kívántak tőlünk ellenértéket sem testben, sem lélekben. Egyet kértek csupán: hűséget és az övékhez hasonló őszinte, becsületes szeretetet és ragaszkodást. Ha megadtuk ezt eddig: legyen az uj esztendőben egyik legfőbb törekvésünk, hogy ebben az irányban is tegyük még teljesebbé hálánkat. Törekvésünk az önfenntartásra. Nemcsak azokkal szemben, akik bennünket eddig segítettek és segítenek most is, — hanem sokkal inkább önmagunkkal szemben legyen egy másik legfőbb törekvésünk, hogy saját magunkról immár gondot viseljünk. Nem valami uj cél ez sem mielőttünk. Azok az egyházak, amelyek kezdettől fogva együtt voltak az amerikaiakkal, mindig törekedtek erre s közülök nem egy és nem kettő érte már el a kitűzött célt. Azok közül pedig, amelyek a nagy “válság” idején csatlakoztak az amerikaiakhoz, szintén vannak olyanok, amelyek már csatlakozási jegyzőkönyvükben is, kifejezetten leszögezték ezt a törekvést s több gyülekezet már valóra is váltotta azt. Erre kell törekedniük a többieknek is, őszinte, becsületes, igaz lélekkel és áldozatos szívvel. Vessenek számot saját magukkal egyházaink, különösen nagyobb gyülekezeteink s az uj esztendőben tegyenek legalább egy lépést az önfenntartás felé. Vizsgálják meg jó lelkiismerettel, hogy van-e még szükségük arra a pénzbeli segélyre, amit eddig kaptak, vagy pedig csökkenthetik, vagy éppen megszüntethetik azt? Ha adósságunk van: tör- lesszünk egy pár száz dollárral kevesebbet abból az adósságból, de adjuk jelét, bizonyságát annak, hogy törekszünk az önfenntartásra. Ha uj építkezésekkel fényesebb otthont kívánunk magunknak teremteni: ne a másoktól nyert segélyek terhére tegyük azt. Sem az adósság, sem az uj építkezés nem elég ok arra, hogy fölmentve érezzük magunkat segélyeink csökkentésétől! És ennek nem másoktól, hanem tőlünk, magunktól kell kiindulnia. Nem kényszerítve, hanem a mi szabad akaratunk- (Folytatás a 9. oldalon.)
